Harangszó, 1924

1924-04-20 / 17. szám

130

HARANQSZO.

í924. április 20.

szebbé, nemesebbé, becsületesebbé teszi egyéni, társadalmi s nemzeti életedet.

A harangok elhaló hangja, az elnémult orgonazúgás, a prédikáció Ámenje csodálatos visszhangra kél a lélek titkos mélyén:

— Mi néked a husvét? — Vájjon életed fordulópontja-e?

A golgothai kereszttől csak két út vezet tovább: Az egyik a szenvedő Krisztustól, de ezzel együtt az élő Istentől, a szeretet Istenétől való menekülés útja. Milliók tolonganak rajta. Arcukon az érzékiség vonásai, szemükben a hitetlenség lidércfénye pislákol, lelkükön állandó borongós kedvvesztettség. Csak a jelennek élnek avagy a múlt gyönyöreit sírják vissza. Céljuk nincs, jövőjük nincs. Életük olyan, mint a penészvirág, melyet szánalmas gonddal ápolgatnak fényes üvegszelencében. Kergetik a jelent s nem veszik észre, mint csuszamlik ki lábuk alól a talaj. Törpe óriások, akik büszkén hágnak fel a vakondtúrásra, de nem látják maguk előtt a felhőt verő hércormot. Minden esztendő tavaszán oda áll elibük a husvét e kérdéssel : Mi vagyok én néked ? — Vájjon életed fordulópontja-e?

S kik ezek az emberek ? — Az Isten-tagadás, az eszménytiprás szószólói, az erkölcsi világrend megbontok Utjok lefelé visz, melyet teleraknak mentegetődzéssel. Saját kezükkel szórják rá a nyomorúságokba és szégyenbe vivő éjjeli

Elégia.

Én is állottam fönn a hegytetőn,

És néztem a virágos völgybe le,

Én rám is virradt rózsapirosan Teljesült álmok boldog reggele.

Engem is hívtak ifjn kedvesemnek,

Nekem is mondták, hogy drága kincs vagyok, Én is ringattam gyermeket karomban, Tudom mi az, ha két szem ránkragyog.

Éreztem én is büszke őrömmel A legnagyobb jót, amit a föld ád,

Kiket szerettem, mind-mind köröttem És tőlem várta boldog otthonát.

Haladok immár lejeié a lejtőn — Magányos utam olyan igen nehéz.

Alkonyi árnyak lengenek körül,

S célom a távol bús ködébe vész.

Gyöngén illeti ujjam a hurt,

És halk sirám kél sáppadt ajkamon,

Mikép ha fölzeng távol pusztaságban, Múltak emlékén a Memmon-szobor.

FARKAS MIHÁLYNÉ.

tivornyák szemétjét. Ezek a pálinkatenger hervadt lelkű, fonnyadt arcú hajósai, kik előtt csak négy kikötő áll nyitva: szegények háza, börtön, őrültek háza, öngyilkosság. Ezek a kártya-átok f éreglelkü rabjai, a nyegle szalon-szokások sorvadó szolgái, a bukott becsület-lovagok, a szociális élet sátánfizette méreg- keverői. . . Eljutnak ugyan a fordulópontig, de ismét visszafordulnak, mert az élettől csak követelni tudnak, maguknak azonban nincsen semmijük, amit az életnek az életért adhatnának. Ezeknek a husvét csak azt jelenti, hogy a harangok búgnak, hogy zárva marad az iroda, szünetel a munka, nem ontja füstjét a kormos gyárkémény, — de nem jelent megtérést, bűnbánatot, hitet és életfordulatot. Lelkűkre ránehezedik a husvét napja. Ezek azok, kiknek az ünnep csak „egy átkozottan unalmas nap.“ Saját életük tragédiájában vonszolák tovább társadalmuk, nemzetük és koruk élettragédiáját, — mert nincs Istenük, nincs életujító diadalmas húsvéti hitük.

A másik út pedig a nyitott sírtól az életre, az Istenhez vezet: a megaláztatások, nyomorúságok és szenvedések völgyén át a felma- gasztaltatás hegygerincére. Ha ezen az utón jársz, akkor lobog a telkedben az eszmények tüze; akkor megvalósíthatod élet-ideáljaidat, mert erőd van hozzá s erődnek örökkévaló forrása: a Krisztus; akkor tudod, hogy élsz, mert élned

és nem pusztulnod kell. Lelked megnemesedik, jellemed tisztul s inegdicsőül kezed minden munkája.

Ezen az úton rendeződik és tö- kéletesbbedik összes életviszonyaid legszentebbje: az Istenhez való

viszonyod. Megtanulsz imádkozni s megtanulod imáddal az eget is megvívni. Megtanulod, hogy az imádság az az ajtó, melyen át beléphetsz egy magasabb rendű élet örök tavaszába. Megérzed, hogy imádság nélkül nincs husvét, nincs életfordulat, bűnbocsánat, örök élet. Megérzed, hogy lelked imájára megelevenednek a kövek és hogy az Isten válaszol a te kérdéseidre.

És megtanulsz szeretni, örökké, forrón szeretni. Egy láthatatlan folyam áramlik ki belőled: a Szent Szeretet delejes folyama. Kisugárzik a szülői, testvéri, hitvesi sze- retetből és mégsem pusztán az. Eltölti szívedet és lelkedet. Perzsel, hevit, — - de nem emészt. Ez a szeretet megkülönbözteti azokat, akiket eggyé tesz és eggyé teszi azokat, akiket megkülönböztet. Fogva tart és mégis szabaddá tesz. Rabul ejti nemcsak szívedet, de értelmedet és akaratodat is, — olyan rabul azonban, aki szabadon választ gazdát.

A husvét itt van és te eljutottál életed fordulópontjához. Egy sír tátong előtted; benne halál, kárhozat és bukás. Felette pedig feltámadás és élet. Két út elágazásánál állasz: Egyik el a Krisztustól, el az élő Istentől, a másik pedig

Maris mégis szép.

Irta: Csíte Károly.

Maris boldog, Maris mindig mosolyog : egy hét óta menyasszony.

Siet a kútra vízért. A csigáskut az utcaszélen áll, olt várják már Marist az irigykedő barátnői.

— No, te hires menyasszony! hát tartottatok nagy kézfogót? — kezdi a szót Bakos Treszka, aki legszebb lánynak tartja magát a faluban.

— Tartottunk bizony. Hál’ Istennek, megtehettük; — feleli Kaszás Julis egy kis büszkeséggel.

— No no! azért nem mindenki dicsérte meg.

— Persze, aki nem volt ott, aki nem volt hivatalos, az nem. Annak nem tetszett, az bizonyos.

— Annak se mindenkinek, aki ott volt... De még te sem igen tetszel annak, akinek a kedves párja akarsz lenni.

— Jóskának ... a vőlegényemnek ? 1

— Annak, annak, ha akarod tudni.

— Nagyszerű vagy te I Ha nem tetszenék neki, nem kért volna meg, nem akarna elvenni...

— Pedig ő mondta Gál Gyuriéknál,

hogy nem vagy szép. Tehát akkor nem igen tetszhetel neki, hanem csak a vagyo- nod. Úgyis azért vesz el.

— Hazudsz, hogy azt mondta I

— Isten bizony, hogy mondta. Neked pedig nem esküdök hiába.

Szegény Mariska arcáról eltűnt a Mosoly. Keserűséggel szívében, összehúzott szemöldökkel vitte haza felé a vizzel telt korsóit. Pedig otthon, a jól fűtött, barátságos szobában várta már Jóska, a vőlegénye.

— Maris! miért nézel olyan haragosan ?

Mari nem szól, elfordítja inkább keskeny, szeplős arcát.

— Mi bajod, Maris ? I... Mondd, ki ^ bántott 1

— Más is, te i* I. ..

— Én?l

— Igen, te is ... Azt mondtad (Játéknál, hogy csúnya vagyok ?

— Azt hát nem mondtam. 1

— Valamit mégis mondtál, mert Bakos Treszka nem bizonykolt volna meg rá.

— Azt nem mondtam, hogy csúnya vagy.

— Szeretném tudni, hát mit mondtál ? I

— Ha már mindenáron akarod tudni, megmondom, miről volt szó ... Valaki, egyik nem jó akaród, azt hozta fel, hogyan tudlak téged elvenni, mikor inkább csúnya vagy, mint szép. Arra én azt feleltem: ha

fflWiPB