Harangszó, 1924

1924-03-30 / 14. szám

108

BARANOSZÖ

1 924. március 30.

tés, az az állítása, hogy Nagy Gyula fanatikus, csak azt jelenti, hogy túlteng benne a vallási meggyőződés. A vallási türelmetlenség saját vallásának túlértékelését jelenti bárki részéről. ó jogos felháborodásában irta az ellene felhozottakat, mert vallását lealacsonyították és lekicsinyelték. így például az egyik cikk azt tartalmazza, hogy a protestánsok ünnepeiken a szónoklatokban és az iskolai órákon is támadják a katoli kusokat és az ifjúságot a katolicizmus ellen nevelik.

Azt írja továbbá a cikk, hogy a protestánsok hitéletének érzelmi tartalma a katolikusok elleni irigység, gyűlölet és egymásnak állásba segítése a katolikusok rovására. A miniszteri tárcák és katonai vezető állásokba prepotensül nyomulnak elő és atyafiságuk révén egymást zsíros állásokba segítik. A protestantizmus századok óta pusztítja az országot, önmagát és a szép magyar fajt. Ennél súlyosabb vádat emelni már nem is lehet, ez egyenlő a hazaárulás vádjával.

Ezután az ügyvédek mondották el perbeszédüket, majd az ügyész a vádbeszédet. A beszédek elhangzása után a bíróság mind a két vádlottat bűnösnek mondotta ki becsületsértés vétségében és ezért Nagy Gyulát

600.000, dr. Fischer Gyulát pedig

300.000 korona pénzbüntetésre és az ítéletnek a Dunántúli Hírlapban való közzétételére ítélte.

Az ítéletben Nagy Gyula megnyugodott, dr. Fischer fellebbezett, sőt az Ítéletnek azt a részét is megfellebbezte, amelyben redvonatkozóan a Btk. 92. szakaszát, amely tudvalévőén az enyhítő paragrafus, alkalmazzák. Kijelentette, hogy ó nem bűnös és így nem kér enyhítő vagy kedvező intézkedéseket.*

„Ha a kis csibék veszélyben vannak, nem gondolkoznak sokáig, hanem egy-kettőre a kotló-szárnyai alá menekülnek, hol biztonságban érzik magukat. — Ki valóságban azt mondhatja: Bizalmam és mentsváram az Úr, az én Istenem, kibe reményemet vetem, az „tudja, hogy minden bajban, veszélyben Őhozzá fordulhat és hogy ott mindig segítséget s megnyugvást talál.

Szegény csibék, akik nem bújhatnak a kotló védő szárnyai alá, még szegényebb ember, kiknek nincsen élő hitök és bizalmuk Istenben. “

Lószerszámok kaphatók minden kivitelben, úgyszintén javításokat elfogad

HALÁSZ ISTVÁN

szíjgyártó mester BELÉD.

Az eisenachi evangélikus világkonferenciáról.

Irta: Dr. Pröhle Károly egyetemi tanár.

Az értekezleteken tartott előadások fényesen emelkedtek ki dr. Ihmels püspök, dr. Jörgensen kopenhágai theologiai tanár és az északamerikai egyesült lutheránus egyház élén álló dr. Knubel elnök előadásai, melyek más és más vonatkozásban az egész evangélikus keresztyénség tömörülésének belső, elvi föltételeit fejtegették. Mindegyik előadásra beható megbeszélés következett. Az előadások és megbeszélések nagyobbára német nyelven folytak. Az angolnyelvű felszólalásokat német nyelven tolmácsolták. A helyi, nemzeti és egyéni jelleg minden különbözősége mellett is fényesen tűnt ki az előadások és felszólalások összességéből az egész világon élő evangélikus keresztyénség belső egysége. Míg egyéb vallásos világkonferenciák, melyek mostanában úgyszólván napirenden vannak, keresni kénytelenek valami közös elvi alapot a megegyezés számára, addig az evangélikusok eisenachi világkonferenciáján csak kifejezésre kellett jutnia annak, ami szívekben volt, és legott kitűnt a hitnek és a hitvallásnak az a mélységes, benső közössége, mely az egész világ evangélikusait egy nagy, eleven egésszé kapcsolja egybe. Közvetlen tapasztalássá vált itt az apostoli hitvallásnak az a szava: Hiszek egy közönséges keresztyén anyaszentegyházat, szenteknek egyességét. Annak felemelő, boldogító tudatara ébredtünk, hogy az egész világ evangélikus keresztyén- sége megtalálta a szivét. Feltárult előttünk az evangélikus hitvallás a maga egyetemes, világot átfogó jelentőségében, de nem mint valami vértelen, halvány gondolat, hanem mint eleven erő, mely minden országban, minden nép között, mindenütt, ahol emberek laknak, akik befogadják, sajátszerüen, új meg új alakban fejti ki a maga életujító és életépítő hatását, nem mint valami holt tantétel, vagy mesterséges szóvirág, hanem mint élő hatalom, mely nemcsak a múlté, hanem amely a maga számára kívánja a jelent és a jövőt. Mi evangélikus keresztyének úgy vagyunk a világban, »mint megholtak, noha imé élünk; úgy, mint kik ostoroztatok, de nem öletünk meg; mint bánkódók, noha mindenkor örvende- zők; mint szegények, noha sokakat gazdagítunk; mintha semmink nem

volna, noha mindennel bírunk*. II. Kor. 6.9—10. Ez volt az eisenachi napok nagy élménye.

Egyanez a tapasztalás ujult meg a tanácskozásoknak azon másik sorozatában, melyben főkép az evangélikus keresztyénség gyakorlati feladatairól volt sző. nevezetesen a külső és belső misszió, az evangelizáció, a tengerészeti és kivándorlási misz- szió, a szórványügy, a vallásoktatás és az egyházi sajtó kérdéseiről és szükségleteiről. Mindezek a gyakorlati kérdések és feladatok is beható tárgyalásban részesültek és mindegyik munkakörben újra meg újra kifejezésre jutott az az óhajtás és követelés, hogy az erők tömörítése, az evangélikus keresztyén szeretetmun- kásság szervezetének kiépítése elodázhatatlan feladat. Ennek a feladatnak a megoldása végett a konferencia igyekezett is megtenni mindent, amit első lépésként megtehetett és az evangélikus szeretetmunkásság több ágazata számára központi szervek létesítését határozta el. Ezekben a tanácskozásokban ismét azt az élénk benyomást nyerte az ember, hogy a lutheri reformáció alapján álló keresztyénség nem, mint ellenségei állítják, pusztán a tiszta tan iránt érdeklődő, egyébként pedig gyakorlati téren meddő keresztyénség, hanem olyan egészséges keresztyénség, mely Mária Krisztus ajkán csüngő hitének mélységes bensőségét, Márta buzgó szolgálatra készségével egyesíti s épen ezzel is különbnek bizonyul a keresztyénség egyéb formáinál, — aminthogy Luther Márton is nemcsak a tiszta hit és a tiszta tan elszánt harcosa volt, hanem egyúttal az Úr szöllejének fáradhatatlan munkása, embertársainak a szeretet leikétől áthatott szolgája és segítője, — és amint maga az első evangélikus világkonferencia is a felsegítő hitrokoni szeretet indításainak köszönhette, a maga létrejöttét.

A világkonferencia befejező tárgyalásainak két kimagasló mozzanatja volt egyrészt a lutheri reformáció elévülhetetlen igazairól való újabb, közös, ünnepies vallástétel, másrészt egy hattagú állandó választmány ki küldése, mely dr. Ihmels püspök elnöklete mellett arra van hivatva, hogy a világkonferencia munkáját tovább folytassa, egy az összes evangélikus egyházak képviselőit magában egyesítő tágabbkörü választmány alakulását, nemkülönben a második egyetemes evangélikus nagygyűlést előkészítse és esetről esetre műkő-