Harangszó, 1924
1924-03-30 / 14. szám
XV. évfolyam. 1924. március 30. 14. szánt. Alapított* K A PI BÉLA 1910-ben. Laptulajdonoa: i Dunántúli Lntlisr-Szöyetsfio. Orazjígo* l,u1hor-S?.ÖTOt- stg hivatalé* lapja. Kéziratok, előfizetési dijak éa reklámidők a HARANGSZÓ szerkesztő- kiadóhivatal inak Bientgotthirdra (Vasvm.) küldendők. Blőfizetést elfogad minden evang. lelkész is tanító. InoJelgnlt minden vasárnap. Munkálkodjatok ne az eledelért, mely elvesz, hanem az eledelért, amely megmarad az Örök életre. Szerkesztő-kiadóhivatal: tZENTOOTTHÁRD. Vas vár megye. 4 „HAHAN6SZ0“ elólUetéat ára: a második negredivre 10.000 korona. Külföldre a kétszerese, bather-gzdvetégl tagoknak 10“/o-oa kedvezmény. Amerikába küldve alőflae- tésl ára egész évre 1 dollár. Egyes szám ára 1000 kar. A .Harangssó* terjesztésére befolyt adományokból szórványban lakó híveinknek Ingyenpéldányokat küldünk. Böjti gondolatok. Ne böjtöljünk, mint a farizeusok: hetenként háromszor; de böjtöljünk, mint Istennek fiai: állandóan, — megtagadván magunkat. (Márk. 8.34—35.) * önvizsgálatra, önmegismerésre van szükség. Az önvizsgálat megismerteti emberi természetünk véges voltát, az önmegismerés a végeden szeretet és jóság kegyelmének megragadására indítja akaratunkat; a hit optimizmusa pedig megláüatja velünk, hogy a véges léten is égi dicsőség sugárzik át. * Az ember kötelességei közé tartozik az állandó böjtölés, akár bőségében van az ennivalónak, akár nincs betevő falatja. Ha ugyanis megvizsgáljuk önmagunkat, testilelki berendezésünket, egyúttal azonban emberi rendeltetésünk végső céljait is szemügyre vesszük, akkor világos lesz előttünk, hogy véges természetünkben már adva vannak az állandó böjtölésre vonatkozó kötelességeink. * Érzékszerveink működésére legkedvezőbbek a mérsékelt erősségű ingerek. Az érzékeink ilyetén természete tehát mértékletességre int bennünket. Isten adománya a mi testünk s ennek minden érzéke. Isten adományát, a lélek e templomát, bármennyire korlátolt is az, meg kell becsülnünk. (Róm. 12.1.) * Mily sokszor megfeledkezünk véges természetünkről s élünk, mintha sohse halnánk meg! * Isten nem örül a mi nyomorúságunknak. Nyomorult állapotainknak mi magunk vagyunk az' okai. * Szeretném tudni, hogy vájjon mely ponton, hol tartunk mi ? A sátán-e még a mi társunk ? Avagy megismertük-e már, hogy van mentség számunkra a Világmegváltóban?! S ha megismertük, akkor nem szabad sötét pesszimizmussal kétségbe esnünk bűneink miatt, de őszinte bűnbánattal s a keresztyén optimizmus hitével kell megragadnunk nekünk s nemzetünknek a végotlcn jóság és szeretet felénk sugárzó kegyelmét. Akkor nem lesz csupán stereotip szólam az ajkunkon a megváltásba, a feltámadásba vetett hitünk nyilvánítása, hanem valóságos, élő, diadalmas hitvallás, midőn szívvel, lélekkel valljuk s velünk együtt magyar nemzetünk: „Hiszek egy Istenben, . . . Hiszek Magyarország feltámadásában !“ Hamar Gyula. Egyházunk és a munkásság. Irta: Dr. Szlávik Mátyás. Egyházunk nemcsak hit, — hanem szeretet közösség is egyszersmind, — olyan közösség, amelynek tagjait szeretet fűzi egységbe. Ebben benfoglaltatik az együvétarto- zás, a vonzódás, a kölcsönös ragaszkodás, legfelsőbb fokán a mások iránt való jóakarat érzése, amely gyakorlatilag a felebarátaink testi és lelki jólétéről való gondoskodásban s az érettök való ön- feláldozásban jut kifejezésre. Ha ez így van, és ez a jézusi keresz- tyénség második főparancsolatja, akkor a munkásságnak egyházunkban van a helye és nem olyan körben amelynek a munkás élettel annyi kapcsolata sincsen, mint a dalos pacsirtának a szántóvető munkájával, mert rideg önzése emészti az erkölcsöt és mammonimádásá- val eltávolít az Istentől. Hogyan távolodhatott el annyira a munkásság az egyháztól, holott irodalma, sajtója is hirdeti, hogy Jézus a szenvedés és a szeretet Istene és hogy a keresztyénség a munkás földi életét megnemesítő vallásos erkölcsi 'igazságrendszer, amelynek minden törvényei a földi ember követelményeire és szükségleteire vannak szabva? Erre a felelet csak az lehet, hogy nem gondoztuk eléggé testileg és lelkileg ezt a munkásságot, nem éreztünk vele szemben felelősséget, a fenálló szolgai és erőhatalmi viszonyt jóváhagytuk vagy legalább is nem bolygattuk és nem kerestük a munkásmozgalom és a keresztyénség közötti kapcsolatot. Erkölcstanunk is inkább az egyéni személyes, mintsem a társas közösségi élet krisztianizálásán fáradozott az irodalomban, a sajtóban és az egyházi életben egyaránt. Elfelejtettük, hogy Krisztus és az ő első tanítványai is munkásemberek voltak, akiknek Isten- és emberszeretetett hirdető és gyakorló evangéliumában az igazi demokratikus élet- és világfelfogás alapigazságai rejlenek. A társas közösségi élet szociáli- zálásában és krisztianizálásában még igen nagy feladat vár egyházunkra a jövőben. A felebaráti szeretet parancsából kifolyólag keresztyén szolidáris érzülettel és jóakaró támogatással ismernünk kell a munkásság testi és lelki bajait, de enyhítenünk kell annak féktelen túlzásait. A jézusi megelégedés érzületével hangoztatnunk kell, hogy A sajtóra is áll: Egymás terhét hordozzátok!
