Harangszó, 1923

1923-03-18 / 12. szám

1923. március 18.

HARANQSZÓ.

91

A többi tantárgy közül a bibliai történetek állottak első helyen, melyeket akkor a közmondásban is emlegetett Hübner Jakab hamburgi rektor könyve szerint magyar nyelven tanultak (Magyarra Podor Pál fordította le s első kiadása Baselben 1760. jelent meg). Petőfi költeményein és elbeszélésein meg is látszik, hogy ismerte a bibliai történeteket. Karaffd- drámája pedig az egyháztörténetben való jártasságát mutatja. És az alig nyolc éves gyermek akkori szokás szerint már a latin nyelv első elemeit is tanulni kezdte. Schifferdecker még a régi latinos iskolázás rektora volt.

Az iskolás gyermekek szorgalmasan jártak naponként a templomba is. Kecskemétnek akkor majdaem félszázadig (1796 — 1847) Hajnal János volt a lelkésze. Mint köztiszteletben álló, kedvelt papot emlegették a gyülekezetben. Bátor szavú, hű lelki pásztor volt, ki az elbizakodott emberek hibáit szemükbe mondta, vagy akár ki is prédikálta. Petőfi később >Mit szól a bölcs?« című költemé nyében mondja:

Megterem sok prédikáció,

Nem igen hallgatják, bármi jó.

Ezt a szomorú tapasztalatát talán csak még nem Kecskeméten szedte fel 1 És azt is szeretjük hinni, hogy midőn később oly csípős megjegyzésekkel emlegeti az unalmas hosszú prédikációkat, nem a jó Hajnal János beszédeire gondolt.

Szállásadó rokona, Rhuz Mihály gazdálkodó vagyonos ember és már Petőfi idejében fókurátor volt Ámbi

fosztogatni. Amint a török had tartaléka ezt észrevette: a zsákmányo- lókra rohant. Ezek meglepetve megrémültek, boinlottan visszafelé futottak s a seregnek még ép sorait Is megriasztva magukkal ragadták. Pál- ffy huszárai vitézül küzdve törekedtek a rohanó törököt fentartani, de ez a túlerővel szemben lehetetlennek bizonyult.

Sátory Gábor, míg szóval, jópéldával lelkesítő csapatát a magyar vitézi hírnév megőrzésére: megsebesült Egy golyó páncélján át vállába fúródik, mire keze elzsibbadt s a kardot elejti. A másik pillanatban lova golyótól találva lerogyott. Ezt látva a most is mellette harcoló Cser M. leugrik lováról, s sebesült urát felemeli, elesett kardját hüvelyébe teszi s e szavakkal búcsúzik tőle:

— Itt az én lovam kzpitány úr. Ezen még nyugat felé kikerülheti a török bekerítő szárnyát. Értem ne

tussal körülvett szép házát a gémes- kuttal a Petőfi Könyvtár képben is közli. Az ő fiai is, Mihály és Benjamin együtt jártak Petőfivel az iskolába. Azért ismerte oly jól a tanítót. Felesége korán elhalt s legidősebb leánya, Erzsiké viselte gondját a csa Iádnak. Sokat olvasott, művelt és ábrándos lelkű leány volt ez. Lauko Károly lelkész még jól ismerte, akinek sokat beszélt Petőfiről.

Erzsiké nénje nagyon szerette a gyermeket, kit a Petrovics névből csinált becéző szóval csak Vicskónak szokott szólítgatni. A leáoynak szép hangja volt, szeretett énekelni és sokat mesélt a gyermeknek. Az akkor kedvelt »Cserebogár« népdalt is Kéry Gy. szerint Petőfi ettől a nénikéjétől hallhatta. (P. kvt. I 26.)

A harmadik évre Petőfit a szülei az egyik »garasos« komaasszonyukhoz, Kovácsay Istvánnéhoz vitték szállásrá. Ennek unokahuga, Ková- csay Julia (később kecskeméti óvónő), az iskolai napló szerint is tanuló- társa volt Petőfinek s Lauko lelkész előtt sok érdekes dolgot beszélt el. Szerinte a költő édesanyja, ki maga hozta el fiát Kecskemétre, középtermetű, inkább alacsony nő volt, fekete kis csipke főkötőt viselt a fején és az akkor divatos szőrruha volt rajta. Jóságos mosolygó arccal tette kezét kis fia vállára s úgy lépett a szobába.

Petőfi mint elemi iskolás kis diák — a kecskeméti Sántha Károly szavaival szólva — három évig (1828 —31.) »ötté a hirös város könyerét.« S habár idegen nevű, de mégis jó

aggódjék, társaimmal ha lehet áttörünk az ellenség gyűrűjén.

— Miklós, kénytelen vagyok elfogadni szívességedet mert jobb karom nem bírja a fegyvert. Hűségedet nem felejtem soha.

Ezután elvágtatott, jó lován kimenekült a bekerítő övből. Elérte a zavartan futó tábort. Szerencsére ezt a török a mocsáron túl nem üldözte, maga is a harc fordulatáig sokat vesztett a háromnapi küzdelemben. Megelégedett a hátrahagyott tábori készlet elfoglalásával. Amist távolabb jutott a királyi sereg a harctértől, mindinkább szűnni kezdett a zavar s helyreállott a rend.

Gábor a vérvesztéstől elbádjadva már alig tarthatta magát a lovon. Két ismerős tiszttársa látva sápadozó arcát, a lecsüngő jobbjáról hulló vért, egy podgyászos kocsira helyezték s egy előkerült hadi orvost rendeltek melléje, ki sebét bekötözte. Mikor

magyar érzelmű környezetben végezte itt iskoláit. Megadta ezt neki a maga egyháza is, nem kellett másokra szorulni

Hajnal utódai közül Laukó Károly lelkész nagy buzgóságot fejtett ki a Petőfi adatok gyűjtésében. Lauko Nagykőrösön Arany János tanítványa volt a Bachkorszakban s a költő kivételesen neki engedte meg, hogy Petőfi újabb költeményeit, melyeket akkor elkoboztak, titokban lemásolhassa Éjjel-nappal dolgozott rajta, betűről-betűre lemásolta. S a piros kötésű két vaskos kötet most a budapesti Petőfi ház becses emléktárgya.

Rhúz Mihályról, Petőfi fentebbi rokonáról nem régiben Hoitsy Pál mondott el egy anekdotát, melyet a kecskemétiek is jól ismernek. Rhúz uram gazdag ember s nemcsak presbyter, hanem főkurátor is volt. Később öccsének, Petőfinek hírneve is növelte a büszkeségét. A dicsőség egy kissé már a fejébe szállott s az öreg Hajnal lelkésszel is ujjat mert huzni, akivel többször összekülönbözött. Mikor egyszer a lelkész a halálról prédikált és a főkurátort (már nem tudni, mi okból) mosolyogni látta, ezt a passzust szúrta bele beszédébe : „ Bizony mindnyájunknak

meg kell halnunk, kedves atyámfiai, — még talán Rhúz Mihály uramnak is.<

Petrovics a fiát 183 i. elején vitte haza Kecskemétről, tehát még a tanév vége előtt. Ennek okát eddig nem tudtuk. De megmondja az egyházi jegyzőkönyv, mely szerint Schiffermár teljesen biztos vidékre jutottak, egy mezővárosban hagyták további gondozásra. Innét néhány hét múlva Komáromba mehetett.

Cser Miklós a kapitányától bucsu- zás után lársaival tovább küzdött a gyorsan szaporodó janicsárok ellen. A huszárok egy része nagy nehezen, de mégis átvágta magát a bekerítő török szárnyon, a többi elesett, vagy sebesülten fogságba esett. Ezek között volt Miklós is. Míg ereje volt fáradhatlan forgatta a súlyos harci fokost, mint a nádat tördelve a támadók kardját, dárdáját. De majd hajitó gerélyek ütnek rajta sebet sebre s végül vére hullásával gyengülve az általa levert törökök holttesteire hanyatlik. Egy basa — Jerhád — ki közelről bámulva nézte az egyedül maradt vitéznek hősies élet halál harcát: a janicsárokra, kik az elesetthez rohantak, úgy kiált:

— Megálljatok I Ez erős, derék