Harangszó, 1923
1923-02-11 / 7. szám
52 HARANQSZÓ. 1923. február 11. kodásnak élt. Nem sokáig. Újra bele' úszott a politika árjába s csakhamar egyik támasza lett a Burgenlandot elrabló osztrák kormány politikájának, ami ugyan épen nem lep meg a megcsonkított Magyarországon senkit, mert mindenki tudja, hogy magyar képviselő korában is sokat sandítga- tott át Szábel János a Lajtán túlra... Most azonban Szábel Jánosnak egy olyan nyilatkozatáról értesültünk, mely arcába kergeti a vért minden magyarnak. Nemrég ugyanis egy alkalomból társasósszejövetel volt Burgenland- ban, melyen valamennyi politikai párt képviselve volt s így megjelent azon Szábel János is. Beszélgetés közben szóbakerült Magyarország is. Mindenkinek volt egy-egy őszinte szánakozó szava a darabokra szabdalt szegény Magyarországról, a világháború legjobban megcsonkított rokkantjáról, csak a nagynémeteknek és Szábel Jánosnak nem volt. Sőt. Mikor egyikmásik szélsőséges nagynémet szidalmazni kezdte Magyarországot mai belső rendje miatt, Szábel János legyintett egyet kezével s imigyen tromíolta le a szitkosszáju nagycéme- teket: — »Ugyan mi az, amit ti tudtok a magyarokról 1 Az mind — semmi. Én, aki oly közel voltam hozzájuk, akinek köztük, velük kellett élnem, én ismerem csuk igazán ezt a gaz ázsiai nációt 1 Én tudnék róla olyan adatokat mondani, hogy borzadna bele a hátatok !... < A magyar föld termő barázdái adtak sokáig kenyeret Szábel Jánosnak, a magyar haza adott neki menedéket, otthont, katasztrófa hisztérikus leírását adta. Azonban az újságok csak egyik pontját képezték a kézszünetelés harmadik napjának. Évszázadok civilizációja kezdett elakadni. Estére kelve aznap egyetlen kerék sem forgott a földfeletti, a földalatti és az utcai sineken. Egyetlen lift sem működött, ritka kivétellel, a felhőkarcolókban és a szállodákban. Az óceánjáró gőzösök a dokkokban terpeszkedtek. Mások, amelyikeknek be kellett volna érkezni, a kikötőben kóvályogtak és hányódtak ide-oda. A kompok vagy a partokhoz simultak, vagy tehetetlenül úsztak a folyón. A Broadwayn és a többi utcákban az automobilok és kocsik ugyanazt a furcsa képet mutatták. Egynéhány egészen mozdulatlanul állt keresztbe a villamos sineken. Másokat hajtottak emberek, akiknek arcára fehér iszonyat ült, amely a hét eltelte* előtt a legélénkebb dolog volt, amely a tömeg megiskolát, dekoiumot, templomot s Szábel János ezzel fizet volt hazájának. Jó lesz megjegyezni I« Amidőn egy vidéki lap híradása nyomán a fentebbi sorokat tovább adjuk, nem kéjelgésből tesszük ezt, Isten látja lelkünket 1 De igen is nagy lelki szomorúsággal kívánjuk ismételten leszögezni a tényt, hogy a megpróbáltatás eme nehéz napjaiban alig van egy ház is, mely nem bő velkednék szemétben. Igyekezzék tehát minden háznak tulajdonosa először is a saját háza körül seperni, tisztogatni... De hát így szokott az már lenni. A szálkát észrevesszük atyánkfia szemében, de a gerendát pedig, amely a mi szemünkben vagyon, nem látjuk meg. Olvassuk a bibliát! Vígasztalás. Febr. 12. I. Timótheus 1 .is. Sok emberi nyomorúságot tett már még nagyobb nyomorúsággá a gonoszok szerencséjének szemlélése. A keresztyén ember nem azon gondolkodik, hogy megérdemli-e más az áldást, hanem azért veri a mellét, hogy ő megérdemli a csapást. A bűnösök között első vagyok én. Szomorú vigasztalás, de sok lázongó indulat csendesedik le erre. Febr. 13. 11. Péter 5.8—9 Nincs e világon vesztes, csak én 1 Ezzel keseríti magát e világ fia. Mások is szenvednek 1 Ez ad erőt tűrni a keresztyénnek. „Próbáld csak magad elgondolni anélkül, amid van: a házad, pénzed, egészséged, hivatalod, tehetséged, munkabírásod, örömeid, reménységeid nélkül. És gondold el, hány van, akinek nincs az, ami neked van?" Febr. 14. Korinthus 4 i6—is. A szenvedés órája igen lassan jár. Minden piüariadt tudata előtt világosan állott. Mert amikor a következő huszonnégy óra is eltelt, minden rerdű és rangú emberek tudatára ébredtek annak, hogy a mindennapi munkát|végzö közönséges, piszkos, emberi kéz megszűnt dolgozni. Hetek múltával, mikor már megindult a világ rendes munkája, kiviláglott néhány tény, többek közt ez: Ez a különös betegség, melyre sohasem találtak nevet, csak olyan emberek kezét támadta meg, akik azzal foglalkoztak, amit nagyjában közönséges munkának nevezhetnénk, vagyis olyan munkával, amiért napszámot fizetnek, vagy olyan munkával, aminek elvégzéséhez szerszámot kell fogni. Olvasóinkat, akik hallomásból értesültek a nagy katasztrófáról, érdekelni fogja a betegek jegyzéke. Meg kell említenem, hogy a betegség nem befolyásolta a testnek semmi más képességét vagy szervét. nat egy örökkévalóságnak telszik. S mégis Pál egy egész élet sok szenvedését (II. Korinthus 1 1 . 23—33 ) pillanatnyi könnyű szenvedésnek mondja. Mert nem a láthatókra, hanem a láthatatlanokra néz, arra az örök dicsőségre, amellyel szemben egy egész földi élet minden nyomorúsága csak átfutó 1 árnyék. Bízzál! Lesz még egyszer ünnep a világon, lesz még egyszer Isten népének szombatja! „Egy kis idő..." és megláttok engemet 1 Febr. 15. Jeremiás 29 it. Az ember ne- . hezen törődik bele abba a gondolatba, hogy élete sorát végeredményben mégsem ö igazgatja kénye-kedvc szerint, hanem egy ha- | talmasabb zkarat, az I-tené. De amily nehezen törődik bele ebbe, ép oly bőséges is azután a vigasztalása, amikor meggyőződik arról, hogy Isten nem akar rosszat nekünk, csak jobban tudja, mi jó nekünk. Legyen meg a Te mindenkor bölcs és jó akaratod! Febr. 16. Róma 5.3—5. A világ gyermekének csak a szenvedések által okozott veszteségek, fájdalmak iránt van érzéke, de érzéketlen azok iránt az áldások iránt, amiket ezen az áron nyújt neki Isten, öol- .< dog ember, aki így elő tudja sorolni nyo- i moruságának áldásos következményeit 1 Nyisd meg uram szemeimet, hogy lássam, mily áldásul akarod adni nekem nagy ke- 1 serüségemet! Febr. 17. Jób 1 .6—12. Jób szenvedése próbáratétel: vájjon csak haszonlesésből szeretik-e Istent, vagy magáért Istenért? A keresztyén embernek tudnia keil, hogy az ő szenvedésén is rajta nyugszik a próbára tevő Isten vigyázó tekintete. Mennyi erőt nyújt Isten e figyelő tekintetével is 1 4 Febr. 18. Zsidók 4.15—ie. Szomorúság idején jól esik nekünk s erőt is nyújt az i emberek résztvevő szeretetének megnyilatkozása. Van-e valaki, aki jobban együtt tudna érezni a szenvedővel, mint aki legtöbbet szenvedett: Krisztus ? Az ö emberi nyomorúságokon meginduló, magához ölelő, I segítésre kész, résztvevő szíve a keresztyén f ember vigasztalásának kiapadhatatlan tor- rása. Nem kórházi esetek voltak Egyszerűen, a kezek beszüntették a munkát. Nem bírták a szerszámot fogni vagy azt a közönséges feladatot elvégezni, amit a kéztől várunk. Az egész világon megbetegedett emberek ezek voltak: Pütők, szállodai és háztartási alkalmazottak, vasúti fűtők, földmive- sek, lift kezelők, gépmű helyi munkások, nyomdászok, szakácsok és segédeik, kocsisok és automobil vezetők, mindenfajta szolgák, a csatorna- és utcsinálásnál alkalmazottak, ácsok és matrózok, tűzoltók, szeméthordók és általában véve mindazok, akik abból éltek meg, hogy elvégezték a vi ágnak piszkos, veszedelmes vagy közönséges munkáját, amely testi fáradsággal jár és a kezeket állandóan igénybe veszik Később kitűnt, hogy azok, akik nem első sorban a kezük munkájából, éltek, nem estek bele a betegségbe.
