Harangszó, 1923
1923-02-04 / 6. szám
1923. február 4. HARANQSZÓ. 43 nek a felélesztése és a kiterjesztése. Kívánatossá teszi ezt egyrészt az egyház mai jellege, másrészt pedig az a jelenség is. hogy egyházunkban — ha csak elszórtan is! — szektamozgalmak észlelhetők. Az egyház mai jellege szerint nálunk népegyház, ami azt jelenti, hogy az egyházhoz való tartozást a szüle- tés dönti el, hogy a tagok az egyházba nem belépnek, hanem beleszületnek. Ebből a körülményből következik, hogy név szerint legalább, olyanok is tagjai evangélikus egyházunknak, akik vallásilag közönyösek, sőt olyanok is, akiknek meggyőződése az egyház tanításával ellentétben áll és hogy igen sokan vannak olyanok, akiknek élete, magaviseleté és magatartása az evangéliomi keresztyénség követelményeivel meg nem egyezik. A szektamozgalmak viszont azért érdemlik meg a figyelmet, mivel bizonyos mértékig kórmutatók. E szekták egyházunknál sok más között azt is kifogásolják, hogy egyházunk mindenféle tagot megtűr, hogy az emberi bűnökkel szemben közönyös, hogy tagjai feddhetetlenségére nem fordít kellő gondot, egyszóval: hogy fegyelmet nem gyakorol. Azért felette el- siklani nem tanácsos, sőt inkább az a kötelesség áll előttünk, hogy a dolgot megszívleljük, fontolóra vegyük és megfelelő intézkedéseket tegyünk. Ezek az intézkedések azonban csak akkor lesznek eredményesek, ha az egyházi köztudatból fakadnak, ha az egyházi közvélemény lesz azoknak egyrészt a forrása, másrészt az őre és támasza. Megfelelő egyházi köztudat felkeltésére kell tehát első sorban törekedni. E végből szükséges a kérdés fölvetése, tárgyalása, szükséges a vele való foglalkozás lehetőleg egyre szélesebb körben. Balikó Lajos. Fehér világ. le^ér palástba ellezöH a halár, ípallgaló csend a oelgy feleli. Éelarell fáR ágán, üde fenyó’R lombján: Egy-egy oarju guggol ^ólabdáR Rezei! — mini mulfaR árnya — a léleR szárnyán. ... ftis laRem ablaRán Rinézoe a lájra — a léli napsugárban lündéRle lálrányra — színemben áhilal — lelRemben a béRe. Fehér uilágemból §e ima száll $ezzád: Ipioe gyermeRedel áldd meg ó, nagy Isién! kísérd el! Vezéreld üdoességel adó, — boldogító rénbe!... Hudy Ilona. KORKÉPEK. Karcolatok a hétről. Dr. Ravasz László ref. püspök legutóbb Budapesten a Kálvintéri templomban Pál lev. Efez. V. 28 - 32. verse alapján >A házasság lelki kísértéseit címen a protestáns egyhászentségek által minden időben törekedett hivatásának eleget tenni és kötelezettségének megfelelni. Mind a mellett nem zárkózhatunk el annak bevallása elől, hogy az egyház nem vette mindenkor kellőképen figyelembe hivatásának hathatós szolgálata érdekében a nélkülözhetetlen egyházi fegyelmezést. Igaz, hogy ez az eszköz az ige és a szentségek mellett csak alárendelt jelentőségű, de nélkülözhetetlen, épen a magok hatásának fokozása és érvényesítése végett. Egyházunk jó idő óta beéri azzal, hogy tagjainak a szószék, az iskola és a lelkipásztori tevékenység által az igét nyújtja és hogy esetről-esetre a szentségeket kiszolgáltatja, de nincsen kellő gondja arra, hogy szolgálatát megbecsülje és másokkal is megbecsültssse. A fegyelemgyakorlás joga és kötelessége egyházunkban tagadhatatlanul eJhalványodott. Nem azt mondjuk ezzel, hogy egyházunkban semminéraü fegyelem sincsen, mert hiszen az egyházi rendtartások: a törvények, szabályreodeletek világos bizonyságai és szembeötlő jelenségei a fegyelemnek, aminthogy a különféle, általánosan elterjedt és érvényben levő szokások is egyrészt fegyelemnek a bizonyságai, másrészt a fegyelemnek, a^múltban gyakorolt fegyelemnek az eredményei. De ha azt elismerjük is, mégis meg kell állapítanunk, hogy nincsen a fegyelem egyházunkban olyan mértékben gyakorlatban, ahogyan indokolt és alighanem célszerű is volna. Kívánatosnak látszik azért az egyház fegyelmező tevékenységésiített a hires herendi mester s azt a néhány darabot, mely máig megmaradt, féltve őrizgetik és büszkén mutatják az akkori statáriális bírók leszármazói: — Az apámé volt!... A herendi edény különben, még a közönségesebb fajta is, manapság mind becses. Azzá teszi ritka volta — már nem igen gyártják —, művészi «szépsége — a sevresivel egy niveau jú és, hogy a legtöbbnek megvan a külön törté rété. Fantasztikus címer-aiakokkal, kacskaringós monogrammokkal, cirádákkal díszített nehéz faliszekrények mélyéről kerül elő törtftiiü csésze, melyből a vitéz honvédezredes : Ihász Dániel reggelizett sebtiben a marczaltői csata hajnalán ; megrepedt pohár: ebből — emlékezik kegyelettel a tulajdonosa — Jókai ivott pápai diákkorában Tapolcza vizet; az egykor teljes szervizből egyetlennek maradt cukortartó, amiből Petőfi ajkai ideálja lopva édesítette meg a cigóritól keserű kávét, melyet talán a mama nem is jó szívvel adott az akkor ágrólszakadt vándordiáknak; és kerülnek elő szép, színes, karcsú meg gömbölyű porcelánok, amik imáron kihalt családok neveit, kriptákon megfordított címereket hűségesebben megőrizték, mint a temetők elkorhadt fejfái, omlékony sírkövei... A porcellánok mögül előtűnik Péter barát magas, szikár alakja is; ráncos, cserzett arcán jóságos mosoly, ajakán az alázatos >Dicsértessék...« És pedig nemcsak a herendi edények közül kerül elő az emléke, hanem — úgytetszik — ott ül a barna mázos városlődi tányér mellett is, amelyből földes-gerendás szobák fiókos asztalán kérges kezű magyarok kanalazgatták az estebédet. Mert Péter barát szívesen látott kedves vendég volt túl a Dunán és még azon túl is mindenfele: az egyszerű zsöllérhajlékokban épp úgy, mint a büszke nemesi vagy főúri címert viselő kastélyokban, lett légyen a gazda hitsorsos, Kálvin-hitti vagy akár lutheránus. Sőt, ha hinni lehet — miért ne? — a marczal- menti református és a kemenesaljai hétszilvafás nemeseknek, ketrecekből fölépített bagázsiás szekerével pénteki napon mindig hozzájuk szállt. A reformált hitü nemesek kúriáinak tűzhelyein ugyanis, — így adták annak okát nagyuraimék — nem főztek böjti ételt és pénteken is kirántották a nekivaló csirkét, amit Péter barát előbbre helyezett holmi tojásos, tész- tás, hal-féle eledeleknél. A pápai franciskánusok konyhája az ő idejében messze földön hires volt s a Perenc- napi ebéd után alig győzte fogadni a dicséreteket Péter barát. Méltán. Üres szekérrel ő sohasem tért haza; annyi volt a ketrecekben az ajándékba kapott tyúk, liba, kis- és nagy malac, amennyit az akkor leghíresebb
