Harangszó, 1923
1923-02-04 / 6. szám
44 HARANQSZÓ. 1923. rfebuár 4. zakat napjainkban oly mélyen érintő kérdésről elmélkedett s tolmácsolta ezúttal híveinek e kérdéssel kapcsolatban Istennek üzenetét. — Köztudomású — mondta a neves püspök — hogy a reverzálisok- kal Magyarország összes felekezetei közül legtöbbet vészit a zsidóság, azután az evangélikusok és mindjárt utána a reformátusok. — Az evangéliumellenes mozzanat — állapítja meg a püspök — nem annyira a reverzálisban, mint inkább reverzális kezelésben rejlik... Kihasználni azt az időpontot, mikor a földi szerelem a legtürelmetlenebb s szenvedélye kitólja az öntudatból a gátló képzeteket, beledobni a serpenyőbe az egyházból való exkom- munikálás tárgyát akkor, mikor a lélek leginkábbb vonzódik az egyház fedele alá; serdülő korban szent fogadalmat tétetni a nőkkel, hogy há zasságukat »propius parochus« (róm. kath. lelkész) előtt kötik meg s mikor eljön ez a nap, kiderül, hogy ez más szóval annyit jelent, hogy a református (a nem kath. fél) vagy re- zerváüst ad, vagy ágyasságnak bélyegeztetik a házasság és elkövetője a hitközösségből kirekesztetik: minden egyéb csak nem evangéliumi, azaz szabad és benső lélekmegnyerés. Egyetlen egyszer áll az anyaszent- egyház ily nagyfontosságu döntő kérdésben az ö fi ii és lányai elé, amikor az ilyen vegyes házasságok meg kötése előtt reverzálist kérnek tőle, akkor áll az anyaszentegyház elé, tyukász: a locsmándi Mörbisch, pénzért sem tudott Össze venni. Egy-egy hosszabb kirándulásról a koldulásba belevénült két pejen hazafelé porosz- kálva már a borsosgyóri országűtról behallatszott a pápai rendbázba a sok apró marha sivalkodása, mintegy jelezve: — Jövünk — rakott szekérrel! — A kvárdiánnak ilyenkor még nyájasabbra kerekedett derűt-piros arca és öröm érzett ki a hangjából, ahogy lekiáltott a kaput őrző fráternek: — Amice, nyissa ki a kapukat, jön Péter barát!... — S az amice, akinek máskor csak a »bal ja e kend* járt ki, sietve rángatta, csikorcgtatta széjjel a nehéz to'ózárakat, n ért ;udia, hogy lesz jó vacsora... Nő, féi fi kicsi, nagy, ifjú, öreg és mindenféle hitü szegény és gazdag szerette Péter barátot, mintaképét a szegény, di jókedvű, krisztusi szeretettel élő kolduló barátnak. Fogalom volt, legendás alakká lett, A falusi azzal a kéréssel, hogy: Ne tagadj meg, gondolj reám. Gondolj arra, hogy olyan egyháznak vagy tagja, amelynek hősei hitükért máglyára mentek. Kérdezem, hátha a Te ereidben is csörgedezik egy csepp abból a vérből, amelyik 300 évvel ezelőtt korbácsütésre serkent ki egyik ősödnek a testéből, aki otthagyta feleségét, gyermekeit, lemondott a címről, dicsőségről, hogy egyedül maradjon Krisztusával, egyetlenegy nyereségével legfőbb .becsülettigyével — és akkor Te képes vagy, látszólagos nyomások súlya alatt megtagadni ezt az anyaszentegyházat ? — Azt az Egyházat, amely bölcsőnktől fogva koporsónkig szakadatlanul csak áld bennünket... Micsoda gyávaság! Olvassuk a bibliát! Áldozatok. Febr 5. Ezsaiás 1. n—n>. Az emberi méltóság senkinek sem akar lekötelezettje maradni. Még Istennek sem 1 Ezért is játszik minden vallásban oly fontos szerepet az áldozat. Le akarja törleszteni az ember Istennel szemben fennálló adósságát. Csakhogy az isten nem minden áldozatot fogad el ám 1 Nemcsak az á'dozat mennyiségére, hanem annak forrására, az áldozó személyiségre is súlyt helyez. Mint ahogy az utálatnak legyőzhetetlenül taszító érzése ébred bennünk, mikor piszkos kéz nyújt nekünk ételt s mocskos száj akar megcsókolni minket, ép úgy utálatos Isten előtt az, aki minden lelki megmozdulás nélkül csak azért hozza meg az adakozás, tem- plombajárás, imádság áldozatait, hogy lekötelezze az Istent. Mosódjatok, tisztuljatok meg 1 asszony most sem mer elbújni a barát elöl, mert attól fel: hátha űgv jár ő is, mint az a bizonyos salamoni asszony járt Péter baráttal. Ez pedig — tagadhatatlan — megjárta egy kicsit. A firhangot igazgatta a szobaablakon vagy talán másért kukucskált ki, elég az hozzá, észrevette az utcasoron nagy iszákjával jámboran kö- zelgető Péter barátot. Gondolt egyet, nagyot és meghagyta a kislányának : — Ha jön a barát, mond, hogy nem vagyok itthon I Azután hirtelen elbújt az ajtó mögé. Igen ám, csakhogy nem valami tapasztalatlan, gyerekarcu fráterocska közeledett, hanem az öreg, furfangos Péter barát, akit nem lehetett csak úgy — szürke hazugsággal elintézni A barát jö t, bekopogtatott és be lépett a fösvény ajtóján : — Dicsértessék a Jézus Krisztus! — A kislány buzgalmában nem »fogadj-Istennel« válaszolt, ehelyett, Febr. 6. Apostolok csel. 19. is—s\ Az a máglya, amiben Efezus piacán az ördögi mesterséget gyakorlók könyvei hamvadtak el, kedves áldozat volt Isten előtt. Nem azért, mert nagy érték — ötvenezer ezüst pénz — hamvadt el, hanem azért, mert bűneiket megbánó emberek bűnük eszközeit égették el benne, hogy azok soha többet még csak ne is kisérthessék őket. Bűneim eszközeit — bármily anyagi értéket jelentenek is — feláldozom Érted Uram! Febr. 7 Lukács 19.8—9. Zakeus pénze kedves áldozat. Nem azért, mert nagy összeget képvisel, busásan kárpótolja a megkárosítottakat, hanem azért, mert egy bűnbánó ember áldozza fel benne bűne következményeit, bűnös utón szerzett anyagi előnyeit. Zakeus nem ezt mondja: többé senkitől sem veszek el semmit, hanem ezt: valamit elvettem, négy annyit adok helyébe. Mutasd meg Uram, mi nálam bűnön szerzett érték ? Hadd á'dozzam fel 1 Febr. 8. 51. zsoltár is—is. Bűnök eszközeinek s a velők szerzett értékeknek feláldozása még csak a dudva föld fölötti részét vágja le. Ha bennmarad a gyökér, az újra pótolja az elpusztított levelet és szárat. A bűnös szív újra hajlandó előnyökért bűnt cselekedni s elő is teremti magának az chez szükséges eszközöket. Fogadd el a szivem Uram 1 Ne vesd meg az én töredelmes lelkemet! Febr. 9. 1. Királyok 19. 19—21. Elizeust prófétának hívja e! hiés. Ebben a folytonos vándorlást kívánó munkában nem lehet neki tovább folytatni a gazdálkodást. Ez gátolná öt az Isten ügyének szolgálatában s ezért Elizeus, hogy soha még csak eszébe se jusson régi munkája, eléget a háta mögött minden hidat, amelyen visszatérhetne, ösz- szetöri s megégeti ekéjét s egy pár ökrét. Minden, Isten követésében gátló dolog feláldozása kedves az Isten előtt. Febr. 10. Lukács 18.28—30 Krisztussal szemben tulajdonképen nincs is áldozat. Mert áldozat csak az, aminek ellenériéke- képen semmit sem vagy kevesebbet kapunk. De Krisztus minden áldozatot sokszorta többször visszaad már ebben a földi életben, a jövendő világon pedig még hozzá nehogy elfelejtse a mondókáját, ijed: ten hadarta: — Nincs itthon édesanyám. . . A barát körülnézett és megtalálta amit keresett. Az ajtó alatt éles szemei észrevették az asszony khátszó láb fejét. — Nincs e? — csodálkozott el. — Nincsen... Elment... a mezőre. .. — No hát mond meg édesanyádnak, kis lányom, hogy ha máskor elmegy hazulról, a lábait is vigye magával... — üzente kedélyesen Péter barát, közben kékre zöldre tapogatta, bökdöste kemény somfa fütykösével a salamoni asszony lába- fejét... ...Közel félszáz esztendeje, hogy fehér zsinór öves, fekete szerzetesi köntösbe burkolt alakja eltűnt a falus környékéről s a jókedvű szegénység kölcsönözte nyugodt arca nem mosolyog be barátságosan a gádor- ajtókon,
