Harangszó, 1923

1923-12-16 / 51. szám

1923. december 16. HAKAN OSZO. 379 nek lelkében megmozdul az óhajtás a javasolt újítások életbeléptetésére, a gyülekezet vezetősége azt hiszem legcsekélyebb akadályt se gördít a megvalósulás útjába, sőt szíves kész­séggel é3 örömmel teljesíti a hívek óhaját. Sass János. Német testvéreinkért. Ziermann Lajos, a magyarhoni ev. egyetemes gyámintézet elnöke, a né­met nyomor enyhítésére körlevélben fordult a kerületi gyámintézeti elnö­kökhöz, hol lelkes szóval kéri őket: hassanak oda, hogy ki ki tehetsége szerint adjon egy-egy pénzt s tegye le sürgősen a gyámintézet oltárára, hogy azt elküldhessük a velünk test­véri viszonyban levő Gusztáv Adolf egyletnek, hogy az bölcs belátása szerint mindenekkel most is jót te­hessen. Ugyanez alkalommal megkereste a püspöki kart, hogy a gyámintézet akcióját jóindulag támogassák. Képi Béla püspök a dunántúli es- peresi karhoz ez ügyben intézet le­velében többek között a következő­ket írja: Felkérem Nagytiszteletüségedet: Közölje a vezetése alatt álló összes gyülekezetek lelkészeivel jelen leira­tom számára való hivatkozással, hogy az egyetemes gyámintézet által a né met nyomor enyhítésére megindított mozgalom messzemenő erkölcsi és anyagi támogatására őket a magam részéről is felkérem s jó szívükbe és Mindjárt az első házba beléptem. Ha nem hitsorsos, az sem baj. Messze, a tanyákon nem gyűlölik a papot, akármilyen templomban is szolgálja az Urat. A konyhából ványadt, vérsze­gény fiatal asszony jött elém. Kar­ján gyermek. Egy másik a szok­nyájába csimpaszkodva, félénken pillogalolt ream. Az asszony is né­zett, egy pillanatig idegenül, azu­tán az örömnek alig észrevehető árnyalata suhant sápatag arcára. — Talán a tisztelendő urunk ? — kérdezte bizonytalanul. — Igen — feleltem. — Eljöttem megtudni, hogy és miként vannak. Az asszony a kezem után ka­pott. Alig tudtam elvonni ajkától. — Isten áldja meg a jó szándé­kát ! — rebegte. Tessékelt a szobába. Alacsony, félsötét hely felé ve­zetett. Földes-gerendás, különben nemes papi lelkületűkbe vetett bizo- dalommal várom, hogy minden du­nántúli anya- és leánygyülekezet meg­teszi a szeretet kötelességének gya­korlásában a maga részét. Kérem továbbá : Csatolja eme köz­léshez saját kérelmét is s jelentés beérkezése s az adózó gyülekezetek adományainak nyilvántartásával biz­biztosítsa a megindított nemes akció sikerét. Vajha a jó Isten megihletné evan­gélikus népünk vezetőinek és tagjai­nak lelkét Vajha meglágyítaná a szí­veket mások nyomorának könnypa­takjával. Vajha mások megpróbálta­tását új élet forrásává tenné szá­munkra, hogy tudnánk saját gondja­ink és szükségeink fölé emelkedve másikra is gondolni és másokért is terheket hordozni. KORKÉPEK. Karcolatok a hétről. Egy budapesti emeleti főtárgyaló- teremben állami és társadalmi rend felforgatására irányuló bűncselek­ménnyel vádolt munkás ül a szuro- nyos fegyör mellett. A bíróság tanu­kat hallgat ki, hogy tisztán lásson: mit követett el a vádlott? Uj tanúként sovány fiatalember áll a bírák előtt. Elsősorban személy­azonossági adatait kérdezi ki az el­nök. — Neve? — Weisz Imre. elég tágas szobába. A mészfehér fal mellett festett puhafa ágyak, a középen nehéz fiókos asztal, körűié szahnaszékek. A nagy buboske- mence előtt bölcső. Az asszony beletette gyermekét. Üléssel kínált. Azután kiszaladt. Kis vártalva jött. És nyomába egymásután lépkedtek be sároscsizmás, istállószagu fér­fiak, nehéztestii, rongyosruhás asz- szonyok. Az egyik éppen a tészta- gyúrást hagyhatta félbe, vagy bízta a leányára; durva vászonköténye lisztes-kovászos volt. A kis szoba egészen megtelt. Fiatallal, öreggel vegyest. Körül­állták, néztek. Az arcokon inegha- tódás, várás ült. — Az ajtó előtt egy sereg gyerek állt; kisebbek- nagyobbak, ők nem fértek be. Os­toros gyerekek. Egyik kezükben nehéz, zsíros kalap, másikban hosz- szu, négyökrös ostor. Körülhordoztam tekintetem. S A következő kérdések: hol szüle­tett, hány éves s azután: — Vallása? — Izraelita — felel a sovány ifjú. A bíró az iratokba pillant. — Hiszen itt az van, hogy refor­mátus. A sovány ifjú izgatott mozdulatot tesz a kezével. — Jaj, pardon, nagyságos elnök ur, tényleg református vagyok . . . Eltévesztettem... * A szerb megszállás alatt szenvedő Indiában egy német polgár elhatá­rozta, hogy a trónörökös születése alkalmából díszes bölcsővel ajándé­kozza meg a szerb királyt. El is in­dult Belgrádba, ott azonban a konak előtt az őrség útját állotta. A király azonban, aki éppen az ablakban tar­tózkodott, kiváncsi lett, mit akarhat tőle az egyszerű ember, s egy szol­gával maga elé vezettette. A király elé kerülve, a polgár szerencsekivá- natait fejezte ki, majd arra kérte az uralkodót, fogadja el tőle ajándékul a bölcsőt A király, akit ez a ügye­lem kellemesen lepett meg, elfogadta az ajándékot, s megkérdezte a pol­gárt, mit kíván viszonzásul? A szó­kimondó atyaü így válaszolt: — Felség I A bölcsőt nem lehet arany­nyal megüzetni. De ha szabad vala­mit kérnem, arra kérem felségedet, járjon közbe, hogy német polgártár­saimat ne zaklassák többé. * A párisi sajtó a nagy külpolitikai ahogy rámszegződött ez a sok szo­morú magyar arc, szemembe Té­vedtek a megtöl’t fényű szemek — erőt vett rajtam az elfogódottság. Hirtelen nem tudtam szólni. Csak néztem őket, mint az elhagyott, nemgondozott testvért, aki rongyok­ban jön elénk hosszú idő múltán. S annak a szavára ad, akitől leg­először hall jó szót. Vagy akár­milyen szót; csak hangot halljon a siket, bántó némaságban . . . Kis idő múlva jött szó az aj­kamra. Éreztem, reszket a hangom, amint szólni kezdtem: — Eljöttem, kedves testvéreim, hogy megtudjam: élnek-e, halnak-e? Él-e még az Isten is a messze ta­nyákon — Valahogy így kezdtem szólni — azt tudom. De, mit mondtam, med­dig beszéltem, nem tudom már határozottan. Egyszercsak felcsuk- lott a zokogás. Egy asszony elkez-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents