Harangszó, 1923
1923-12-16 / 51. szám
XIV. évfolyam. 1923. december 16. 51. szám. Alípliotta KAPI BÉLA 1910-ben. Laptulajdonos: i DuDántüll Lnllier-Szövelsfio. Az Országos I.uther-Szövet- gég hivatal«« lapja. Kéziratok, előfizetési díjak é8 reklamációk a HARANGSZÓ szerkesztő- kiadóhivatalának BzentgotthArdra (Vasvm.) küldendők. Előfizetőst elfogad minden evang. leíkési és tanító. Megjelenti minden vasárnap. HARANGSZÚ y őh&konys&gróÍ\>edig és az adakozásról el ne felejtkezzetek, MMATÍSn Fíi'^Kflll' i »tért ityeiiAUdozatokban gyönyörködik az Isten. Bierk.aztó-kladóhlTAtal: szentootthArd, Vasvámiegye. I „HABANUSZO“ előfizetési in: negyedévre 3000 korona. Megír Alit területre 5000 K. I.uthor-S/.ö*etégI tagoknak 10°/o-o8 kedvezmény. Amerikába küldve előfizetési ára egész évre 1 dollár. Kgjex szám ára 800 korona. A .Harangozó’ terjesztésére befolyt adományokból ■zórványban lakó híveinknek Ingyenpéldányokat küldünk. Azokhoz szólok, akik eddig is adtak, mindig adtak, mindenütt adtak. Száma nélküli baja, gyötrelme van ma a földi létnek. Mindenkinek kijut belőle a magáé. Minden háznak meg van a Golgotája, minden szívnek keresztfája, hol boldogsága keresztre feszíttetik. A legtöbb ember aki arcának verejtékével áztatja a munka mezejét, sóhajjal eszi az irgalom falatját. Élte vándorutján a legtöbb léleknek egyetlen ulitársa ma a fájdalom, mely a kétségbeesés örvényéhez vonszolja. Nagy a nyomorúság, a szegénység, hangos a sóhaj, beszédes a fájdalom közelebbről csonka hazánkban. De hol vagyunk mi mégis attól a nyomorúságtól, attól a szegénységtől, attól az Ínségtől, mely mostanság Németországra nehezedik s fojtogatja a mi német testvéreinket az egész vonalon, hol Kenyérért esdekelnek százezrek étlentil, Jajába száz kebelnek könny és sóhaj vegyül. Ruhátlan dideregnek sápadt nők, gyermekek. Bérét dolgos kezeknek, bú, gond emészti meg. Németországi testvéreinknek nyomorúsága, szenvedése, ínsége, hangos fájdalma mellett szó nélkül azért tovább nem mehetünk el. Bármennyire magunk is szegények, sorsüldözőttek, elhagyatottak vagyunk, ki kell tárnunk feléjük segítő jobbunkat. Ez kívánja tőlünk a jézusi bit, ezt követeli tőlünk a keresztyén erkölcs, ezt parancsolja nekünk az evangélikus, a magyar becsület. Erre köteleznek bennünket ezek az ádventi szép napok, amikor templomainkban erősebben csendül fel az ének, diadalmasan hangzik fel az ádventi idők jellegzetes alakjának, keresztelő János intő szava s magának az Ur Jézusnak komoly intelme: Aki inni úd egynek a kicsinyek közül csak egy pohár hideg vizet a tanítvány nevében, bizony mondom nektek, el nem vesztheti jutalmát. Németország szomorú helyzetét, kétségbeejtő állapotát, amint napnap után mindjobban mélyebbre és reménytelenebből sodródik bele a nullák forgatagába, misem világítja meg kézzelfoghatóbban, mint a német márkának közelebbről csak a magyar koronához való viszonya. Egy magyar korona 220 millió márka. Egy magyar korona, melynek vásárló ereje semmi, amelyet legfeljebb némely szemérmetlen, Istent csúfoló lélek a templom perselyébe dug már csak. A legkisebb bankjegy az egy milliárdos. A szorzószám egy billió, amit úgy kell értelmezni, hogy ami békében egy márkába került pengő ércpénzben, azért ma egy billió márkát kell fizetni, persze papírpénzben. Amikor a nyomorúság ily óriási, szabad-e csodálkoznunk akkor azon, hogy az emberek kutya- és macska- húst esznek, de már azt sem tudják megfizetni. Amidőn a németországi nyomorúság enyhítése érdekében azért megmozdult a magyarhoni ev. egyetemes gyámintézet is, reméljük, kérő szava nem marad kiáltó szó a pusztában. Visszhangra" talál minden gyülekezetben, különösen lelkes visszhangra a Harangszó olvasóinál, előfizetőinél, akikre mindenekelőtt áll az, amit Harnack, a németek szellemi vezére a jótékonysággal kapcsolatban oly találóan mondott : ők azok, akik eddig is adtak, mindig adtak, mindenütt adtak és mindig csak cselekedtek. Újítások istentiszteletünkben. A keresztyén szellem ébresztését és fejlesztését szolgáló igyekezetek kiterjesztik figyelmüket a templomi áhitat melegségének fokozására is. Feltűnnek a szemhatáron javaslatok, amelyek szertartásunkat akarják változatosabbá s a hitéletre nézve vonzóbbá alakítani. Mert hiszen: ubi homines sunt, modi sunt. Az ember a végtelenségnek egy szikrája, mely gyarló testbe öltözött. Ennélfogva az a szikra minden ö életműködésében, tehát akkor is, amikor az ős forráshoz óhajtozik és ezzel életközösségbe kíván lépni, szóval akkor is, amikor imádkozik, az érzékek közreműködését megköveteli. Ennek a mai anyagias kornak fiaira nézve épen életszükséglet, hogy lelki életének működését az érzékeknek: a látásnak, hallásnak, tapintásnak tevékenysége támogassa. Ezt az elvet tartják szem előtt azok a törekvések javaslatok, amelyek azt kívánják, hogy istentiszteletünk alkalmával ne csak a lélek életjelenségeinek, hanem az érzékek foglalkozásának is tér nyíljon. Szóval a templom a hívók szemeinek és füleinek az eddiginél gazdagabb táplálékot nyújtson. Ezek a törekvések tehát a mai kor szellemének felelnek meg. Ne feledjük azonban, hogy ez a mai korszellem nem a protestantizmus vi'ága. Sőt a protestantizmus épen abból a szükségétéiből született meg, amellyel ez emberi lélek az akkori — a mostanihoz hasonló — A keresztyén családok legkedveltebb lapja: a Harangszó
