Harangszó, 1923
1923-01-28 / 5. szám
1923. január 28. HARANQSZÓ. 35 jelentéseket. Nem értem azt a ner- vozitást, melyet a rendtörvényjavaslat okozott. Rakovszky Iván belügyminiszter: Tiszta hipokrizis I Báró Kaas Albert: Apponyi régebben a következő felfogást vallotta: »A formai jog garanciájánál többre kell hogy becsüljem a nemzeti lét feltételeinek fenntartását « Angliában a közszabadságok hazájában hasonló viszonyok közölt a habeas corpus aktát régen felfüggesztették volna. Ott a belügyi államtitkárnak önkényesen kezelhető cenzurajoga van. Ugyanaz elfogató parancsot adhat ki felségsértés, hűtlenség vagy egyéb közérdekű gyanuokok alapján. A polgár békés magaviseletére kezességet követelhet, melyeknek szankciója félévi elzárás. Aggályosnak tekintetik a contra bonos mores magatartás is. A rendtörvényt tehát szovjetszerünek feltüntetni példátlan túlzás, mely csak külföldi agitációra van szánva. A centrális hatalom ne adja ki kezéből a fegyvert, melyre szüksége van. Apponyi * 918 ban elfogadta az in- demnitást, hogy az ország érdekeinek megvédésében ne keltse a széthúzás látszatát. Mellőzzük tehát a személyes ellentéteket és taktikát. Egy öreg utrechti bibliából. Egyedül, elhagyottan állunk mi szegény, szerencsétlen, sorsüldözött magyarok a nagy világban. Igaz, kis városi nevelés, de az ő lakásuk jelenleg nem olyan nagy, hogy helyet tudnának szorítani benne számomra, ha talán Ti elpártolnátok még pár évig. — Erre a nagypapa közbevágott, hogy ő úgyse bocsátana el még magától engemet Jó néhány esztendeig futja még az ó latin tudományából, majd levizsgáztat ő engemet szépen a gymnasiumi osztályokból évről évre. Haj I nem úgy lett. Csak egyszer vizsgáztunk a nagypapával, akkor reánk szakadt a nagy szerencsétlenség. Emlékszel-e, óh, hogyne emlékeznél arra a nyári délutánra? A nagypapa lepihent délután a méhesben, magával vitte kedvenc könyvét, a »Virágregék« et is. Nem háborgattuk, olyan fáradt, kedvetlen volt utóbbi időben, hadd nyugodjék, de mikor alkonyattájon se jött még elő, vigyázva reányitottunk. És ime ott feküdt a nagypapa a lócán, szürke vászonőszinte barátunk kevés, ellenségünk igen sok. Megértés, jóindulat, áldozat- készség, önzetlen felebaráti szeretet egyenlőre csak azokból az országokból árad felénk, ahol Luther, Kálvin reformációja folytán az evangéliom szelleme élteti a lelkeket. Az evangéliom világosságánál ismer felebarátjára, testvérére a sorstildözött magyarban vallásfelekezetre való tekintet nélkül a finn, a svéd, a norvég, a svájci, a hollandus, a német stb. nép; nyújtja felénk segítő jobbját az amerikai. Sokat lehet olvashatni mostanság arról a meleg testvéri érzületről, amellyel Hollandia protestáns népe viseltetik különösképpen velünk szemben az u n. gyermekakciókkal kapcsolatban. A holland magyar érintkezés azonban — mint Tólh Antal írja — sokkal régebbi keletű, mint gondolnánk és története a régi századokba nyúlik vissza. Jelentős csomópontja volt hajdan Utrecht. A XVIII. század folyamán öt ó- és újtestamentumot nyomattak ki Utrechtben és pedig 1730, 1737, 1747, 1765 és 1794 években. Egy ilyen öreg utrechti bibliában az utrechti egyetem könyvtárában Tóth Antal érdekes bejegyzésekre talált, íme a bejegyzések: Ferenczy József Sz. J. M Doktor, Boldogságot és Békességet kíván minden hív Magyarnak I aki ezen sorokat olvasván, emlékez» ék egyenes lelkű Hazafi társára! írtam Utra- jechtomban Mart. 9 1829. Amiket a t. c. hazafi irt, én is csak azokat kívánom. Utrecht Máj zubbonyában, szép fehér szakálla a mellére borult, a szeme lehunyva, s körülötte zsongtak kedves méhei. Olyan nagy, megdöbbentő nyugalom tilt az arcán, hogy félve költö- gettük, de nem mozdult. Megfogtuk a kezét és az hideg volt, hallgattuk a szívét, de az nem vert többé és akkor tudtuk, hogy a nagypapa meghalt és keserves, nagy sírásba fogtunk. óh nagymama, hogyan is tudtuk elviselni azt a nagy szomorúságot, mikor kivitték a nagypapát a házból, melyet az ő lelke töltött be egészen és tudtuk, hogy soha többé nem jön vissza, nem néz reánk nyájasan a szelíd szemével, soha többé a kenyeret nekünk meg nem szegi. Hogy velünk sírt az egész falu, hogy az egész vidéken nem maradt egy szál virág, mert mind az ő sírjára halmozták, az nekünk nem nyújtott vigasztalást. 8 t. 1857. Borostyán Sándor egy magyar ref. candidat. Ha honvágy s szeretteid felőli aggodalom bánt: lapozz e szent könyvben s hidd meg Honfitársam 1 találsz megnyugvást. Utrecht 1858. febr. 2. Miskolci Károly segédlelkész. Hazádnak szenteld minden erődet, mert az erő az övé. Utrecht 1859. dec 30. Bernát Dezső. Hazádnak rendületlenül légy híve, oh magyar! Utrecht, 1860. Mart. 15. Magyar Antal ref. segédlelkész. Életemnek utján... Eleiemnek utján ellüné'doe állek, Yalamif keresek, de rá nem falálek; Nézek jobbra, balra, lekinlek elére: Aulaié szemekkel a kedes jenébe’... Alfekinfek mindent, százszer újra-újra, Mélyen nizsgálódoa a szemerú múltba; Búsan, csüggedetten azt kutatom, nézem: Begy a beldegságbél hel nan az én részem... De hiába minden - bármerre is járnék - Előttem, utánam szemerúság, árnyék .., Erezné a lelkem, megérezné hegyfa 6sak egy kis sugara rámoetédétt nelna Valaha is egyszer, mibél kijut másnak: Annak az igazi, tiszta beldegságnak. Ének jénnek, Hinnék s az ifjúság oélek, Beldegság nélkül is elszállnak az ének... Emlékszem reá, mennyire el voltam keseredve, mikor megmondtad nekem, hogy nemsokára majd el kell mennünk a kedves házunkból is. Más tanítót választanak a nagypapa helyébe, azé lesz a ház, udvar és kert, minden, nekünk itt többé már nem lesz semmi keresetünk. Elment nekem azontúl a játékos kedvem, csak üldögéltem egymagámban a kertben és búcsúztam minden fától külön-külön. Mind valamennyit a nagypapa ültette, ápolta, nyesegette, egyiket-másikat együtt oltottuk s lestük örömmel sarjadásukat. Nem tudja azt más, milyen drága fák ezek, csak leszedi majd az édes gyümölcsét s egy gondolattal se köszöni meg annak, aki érte fáradott. Te pedig készülődni kezdtél nagymama, válogatni a holmidat, mi az, amit el kell adnod, mi az, amit nem nélkülözhetsz? Én tudom, hogy nehezen váltál meg minden darabtól,
