Harangszó, 1923
1923-11-11 / 46. szám
XIV. évfolyam. 1923. november II. 46. szám. Alapította KAP! BÉLA 1010-ben. LaptulajdonoB: i Dunántúli I.Dltier Szövetséfl. Az OrbzágOH Luther-Szövet- ht’*K hivatalul* lapja. Kéziratok, előfizetési díjak és reklamációk a HARANGSZÓ szerkesztő- kiadóhivatal áuak Bzentgotthárdra (Vasvm.) küldendők. Kló fizetést elfogad minden evung. lelkes« és tanító. MugjeleBlk minden vasárnap HARANGSZÓ /TmÍmX Vigyáztatok, Álljatok meg a hitben, legyetek férfiak, legyetek erősek / BcarksaatA-Madóhlvatal: 8ZENTOOTTHÁRD, Vasvármegye. á „HAHANttSZO“ clASzotéat ára: negyedévre 3000 korona. Megszállt területre 5000 K. Iintker-fkSvetégl tagoknak 10“/o-Oi kedvezmény. Amerikába kSídre előfizetési ára egéas évre 1 dollár. Egyee szám ára 800 koroaa. A .Harangezé" terjesztésére befolyt adományokból •zórványban lakó híveinknek ingyenpéldányokat küldünk. Hol kezdjük? Sokan töprengnek azon, hogy minek köszönhetik nagy eredményeiket azok az egyházi s társadalmi alakulások, amelyek különböző célokért harcolnak, különböző eszközöket használnak, de egyaránt kemény próbára teszik a mi evangélikus egyházunk ellentálló képességét. Vegyük sorra őket. A katholikusok hatalmas, impozáns előnyomulása sok, tagadhatatlanul erőteljesen buzogó forrásból táplálkozik. Az anyagi javakban való bővelkedés, az iskolák, amelyek öntudatos, harsos egyháztagokat nevelnek, az óramű pontosságával működő egyházszervezet és még sok ogyéb ok mind hozzájárul e sikerekhez. Ez azonban még nem nyújtja teljes magyarázatát a fellendülésnek, mert hiszen azok a gátló okok, amelyek nálunk stagnálásra kényszerítik a vallásos és egyházias életet, náluk is megvannak, a század hitetlen levegőjét szívják ők is, mint mi s Róma szemkápráztató nagyszerűsége mellett van igen sok árnyoldal is, amelyet nem mindenki lát, de amely súlyos nyűg nekik. Szóval mindez még nem adja magyarázatát annak, amit látunk, hogy t. i. tömegeket mozgatnak s ugyanakkor az egyeseket a gyóntató székbe képesek bevinni. Honnan van ez? Mi a nyitja ennek? A feleletet abban találjuk meg, hogy a kath. egyház tudja, hogy a házépítést a fundamentumon kell kezdeni: at egyénen, a családon. A kath. papoknak mindenek felett való, legfőbb dolguk az, hogy minden uton-módon utána menjenek a híveiknek, hogy keressék, megtalálják és vezessék őket. Minden prédikációnál előbbrevalónak tartják azt, hogy az egyháztagokkal társadalmi s magán utón összeköttetésben legyenek. Jól tudják, hogy a ma ezerféle befolyásnak kitett embert csak úgy lehet egy irányban vezetni, a családban a vallásosságot s egyháziasságot csak úgy lehet állandósítani, ha közvetlenül hatnak a hívekre. A szekták, a nazarénusok, a me- thodisták és baptisták ugyanezen okok folytán hódítanak. Igaz, hogy utóbbiak nagyarányú terjeszkedését állítólag bizonyos amerikai pénzek is előmozdítják, de ha jól szemügyre vesszük a mozgolódásukat, megláthatjuk náluk is azt a törekvést, amely oda irányul, hogy egyénekre hassanak, a családokba beférkőzzenek s minden egyes emberüket számon tartsák. Az úgynevezett destruktív irányzatot képviselő tömörüléseknél ugyanezt látjuk. Úgy a szabadkő- mívesek, mint a szociáldemokraták annak köszönhetik nagy eredményeiket, tömeghatásaikat s mostani lesz )rult helyzetükben szivósan ma- kac kitartásukat, hogy egyenként dolgozzák meg az embereiket, a munkást a pihenése idején sem hagyják magára s valósággal tömik mindazzal, ami a szociáldemokrata gondolkodásmód elsajátításához s fenntartásához szükséges. Egyébként a mai élet egész struktúrája ilyen munkát követel. Az emberek gondolkodásmódja, lelkivilága, közönye, anyagias élet- felfogása mintegy előírja az ilyen irányú tevékenységet. Az újjáépítést nekünk is a fundamentumon kell kezdenünk: az egyes egyháztagokon s a családon. Az ellenséges áramlatok minket emésztő munkáját itt kell kereszteznünk. Mert hiszen a reverzális kikövetelése, a kongregációra való rábeszélés nem a misén, nem a körmeneten történik, hanem a családban, magánjellegű érintkezések alkalmával. És viszont mi hiába prédikálunk, sőt hiába konfirmálunk, ha a család és egyén egyházias érzületét az élet forgatagában nem támogatjuk. Előtolakodik a kérdés: kinek a dolga ez? JA. felelet állhatna egyszerűen ennyiből: mindenkié! Mert hiszen ha az egyetemes papság elvét olyankor elő-elővesszük, amikor — hogy úgy mondjam — a jogi oldala domborodik ki, ne feledkezzünk meg róla akkor sem, amikor kötelességeket szab elénk. Hanem ettől messze vagyunk, az egyház újjáépítésének dolga pedig sürgős. így aztán elsősorban a lelkészekre hárul a munka, akiknek pedig, különösen a nagyobb gyülekezetekben, úgyis elég nehéz munkájuk van. Ezért szükséges, hogy aránylag legalább annyi lelkészünk legyen, mint a katholikusoknak. Hiszen ha egyszer számba vennők azt, hogy hány hivő esik egy-egy papra minálunk s hány odaát, csodálkoznunk kellene azon, hogy még ennyire is vagyunk. Nem is szólva arról, hogy a mi családos papjainkat jobban nyomja az élet gondja, és az ünnep, a vasárnap, a temetés, az esketés időt igénylő elmélyedést követel tőlük s fizikailag sem marad idejük a tulajdonképeni lelkészkedés, a kúra pastoralis gyakorlására. Bizonyos, hogy több papra s több a lelkészkedésben segédkező buzgó férfira és nőre van szükség. Emberek kellenek a gátra, akikben minden előfeltétel megvan arra, hogy azc egyház minden rendű és rangú tagját megtartják az egyháznak. Mert miránk fokozott mértékben vonatkozik az, amit Prohászka püspök a kath. nagygyűlésen mondott: Álljunk egész lélekkel a Harangszó melléi
