Harangszó, 1923
1923-10-21 / 43. szám
314 HARANQSZÖ. 1923. október 21. A díszközgyűlés után a kormányzó a sárospataki kollégium megtekintésére indult. A kollégium bejáratánál Janka Károly nemzetgyűlési képviselő, a főiskola lelkész-gondnoka fogadta és üdvözölte a kormányzót, majd felvezette a kollégium imatermébe, ahol a kollégium tanári testületé és ifjúsága nevében Marton János akadémiai tanár mondott üdvözlő beszédet. A kormányzó megtekintette a kollégium könyvtárát, ahol Harsá- nyi István teológiai tanár főkönyvtárnok szolgált felvilágosftásokkal; megmutatta a főiskola könyvtárának legnevezetesebb ritkaságait, a régi bibliákat, a Rákóczi könyvtár könyveit, a Rákóczi-bibliát, régi kódexeket és unikumokat. Bemutatta a kormányzónak a főiskola anyakönyvét, melyben a kormányzó nagyapja, Horthy István 1811 ben és édesapja, Horthy István 1840 ben subskribált, illetőleg sajátkezű aláírásukkal ismerték el az iskola törvényeit. Ugyancsak bemutatta a kormányzó édesatyjának bizonyítványát, mely szerint a 159 nö vendék közül tiszta kitűnő bizonyítvánnyal a nyolcadik helyet foglalta el A főkönyvtárnok a származási táblát is bemutatta a kormányzónak — amelyet különféle történeti forrásokból állított össze — s amely szerint Lórántffy Zsuzsannának, első Rákóczi György erdélyi fejedelem feleségének nagyanyja Horthy Erzsébet volt s amelynek bizonysága szerint a Rákócziak ereiben Horthy-vér csörgedezett ! Pélegy órakor 150 terítékes díszJézuska szállást csinál magának. Irta: Szombath Ernő. 6) Forgács tekintete az asztalra esett. Ott feküdt egy kés. Felkapta s az asszonyra rohant. Az asszony rémült sikoltással akart menekülni a vadember elől. De már megkésett. A kés a hátába .vágódott s hangos kiáltással bukott előre Mikor Icuka meglátta, hogy anyja véresen esett össze, ijedt sikoltással ült fel az ágyban. De nyomban a a dunyha alá bujt, mert apja megfordult s ránézett. Mikor Forgács látta, hogy felesége véresen esik össze, egy pillanatra meghökkent. Eldobta a véres kést s banbán nézte a földön heverő élettelen testet. De aztán hirtelen eszébe jutott a pénz. ebéd volt a kollégiumban a kormányzó tiszteletére. Marhauzer Imre. S) Bilkei Papp István, a pesti teológia tudós professzora bizonyosan emlékezik arra az időre, mikor fiatal diáklegény korában őt is belevonta abba a munkájába, — amit az espe- resség, látva ezt az érdemes és sikeres munkát végző tetterőt, rábízott az öregre: az esperesség pénzügyeinek a rendbehozatalába. A probléma meg volt adva. Rubrikázott, összeadott, szorzott, irt, könyörgött, fenyegetett, kigyalogolt, alkalmi szekereken megjárta a késedelmes fizetőket. De mint minden nagy matematikus, a szorzást, összeadást szívből unta. Bilkei Pappal és a többi fiukkal nekiült a munkának. Azt hitték, hogy még a cipőjét sem huzza fel addig, amíg készen nem lesz. A magyarázatig jutott, akkor mondja a lihegő hírnök, hogy a disznópiacon lementek az árak. Felrántotta a cipőjét, egy órába nem telt, már terelgették a diákok a malacokat a gimnázium udvarára, kettőt a konviktusnak, egyet az öregnek. Másnap disznótóros ebéd, vacsora a konviktusban évi hatvan forint mellett. De azért a számadás is elkészült. Amíg a gyengék töprenkedtek, erdőt szántott az öreg. Hogy vihogott a szeme, mikor a gyengék sziszegtek : a diákokkal szüretelteti le a börzsönyi szőilőjét. Mert igazat mondtak. Odalépett a szekrényhez s kutatni kezdett a pénz után. De alig talált néhány koronát Kiszórta a ruhákat. S lázasan keresett tovább. — De hasztalan. Nem talált többet. Az asszony kezdett magához térni Nyöszörgött. S vizet kért. Ez észheztérítette Forgácsot. A pénzt zsebrevágta. A lámpát eloltotta. Aztán kifutott a szobából s rohant a Molnár lakása felé. Az éjszakai levegő jót tett a fejének. Mire odaért, már teljesen józan lett. Bezörgetett. Molnár ajtót nyitott s Forgács belépett. Ott aztán röviden elmondta a történteket. Rövid tanácskozás után elhatározta a két ember, hogy megszöknek. Molnárnak amúgy sem igen ízlett a munka. De meg úgyis sok volt már a rovásán s attól tartott, egyszer csak rajtveszt. Hát jobb lesz azt megelőzni. Magam is ott voltam, magam is szüreteltem. De nem le, hanem megszüreteltük. Az egyháza mellett még egy szenvedélye volt: a diák. Akit az apja a négy napos szüreti vakációra haza nem vitt, azt az öreg páros sorban énekszóval kivitte a börzsönyi szellőjébe szüretelni. Vagy nyolcvan konviktusi és nem konvik- tusi gyerek egy félholdas szőllőt ügy megszüretel, mint a seregélymadár. És hogy a nagy szőllöevés kárt ne tegyen a gyerekben, kalácsról is gondoskodott. Még ma is titok, hogy ki vesztett akkor fogadáson két véka kalácsot. Azt hiszem, maga a nagytisz- teletü asszony. Annyi bizonyos, hogy azon a napon nem solj csemegét hordtak a puttonyosok a prés alá. Hanem — tolnaiasan szólva — német has minden tőke tövében, az volt. — Hát tessék! még a trágyahordást is megtakarítja. És mindezt csak úgy mellékesen, ám mindig jó kedvvel. Mert hiszen tanárnak is kellett lennie és egy kis időt szakítania a papi mivoltj/inak is. Olyik helyen egy egész papra való telnék abból a részből, ami belőle a pap Marhauzerre esett. A régi pápai kálvinista diákok mindig csodálkoztak azon, hogy a lutheránus nagy diákoknak a hittan volt a legkedvesebb stúdiumuk. A titka az volt ennek, hogy Qyurátz nagy- tiszteletü úr, a későbbi püspök volt a hitoktatójuk. A bonyhádi kis diákoknak a latin volt a legkedvesebb tantárgyuk, amíg — S másnap egyikük sem jelentkezett a gyárban. Mindkét embernek nyoma veszett. * Teltek, múltak a napok, a hónapok. A nyárból ősz, az őszből tél lett. Egy hideg decemberi estén két top- rongyos alak törtetett a közeli városka felé. Fázékonyan húzódtak ösz- sze a vékony gúnyában s szapora léptekkel mérték az országutat. S közben halkan beszélgettek. — Hát én azt mondom Zsiga, hogy ez nem élet. Ma itt vagyunk, holnap amott. Ma itt keresünk pár hatost, holnap amott. S még sincs pénzünk soha! A kártya se hoz sokat Hát valami jó fogást kellene csinálni. Nem gondolod? A másik ráhagyta. — Hát úgy van Peti. Valamit csinálni kell. Dehát mit? Molnár—mert hiszen a két jómadár volt — megállt s fontoskodva mondta:
