Harangszó, 1923
1923-08-19 / 34. szám
1923. augusztus 19. HARANQSZÓ 261 figyelmeztet, hogy Torkos László nemcsak az érzelmi, hanem az elbeszélő műfajban is a legnagyobb mértékben megérdemli az olvasóközönség figyelmét. Nem akarjuk itt lírai köteményeit egyenként megbeszélni, nem akarjuk azt sem, hogy az érzelmi indítékok kiemelése által bizonyos tárgyi csoportosítást erőszakoljunk a versek teljes hangulati egységébe s ezáltal színtelen prózába süllyesszük mindazt, ami csak a költészet sajátja. De ha már mégis meghatározásra törekszünk, bennünket inkább a költő lírizmusa, Urai egyénisége érdekel. Milyen az a lelki arc, mely a költemények elolvasása alatt folyton határozottabbá és tisztábbá váló vonásokkal elénk rajzolódik ? Ha röviden akarunk erre a kérdésre feleletet adni, azt kell mondanunk, hogy Torkos László elsősorban a szeretet lírikusa. A szeretet életének legbiztosabb alapja s ennek a tudata reá nézve minden egyéb életszilárdító hatalomnál többet ér: „Van részem áldó hatalomban, Szegény kincsekben sem vagyok, Istentől nyert sok drága lelket A magaménak mondhatok.“ Az ő életútjára — hogy saját szavaival éljünk — valóban „virágözönt hintett a szeretet“ s költészetében is ez öleli magába folyton táguló körrel a családot, a barátokat, a hazát, a természetet, az emberiséget, az életet. Bár a családi élet apró eseményei is művészi élmennyé mélyülnek el nála s ennek igazolására nem egy bájos kis költeményét idézhetnénk, azokban a versekben, melyeknek motívumait a családi élet adta meg, éleítársa iránti szerelme az igazán uralkodó „Közéig, közéig a vég I“, ö megnyugvással indul a nagy pihenő felé, de elválni tőle, kit egy élet szerelmével kapcsolt magához, számára a legnehezebb. „Együtt megyünk.* — ez a kívánsága, de de a halál eltépte oldaláról a hitvest. A költő fájdalmát megrázó erővel fejezik ki ez időből való versei s ezek a kötetnek elsőrendű gyöngyei Többi költeménye, hazafias költeményeit kivéve, melyekről külön meg kell emlékeznünk, nem állanak annyira a pillanatnyi élmény friss benyomása alatt s inkább szelíden elmélkedő természetűek. A költő érzi, hogy az ember életútjának vége közéig, az ő világa már nem e világból való, szeme felfelé tekint s az új, a megismerhetlcn élet felé né. Más verseiből tartalmas életének egy-egy igazsága csillan elő s vi*á- git rá a szerző gondolatvilágának nemességére és emelkedettségére. Hazafias költeményei nemcsak aktuális erejüknél fogva érdemlik meg a külön figyelmet. Míg többi verseiben inkább a szelíden megnyugvó mélabú hangja az uralkodó, itt állandóan érezzük a legteljesebb érzelmi feszültséget, mely nem egy helyütt szinte meglepően erőteljes hangon'jut kifejezésre. Hazaszeretete nem a méla rezig- náció hangjában találja meg kifejezését. A széttépett, megcsúfolt ország égő fájdalmának jajja búg énekeiben, feldúlt lélekkel követi az idegen rémuralom eseményeit s mikor végre a „fekete felhőn áttört az aranysugár“, a nemzeti feltámadás köszöntésére ö hívja fel a költőket: „Széttépett, eltiport, száz sebből vérző Hazánknak énekesi, Rajta ne késsetek feldániadását Ujjongva köszönteni. Kinek még ifjú vér lüktet erében Kiáltson halleluját Szíveket lelkeket felgyújtva szálljon Bérceken, völgyeken át.“ Költői pályája annak az írónak, ki ezeket a fiatalos lendületű sorokat leírta, még messze van a hanyatlástól! Hosszabb költői elbeszélésének (Bankó Lánya) belső értékén kívül még irodalom- történeti érdekességet is kölcsönöz az a körülmény, hogy tudomásunk szerint ez az első feldolgozása annak régi magyar szép históriának, melyet a magyar szellemi élet egyik leggazdagabb és legmozgalmasabb korszaka, a XVI. század, a reformáció százada termett meg irodalmunk számára, Torkos László, a gyorsmenetü, de éppen emiatt kissé hézagos néphistória anyagát a hivatott epilus biztosságával kedves, romantikus színezetű költői elbeszéléssé szélesítette ki. Ma, mikor szellemi értékeink szemmel- tartása és megbecsülése mindenkinek elsőrendű kötelessége, c néhány sorral szándékozunk felhívni olvasóink figyelmét Torkos László tartalmas verseskötetére. — id. — A „Harangszó“-ra soha nagyobb szükség nem volt, mint napjainkban. Hangulat. ... És elment a tavasz. Hogy búcsút vett a folyóparttól, — aludtak ép a vadgesztenyefák, — s olykor egy fehér hajó füstje szállt imbolyogva, a végtelenen át. Szivárvány-sávkény csillámlott a hid lámpasorával a sötétben. Zsályaillatos kertről álmodott egy csöppnyi bogár, — lábaink alatt, a korhadt pad tövében. A hegy felöl zsolozsma zengett; s isten-igével teljes csend lett... Körülöttünk nimfák s koboldok mig könnyed táncot járnak: a csillagtábor óh mint reszketett! S én csókra nyújtóm lehunyt szememet a legszebb fényű nyárnak ... S. Pohánka Margit. Aki a Harangszót támogatja, Isten országát, Nagymagyarországot segíti felépíteni, de saját javán munkálkodik első sorban. KORKÉPEK. Karcolatok a hétről. A veszprémi ref. egyházmegye érdemes esperese 130—923 sz. körlevelében az egyházi sajtó pártolására hivta fel lelkésztársait. Ebben a körlevélben bennünket evangélikusokat állított oda követendő példa gyanánt. »Szolgáljon — úgymond — követendő példa gyanánt, hogy evangélikus testvéreink hasonló lapja a Harangszó, ott van majdnem minden evangélikus család asztalán. ‘ Megvallva az igazat, nagyon el- szégyeneltem magamat, amidőn ezeket a szép, elismerő, de az igazságtól sajnos távolesősorokat olvastam. * 1523. július I én, tehát az idén volt 400 esztendeje, hogy Brüsszelben mágiyahalált szenvedett az evan- géliomért két egészen fiatal antwerpeni szerzetes: Esch János és Voes Henrik. Ói voltak a reformáció legelső vértanúi. Mikor a nagy Luther hírét vette, hogy az a két volt ifjú rendtársa mekkora bátorsággal ment a halálba az igazságért, így kiáltott fel: Óh bárcsak engem adott volna Isten ti- helyettetek halálra: * Dr. Rótt Nándor megyéspüspök a bécsi Pázmáneum magyar papnevelő intézetnek 200.000, a nyugdíjas papok segélyezésére 300.000, a veszprémi Szt. Ferenc-rendi szerzetesek orgonájának kijavítására és a kaposvári irgalmasnővérek házának javításához 5 — 500.000 K-t adományozott — Kránitz Kálmán félsz, püspök, nagyprépost, gyémántmiséje alkalmából, egy új plébániára 12,000.000 K alapítványt tett. — Dr. Molnár Dénes prelátus-kanonok a veszprémi Szent Vince egyesületnek és a veszprémi irgalmasnővérek intéz. 1 —1,000.000, a papi nyugdíjintézetnek és a Veszprém városi kórháznak 2—2,000.000, a székesegyház alapja javára és a veszpr. szemináriumnak 5—500.000 K-t adományozott. — Dr. Rada István prelátus kanonok a székesegyház harangjaira 3,000.000 K-t adományozott. És a mi püspökeink I Óh ezek a gazdag szegények, ezek adni nem tudnak, ép úgy küzködnek most az élettel, mint a többi szegény halandó. * ...Lehetetlen kőnnyezés nélkül olvasni az egyik erdélyi lap azon híradását, hogy a nagyenyedi tanító- képezdészek lemondtak a vasárnapi vacsorájukról, hogy az oláh kormány által halálraítélt elemi iskolák fennmaradhassanak. Ezektől a nagyenyedi diákoktól — ezektől a gazdag szegényektől tanultok e, példát vesztek e szegény gazdagok ?. .. * Kecskeméten átutazván, fölkereste a templomot egy százados s ott hallván a lelkésztől, hogy a konfirmált növendékeknek adandó bibliák költségeire adakozásra szólítja fel a hfve-
