Harangszó, 1923
1923-07-22 / 30. szám
nek rejtett lelki világába és a keze aló! kikerülő jellemrajz mesterművé lett. A hálás növendék szeretete szobrot állított Kapi Gyula halhatat lan emlékének. Folyó évi március hó 28-án délelőtt SA10 órakor, életének 74-ik évében egy nemes szív megszűnt dobogni — kezdte meg nagy figyelem közepette megemlékezését az elnök. Kapi Gyula, a soproni evang tanítóképző-intézet országoshirü igazgatója akkor adta vissza lelkét a teremtő Istennek. Nem ért készületlenül minket a gyászos eseménynek hire, mert akik tanúi voltunk megható béketürésse! és zúgolódás nélkül, igaz keresztyén megadással elszenvedett fájdalmas kereszthordozásának, tudtuk, hogy be fog következni, amit az orvosi tudomány már megakadályozni nem fűd, de mikor bekövetkezett, mégis egész bensőnkben megrendülve, mélységes megdöbbenéssel jajdultunk fel, mert eltávozott körünkből az, aki családján kívül hozzánk állott legközelebb. Hogy mi volt Kapi Gyula nekünk, ezt nektek tam'tótestvéreknek és jórészt tanítványainak közelebbről megmagyaráznom nem kell. A lajoskomáromi tanítőcsaiádnak ez a szerény, de nagyra hivatott sarja, nemcsak a tradícióhoz való íagaszkodásból, de egész bizonnyal belső ösztönének sugallatára lépett a tanítói pályára; azért, meri erre az apostolok szent tüze buzdította és mert érezte, hogy egy magasabb akarat rendelkezik felette és állítja erre a helyre, melyen később mestere lett a tanítóságnak. 35 esztendeig működött mint fáradhatatlan úttörő tanügyünk őserdejében; 35 esztendeig gyomlálta, irtotta a gazt; 35 esztendeig vetette a jó magot, nemesítette, nyeste a vad hajtásokat és nevelt egy olyan tanítói gárdát egyházának, hazájának, melyet büszkén magáénak vall mind a kettő és melynek tántoríthatatlan hűsége mindkettőhöz közmondásossá vált. És oly fegyvert adott növendekseregének kezébe, mely az élet kemény küzdelmében soha el nem tompult és mindig megbízható védelmi eszköznek bizonyult. Beleojtotta tanítványaiba a tudás örök szomját, a továbbképzés szüntelen vágyát; megértette velük, hogy amit az iskola nyújthat, az kevés, az legfeljebb az irányi jelezheti, az eletet tartalommal még csak később nekik kell be- töltentök. Innen van az, hogy sok tanítványa, aki e bölcs lábainál ü t és hallgatta édes mézként csörgő beszédét és tanácsait, később min valóban képzett, tágabb látókörű és a műveltség minden attribútumával rendelkező tanító teremtett magának poziciet kint az életben. Innen van az, hogy szerte e havában a Kapi név már maga a legjobb ajánlólevél volt s hogy egy-egy puyázónak az a körülmény, hogy Kapi tanítványa volt, egyenlő minősítés mellett mindig elsőbbséget biztosított. És bámulatos, ho,y Pestalozzinak ezen magyar lelki testvére mily egyszerű eszközökkel, sokszor tnir.dtn eszköz nélkül is érte el nagy sikereit. Iniezete alig részesült anyagi támogatásban, felszerelése úgyszólván nem is volt és mégis versenyképessé, sőt mintaszerűvé tudta tenni. Ezt elismerte a tanügyi kormány is, bizonyára azért bízta rá két állami tanítóképzőnek ellenőrzését és azért hívta meg az országos tanügyi tanácsba is. Ő minden hiányt önfeláldozó, önzetlen munkássággal es szeretettel pótolt. Igen, a szeretet, ezen minden erények koronás 1923. július 22. __________ H ARANOSZO. 235 királynője uralkodott az ő szivében. Ez sugallta, irányította, aranyozta be minden cselekedetét; ez volt jellemének alapvonása. A benne testet öltött szeretet adta meg egyéniségének azt a mindenkit meggyőző, lebilincselő, megnyerő, lefegyverző nagy erőt, amellyel környezetére oly ellenállhatatlanul ha’ott. Már külső megjelenése is csupa megértést, jóságot, jóindulatot lehelt. És mert igaz csak az lehet és igazságot is csak az szolgáltathat, aki nem csupán az ész élével boncolgat, hanem az észokok latolgatása mellett a szíven át szűri le a maga igazságát, csodálhatjuk-e, ha tanítványai szerették, benne feltétlenül megbíztak, igazmondásában megnyugodtak? Óvd a háznak szép virágját! Óvd a háznak szép virágját, Hadd viruljon áldva az; Rája nézve vissza nem jön Soha többé a tavasz — Óvd a háznak szép virágját! Ápold gondos hű kezekkel, Csüggjenek rajt’ szemeid, Hogy maradjon ilietetlen, Mindig tiszta, szép, szelíd — Ápold gondos hű kezekkel! Szeresd forrón, öntözd híven, S ékes szirma nem pereg; Szív melege, szem harmatja Hervadástól védje meg — Szeresd forrón, öntözd híven! Fejecskéjét tartsd az égnek, Ha kinyitott kelyhe már, Hogy áradjon, mint imádság, Érzelme, az illatár — Fejecskéjét tartsd az égnek! Óvd a háznak szép virágját, Hadd viruljon áldva ö! Az Istennek szép kertjében Legyen áldás mind, a nő — Óvd a háznak szép virágját! SÁNTHA károly. Egv tekintet, kimondhatatlanul biztatni tudó jóságos színiében, a porból felemelt, de ie is sújtott, ha ez a felejthetetlen szempár felhőbe borult. Soha indulatos szó nem hagyta el ajkat és mégis akaratának érvényt szerezni és olyan fegyelmet tartani mint ö, senki sem tudott. Nem a megtorlástól való félelem fékezte meg az oly kor túláradó, a rendes mederből ki-kicsapó kedélyeket, hiszen ő nem btintetett soha, hanem a rettegés attól, hogy e szemeknek jóságos, atyai tekintete valamely meggon- doladan ifjúkori csíny miatt árnyat vethet és a szeretet meleg sugara megtörhetne benne. Csak emlékezzünk vissza 1 Mily végtelen szerencsétlennek érezte magát az, akit hosszabb időn át nem feleltetett, ezáltal éreztetvén a bűnössel nehczteléset és hogy mily boldogan ragyogott fel arca még az örökké szurkolónak is, aki pedig a feleléstől másként félt, ha végre valahára engesztelése jeléül 'nevén szólitotta és feleltette. Egyéniségének és erkölcsi fölényének súlya alatt megtört a legnyakasabb, a legcsökönyösebb természet is. 0 növendékeit nemcsak külső megjelenésük szerint, hanem belső megnyilatkozásukban is ismerte. Megérezte a fiatal léleknek ieggyengédebb rezdülését és mivel meg is értette s ahhoz alkalmazkodott mindig, utolérhetetlen volt mint nevelő. Gondos megfigyelés tárgyává tette az egyedeket és módszerét mindig lelkiismeretes pszichológiai tanulmányra építette. De mint tanárnak is alig volt párja. Oly lélekfogó, szinte szuggeráló erő rejlett előadásában, hogy hatása alól senki sem vonhatta ki magát. Őt mindenki megértette. A magyar irodalom szépségeit, zengzetes nyelvünk törvényeit, az irálymü- vészet szabályait senki sem tudta oly plasztikus és minden classzicismusa mellett is egyszerű, világos, könnyen áttekinthető és meggyőző módon növendékeivel megértetni és ezáltal meg is szerettetni, mint ő. A lélektan csodás titkait, a gyermeknevelés szent misztériumát, a dialektika sarkalatos tételeit ö ismertette meg áhítattal hallgató tanítványaival, s ha egyékkor is, de különösen ekkor szórta szét pazar kézzel gazdag lelkének klenodiumait hallgatói közt, hogy azok egész életrevalót gyüjthettek belőle. Az a hódolat, mely növendékeiben, mint önkéntes és természetes folyomány nyilatkozott meg és személyét körülvette, semmiben sem nyilvánult oly megható alakban, mint abban a beszédes körülményben, hogy neki soha sem volt vulgója. Az ö személyéhez nem ért fel a tiszteletlenségnek még csak gondolata sem. Vakmerőség lett volna annak csupán elképzelése is, hogy akadhatna tanítványai közül csak egy is, aki sérthetetlen tekintélyűnek be nem hódolt volna. Egyáltalában nem voltak gyengéi és mint tanár soha sem szállt le arról a pie- desztálról, melyre öt elévülhetetlen nagy érdemei, képességei és kortársai osztatlan elismerése és tisztelete emelte. Személye tehat soha sem lehetett céltáblája a gyerekes gúnynak, vagy éretlen élcelődésnek és azéri nem látta senki sem képét torztükörből visszaverődve, hanem mindig csak nemes valóságában és érintetlen tisztaságban. E szív jó hangzását bántó mellékzörej sohasem rontotta s azért lett fogalommá az idők folyásában. Amilyen tökéletes volt mint nevelő és tanár, olyan volt mint családfő és ember is. A tanító házának Diai üvegből készülnek. Oda mindenki belát, azt sok kutató szem figyeli. Legyen tehát a tanító családi élete olyan, hogy a figyelőknek is például szolgáljon és ne legyen a világ szeme előtt rejteni valója. Ennek gyönyörű mintáját állította elénk az ö eszményien szép családi élekVel. Harmonikus, kiegyenlített, következetes, magához hü volt itt is. Hitében, bizalmában, szeretetében a legsúlyosabb csapások sem ingathatták meg; fenséges nyugalma soha nem hagyta cserben, — méltó tehát arra, hogy benne az emberiségnek e^yik legrokonszenvesebb típusát, képviselőjét szeressük es tiszteljük. Akaratlanul is a szőllö jut eszembe, ha nemes- vetelü szivére gondolok Megtapossák, gázolják es édes musttal fizet. Rajta is végiggázolt akai hányszor az élet, megté-
