Harangszó, 1923

1923-07-08 / 28. szám

1923. július 8. HARANOSZO. 219 szolgáltatja, melynek hirdetését a pré­dikátorokra bizta. A másik felsőbb- ség világi, eszköze a kard, hogy azok, akik igéje által nem akarnak jámbo­rokká és igazakká lenni az örök életre, azok ily világi hatalom által kényszerittesserick arra, hogy a világ előtt jámborokká és igazakká legye nek. Ami tehát magát a vitézi rendet illeti, kétségen felül van, hogy az helyes és isteni intézmény. A bölcsek az összes emberek fog laikozását e két csoportra foglalták össze s e két csoportra osztottak: agrikulturára és milíciára, vagyis földmivelésre és katonáskodásra. A földmi vés eltartója a népnek, a ka­tona védője és azok akiknek katonás­kodás a hivataluk, fizetésüket és el­tartásukat kapják azoktól, akiknek az eltartás a hivataluk, hogy védő tisz­tüket teljesíthessék. A fejedelmek pe­dig tartsák szemmel mindkettőjük munkásságát és gondoskodjanak ar­ról, hogy azok, kiknek a védelem a kötelességük felszerelve készen legye­nek, azoknak pedig, akiknek az el­tartás a tisztük, becsülettel fáradoz­zanak, hogy a megélhetést megköny- nyitsék. Haszontalan embereket ellen­ben, akik sem a védelemben, sem az eltartásban nem munkálkodnak, ha­nem csak fogyasztanak és lustálkod nak, ne tűrjenek, hanem az ilyeneket vagy kergessék ki az országból, vagy szorítsák a munkára, ahogy a méhek tesznek, amikor a heréket megölik, melyek dolgozni nem akarnak, ha­nem a mézet eleszik a többi méh elől. játok-e, hogy hány nyolc kalács? — tréfálkozott tovább a takács. — Csak nyolc! — mondta Giziké nevetve. — Hohó, kis tulipántom, nem jól tudod. Mikor édes anyád nyolc kalácsot süt, annak vakarcsa is van; amit perecnek, vagy galamb­nak készít számodra. Jóizüt nevettek a kis leányok. Giziké majdnem táncra perdült édes anyja nagy cipőjében. A takácsnak is szemébe ötlött a kis leány nagy cipője. — Ej, kis bíbicem, de jókora cipőd van. Add oda egyiket kis barátnédnak. Mint látom, ő csak a ludak cipőjét viseli. A ti két csöpp lábatok egy-egy cipőbe is belefér. — De nem tudunk úgy lépni! — Ugráljatok, mint a verebek!... Isten áldjon bennetek! Tiszteltetem édes anyátokat, — szólt búcsúzóul Végezetül a katonáknak sok ba­bonájuk van : az egyik Szent György­nek, a másik Szent Kristófnak, egyik ennek, másik más szentnek oltalmába ajánlja magát. Egyesek értenek ahhoz, hogyan kell kardot és puskát meg­bűvölni, mások hogyan kell lovat és lovast megáldani; ismét mások János ev.-át vagy egyebet hordanak magukkal és ebben bizakodnak. Mind veszedelmes állapotban vannak. Mert ezek nem hisznek az Istenben, sőt bűnt követnek el Istennel szemben hitetlenségükkel és babonájukkal. Ellenkezőleg úgy kellene cseleked­niük, hogy amikor megindul a harc és elhangzott a buzdító szózat, kiki egyszerűen az Istennek kegyelmébe ajánlja magát, mint ahogy a keresz­tyénhez illő. Azonban, hol vannak azok, akiknek ilyen a hitük és akik így cselekesznek ? A katonai hivatásról című iratban szól Luther a fejedelem kötelességéről és rendeltetéséről, ahol is többek kö­zött a következőket mondja: A fejedelem kötelessége övéit vé­delmezni és számukra békét teremteni, ha valamely fejedelem ennek az ő hivatalának és rendeltetésének nin­csen tudatában, hanem azt hiszi, hogy ő nem alattvalóiért, hanem szép szőke hajáért fejedelem, hogy az Isten azért tette őt fejedelemmé, hogy hatalmá­nak, gazdaságának, tiszteletének ör­vendjen, ebben gyönyörködjék és el bizakodjék: az a pogányok közé való. Az ilyen akár egy férges dió miatt is háborút kezdene és nem nézne semmire, csakhogy könnyelmű kíván Kisgál takács s megindult öles léptekkel. A köd oszladozni kezdett. A kis lánykák vigan aprózták tovább a faluba vezető tagutat. Mindennap, hol jobb, hol rosszabb időben, egy órát gyalogolva juthattak el az iskolába, mégis akkor voltak leg­boldogabbak, mikor oda mehettek. Főleg a kis Rozika. Édes apja után ő ébredt fel otthon először. Attól félt minden reggel, hogy el­késik az iskolából. Ma pedig különösen sietett. Egész éjjel alig aludt valamit. Kicsi agya folyton egy gondolattal küzködötl, amit ma tisztába akar hozni. Ma lesz vallásóra. Remegve várja azt a percet, mikor belép hozzájuk a lelkész vallástanításra. Szíve elszo­rul, kezecskéje reszket, amint fel­mutatja ujját.. — No, Rozika leányom, mit akarsz mondani? — kérdi tőle a ságát kielégítse. Az ilyent az Isten avval tartja féken, hogy másoknak is van ám öklük s hogy a hegyen túl is laknak ám emberek, így az egyik kard a másikat hüvelybe szo­rítja. Az okos fejedelem nem gondol magára, megelégszik azzal, ha alatt­valói-engedelmeskednek És ha szom­szédai és ellenségei ingerkednek, sok gonosz szót ejtenek, így gondolkozik : Bolondok mindig többet locsognak, mint az okosak. Sok szó fér egy zsákba és hallgatással sokra lehet megfelelni. Azért hát nem is igen törődik az ingerkedéssel, míg azt nem látja, hogy alattvalóit megtámadják, vagy úgy találja, hogy már tettleg fegyvert emelnek ellene, ekkor aztán védekezik ahogy birja s ahogy kell. A legelső magyar szótár, a leg­első magyar énekeskönyv, a legelső magyar nyelvtan, a legelső magyar distichna, a logelsö magyar történe­lem, a legelső magyar nyelven írott számtankönyv stb. protestáns szer­zőtől ered. Aratódal. Kaszacsengés .. . kaszapengés . . . Magyar puszták síri csendjét Zűrös zsivaj üli meg. Kalászfejek megremegnek, Sngnak-búgnak, földre esnek; Csókos lelkűk sír, zizeg. lelkész. Rozika feláll. Arca elhalványul. Pár percig nem tud szólni. Szivecs- kéje erősen dobog. Hangja is resz­ket, amint megjő a hangja: — Kérem szépen... a múlt hé­ten azt tanultuk, hogy Jézus meg­gyógyította a vakot, bénát s min­denkit, akinek valami baja volt. És most is segít mindenkin, aki hittel hozzá fordul, azért azt sze­retném tudni, hogyan kérjem őt, hogy az én kezemet is meggyó­gyítsa ?! .. Köny lopózott az agg lelkipásztor szemébe. Kezét önkénytelenül ösz- szekulcsolva fohászkodott föl néma ajakkal az Egek Urához. — Édes jó leányom, — szólalt meg nagy lelki megindulással — csak kérjed Jézust a te tiszta szíved szerint! Megsegít ő téged is, meg­gyógyítja majd a te kezedet is az ő boldog országában, a inenyország-

Next

/
Thumbnails
Contents