Harangszó, 1923
1923-07-01 / 27. szám
1923. július 1. HARANOSZO. 211 saság kiadványait és azokat megmentették prot. népünk számára, összesen 11 563 drb kiadványt és 25 914 Koszorú füzetet sikerült megmenteni. A titkári jelentés után prof Bánffy Miklós volt kultuszminiszter Két angol c. elbeszélését olvasta fel általános érdeklődés mellett. Az elnyomott erdélyi magyarság nehéz sorsát tárta fel egyszerű és mégis megrázó vonásokban. A sötét helyzet képéből világító fénnyel csillog ki a magyar szereplők lelki szívóssága, törhetlen energiája és bizakodó reménysége. A felolvasást hai'gatva könnyező szemmel mondottuk : ott még tudnak a magyarság ügyéért koplalni, nélkülözni, lemondással dolgozni!... Ugyanekkor felvetettük a kérdést: hát vájjon nálunk tudnak-e?... Kapi Béla püspök előadása következett ezután, ki a modern társadalmat állította az evangélium tükre elé. A társadalmi problémák fontosságát világította meg néhány mondattal. A modern társadalom királyi jogokkal lép az ember elé: törvényeket hoz, életirányokat szab, itélöszéke élé idéz és bíráskodik. Kényszerítő erejével új embertípust formál és hatalmi szóval beleszól a modern életbe. Előadása során szembeállítja az evangélium társadalom fogalmát a modern társadalom fogalmával. Az evangéliumban a társadalom élő organizmus képében jelenik meg. Egy organizmus van és annak többféle testrésze mind úgy végzi a maga külön hivatását, hogy az organizmus közös célját szolgálja vele. A mai társadalom pedig nem az egység, hanem inkább az osztályharc alapján áll. Ezen tétel következményének levonása után éles kritikával rámutat a modern társadalom céltudatosságának hiányára. S/.ertehulló önérdekharc, állandó érvényesülési küzdelem és szétfolyó határozatlanság a mai társadalom élete. Az evangélium tükréből pedig felénk világít a biztos célkitűzés, az Istenországa. Micsoda hatalmas fejlődés várna arra a társadalomra, amely ezt az örökkévaló célt megérti és magáévá teszi 1 Szól azután a mai társadalom hedoniszti- kus és utilisztikus felfogástól áthatolt értékelméletéről és szembeállítja vele azt az — Ujujuj, boszorkány!.. . vagy az ördög felesége! — rémült meg tőle a legényke. Ökrei közé csapott, oly futásnak indultak az ökrök, akárcsak lovak leltek volna. Negyed kilométernyire lehetett már a majortól, mikor a major hátulján, a bokrok közt utána szökött Rozika: — Néni, néni, álljon meg! — Mit akarsz, kölyök! — kiáltott vad gyűlölettel az asszony a csöppségre, amint utolérte. — Kiszedem kosarából a köveket. Legugolt a kuruzslónő, hogy elérhesse a kis lány a kosarat. A nagy követ persze megmozdítani sem tudta a csöpség. Hanem a kavicsokat kiszedte belőle. Valamivel könnyebb lett így is az asszony terhe. Ellenben megmozdult eldurvuld, érzéketlen lelke mélyén valami kínzó, mardosó érzés . . . evangéliumi felfogást, amely az örökkévaló lelket állítja mindenek középpontjába. Ma devalválódnak a lelki és erkölcsi értékek s az anyagi és földi értékek lépnek előtérbe. A becsület hazug látszattá lesz, a lelkiismeret koporsóba zárt élő halott, a munka kenyérszerző robota, a szociális szeretet sport, vagy korteseszköz, a szabadság pedig elválik az ember erkölcsi méltóságától és a szabadosság hatalomra törő eszközévé lesz. Előadása végén a magyar nemzet társadalmát állította az evangélium tükre elé és fájdalommal rajzolta meg annak vonásait. A nagy érdeklődéssel fogadott előadása után Gyökössy Endre jeles poéta olvasta fel Debrecen, Az ördög c. gyönyörű költeményeit, amelyek költői szépségükkel és mély tartalmukkal magukkal ragadták a közönséget. Végül Ravasz László püspök tartott előadást Madách pesszimizmusáról. Megemlékezik ama ifjúkori csalódásáról, mely lelkét elfogta akkor, amidőn az Ember Tragédiáját először látta színpadon. Lelkét kielégítetlenül hagyta a színpadi előadás. Úgy érezte, hogy a nagy költő gigászi eszméihez, csodásán szédítő koncepciójához nem is megfelelő előadási forma egy szomorú színjáték. Zseniális zeneművész alkotó erejére volna szükség, hogy kifejezzen mindent, amit Madách kifejezni akart. Mert Madách halhatatlan müvének legnagyobb igazságai nem azok, amelyeket ö a maga munkájában elmond, hanem azok, amelyeket elmondatlanu! hagy és amelyek mégis felébrednek és utánarezegnek az ember lelkében. A r. kath. egyház egy kiváló főpapja azt mondotta Madách Ember Tragédiájáról, hogy az a pesszimizmust hirdeti. Ezzel szemben rámutat a tudós püspök arra, hogy az Ember Tragédiájának tulajdonképpeni alapgondolata nem a iragikai vonásokat tartalmazó történelmi színekben, hanem az u. n. bibliai keretben van. A történelmi színek nem állítják előtérbe ugyan a krisztusi eszméket és a keresztyén álláspontokat és mégis mindegyikben megtaláljuk, ha vigyázó lélekkel keressük. Madách nem a pesszimizmus költője, hanem inkább ül. Jancsi. Baloghné kapát keresett elő a félszerből s vizsgálgatta, hogy megfelel-e majd a kissé vásott szerszám a kapáláshoz. — Hova készül, édesanyácskám? — kérdezte Rozika. — A mezőre megyek, lányom, kukorica ültetést kapálni. — Szeretnék én is elmenni! — mondta Rozika sóváran. — Ne jöjj el, virágom. Forrón süt a nap a mezőn. Nincs ott semmi árnyék. Én csak estére jöhetek haza. Aztán ki etetné meg úgy négy óra tájban a kis csirkéket, ha te sem maradnál itthon ? Tudod, milyen éhesen jönnek a konyhaajtóhoz. Úgy-e, hogy sírnak-rínak az ennivalóért? Kamrában találod a zsombort: szórj nekik majd belőle pár marék búzát. a tiszta keresztyén világnézeté. Épp ezért ő Madáchban a modern kor egyik hatalmas misszionáriusát látja, akinek ajkáról a keresztény életigazság hangzik. A mély hatást keltett és nagy ünnepléssel fogadott gyönyörű beszéd után Varga Gyula mondott köszönetét az előadóknak és a megjelent közönségnek és ezzel a Magyar Prot. Irodalmi Társaság első irodaimi ünnepsége végétért. Évfordulón. Szemem hű tükrét mi beragyogta haloványulóban már a fény. Ezüst hálózza nemrég dús hajam mint erdő ölét a repkény. Tüzek felfelé törő lángja zsarátnokká omlott össze. Kósza árnyakra veti fényét toppal égő, izzó tüze.. . Ábrándok, vágyak színes világában jaj — minden oly bús idegen: könnyes szomorún mosolygok hozsannás Ígéreteken. Úgy vártam a beteljesülést. Jaj, — könnyet aratott reszkető szivem. És semmit épít egy életen át lázban dolgozó két szerény kezem. * És mégis oh, oly szép volt minden: a láz, a könny, a tűz, a szenvedés, a lánggal égő vágyak, álmok, izzó, fájó reménykedés. Oly szép volt. És oly meghatón könnyű: hiszen kezedet fogtam mindig én. És így mentünk ketten templomba minden vasárnap reggelén. SZENTEH DEZSÖNÉ. . — Úgy teszek édesanyám. — Nézz be majd, leányom, az Ihászné nénihez is. Beteg szegény, nem tud felkelni az ágyból. A haszontalan Jancsi fia egész nap csavarog, nem visz szegénynek egy pohár vizet sem. Segíts te a szegényen, amit tudsz, míg haza jövök a kapálásból! . . . Baloghné elsietett a mezőre. Rozika kiállott a major kapujába, onnét nézte a távozó édesanyját, míg teljesen eltűnt szeme elől a dúsan nőtt ültetések közt. Benyitott aztán a kis leány csendesen a beteg Ihásznéhoz, hogy nincs-e szüksége valamire? Alva találta a súlyos beteget. Óvatosan kihúzódott Rozika a szobából. A kis csirkék után nézett körül az udvaron, de nem találta sehol őket. Elment hjitra, a magtár felé. Bizonyosan arra hívhatta magával az öreg kotló a kis csirkéit.
