Harangszó, 1923
1923-06-24 / 26. szám
204 HARANObZO í923_ június 24 Vitézzé avatott evang. segédlelkész. Vitéz Horthy Miklós kormányzó, a vitézek országos főkapitánya június hó 17-én Budapesten, a Margitszigeten ünnepélyesen vitézzé avatta Horeczky Béla volt ajkai, jelenleg uraiujfalui (Vas ro.) evang. segédlelkészt, kinek neve irodalmi munkássága révén a Harangszó olvasóközönsége előtt nem le3z ismeretlen, Horeczky Qyula nyug. csánigi ev. tanító fiát. Horeczky Béla 1915 tavaszán mint önkéntes vonult be a vasi 83-ik gyalogezredhez s innét kezdve részt veit az ezred valamennyi dicsőséges harcában. Több kitüntetést is szerzett és egy Ízben meg is sebesült. Később mint tart. hadnagy átkerüli a 106-ik gyalogezredhez, ahol az olaszfronton a piavei harcokban sze mélyesen vitéz magatartásáért elnyerte az I. oszt. tiszti ezüst vitézségi érmet is. Most a harctéren tanúsított vitéz magatartása, valamint a forradalmak és az ezt követő nemzeti újjáépítés idején kiayilvánitotl törhetetlen magyarsága révén vette fel a Vitézi Rend tiszti tagjai közé, mint ez idő szerint az egész országban egyetlen evang. lelkészt. Idegen hangzású nevét azonban a Vitézi Rend szabályainak megfelelően kénytelen volt a magyaros hangzású »Horkay« névvel fölcserélni, úgy hogy június 17-től kezdődöleg a Vitézi Rend és a Belügyminiszter úr engedésével a »vitéz Horkay Bála« nevet használja fájdalomtól sajgó szíve. Reszketett a hangja: — Tán’ volna valami segítség ?! — Ugyan, még ilyet kérdez is tőlem! Hisz’ ha még ezt sem lehetne meggyógyítani, akkor semmit sem a világon. Kétkedve ingatták fejüket az asszonyok. — Isten háta mögött laknak, azért oly tudatlanok! — szólt most már indulatosan a kuruzsló asz- szony. — Különben tudhatnák, hogyha egy muskátlinak bárhol vágja le az ember az ágát, új ágat hajt. S ez így van minden fiatal fánál és virágnál is. — Az szent igaz! — hagyták helyben az asszonyok. — Űgy-e, ezt tudják! De azt is tudhatnák ám, hogy az emberi teremtés is olyan mint a virág s nem is más, mint az Isten kertjének virágai. Azért csak a módját, Sári néni keresztje. Olvasóinkhoz. A napról-napra emelkedő drágaság a fővárosi lapokat már régen újabb áremelésre kényszeritetto. Mi mind- ezideig vártunk az emeléssel. Most azonban az új évnegyed alkalmából mi is kénytelenek vagyunk az előfizetési árakat felemelni. A Harangszó előfizetési ára a július, augusztus, szeptember hónapokra eső évnegyedre 500 korona lesz. Tudjuk, hogy az új árak új terheket jelentenek olvasóink számára, de éppen szegénységünk az, ami erre a végsőkig halogatott lépésre kónyszeritett. Buzavaluta szerint igazodik az egész világ. Mi is buzavaiutában vagyunk kénytelenek eleget tenni kötelezettségeinknek a nyomdával szemben. A Harangszó előfizetési ára buzavalátában kifejezve alig IV2 kgr. búza ára. Hisszük, hogy olvasóink, kik eddig is jóban, rosszban velünk maradtak, ezúttal is kitartanak meüetíünk. Krisztus ügyét a legválságosabb időkben elbukni nem engedik! Testvéri üdvözlettel a Dunántúli Luther-Szöyetség, mint a „Harangszó“ tulajdonosa. Egy öreg anyókával találkoztam a múltkor, aki két hatalmas vödör vizet vitt a szomszédból haza. Feltűnt, hogy minden vödörben egy ke- resztalaku fadarab úszott. »Jó napot Sári nini, — köszöntöm — miért visz olyan nagy terhet ? Hát nincsen kút az udvarukban?« »Nincsen bizony — felelte ő — minden csepp vizet eszei a két kezemmel kell vinnem.« »Minek ez a két fadarab benne?« — »Hái hogy ne loccsanjon ki a viz Tisztelendő Úri Mert tetszik tudni a járásnál hAborog a viz, öreg is vagyok, nem járok már oly biztosan mint azelőtt és sokat kiöntenék.« — »Különben hogy van Sári néai?» — »Hogy vagyok? Rosszul! Derekam fáj, köhögök is, meg a gyermekekkel is folytonosan baj van. Reám nehezedik az Isten keze « — »Nono« — mondok — »talán sötétebboek látja a dolgokat, mint ahogy tényleg vannak!« — »Deh>gy látom sötéteb- beknefc. E ég sötétek azok! S most még beteg az uram, már két hete nyomja az ágyat. Hát nem nehezedik én reám az Isten keze?« »Igaz, igaz — mondok — de hiszen Sári néni i3 keresztet tesz a vödörben háborgó vízre, hogy megnyugodjon, hát az Úr Isten ne rakjon keresztet Sári néni vállaira? Hogy is mondja az Úr Jézus : Ha ki akar én utánam jönni, tagadja meg magát és vegye fel az ő keresztjét és kövessen engem. Csak akkor nyugszik meg a mi háborgó lelkünk, ha türelemmel viseljük azt, jobban mondva titkát kell tudni, akkor a fiatal gyermeki csonka kézfej is oly ujjakat hajt, hogy alig lehet a másik kéz ujjúitól megkülönböztetni. — Hát, tudja Isten, lehet is így valami a dologban; — mondták erre már a cseléd asszonyok. — Oh, édes jó Istenem, ha igaz volna! — sóhajtott sóváran, némi reménységgel Baloghné. Mit el nem hisz a kétségbeesett szív, mikor arról van szó, hogy segítenek gyógyíthatatlan baján! — Ha még most is kételkedni mer szavaimban, akkor nem szólok többet, — folytatta már elbizakodottan a javasasszony. — Tudja meg, hogy számtalan helyen megfordultam már életemben s úgy fogadtak mindenütt, hogy a helyemet is alig lelték. Tejbe vajba fü- rösztöttek. Oda adták volna nemcsak minden kincsüket, de a lelkiüdvösségüket is. Mert amit én tudok, nincs több oly teremtelt lélek a földön, aki azt még tudja. Azért ha jót akar, szívén viseli gyermeke boldogságát, ne sokat hitetlenkedjék velem szemben, mert megyek tovább az utamon. Sirathatja aztán egész életén át, hogy egyszer segíthetett volna gyermekén, azt az alkalmat is elszalasztottá. Ezzel a beszéddel teljesen levette lábáról a szegény asszonyt. Behívta Baloghné szobájába. Valami hókuszpókuszt csinált a gyermekkel: egy zsombor liszt volt az ára. Aztán egy kis üveg piszkos folyadékot adott át Balognénak: — Nézze, édesem, ez a titokolaj. Sehol a világon nem kapható. Ez fakassza ki az ujjacskákat. Esténként egy kávés kanállal adjon belőle a kicsinek. Csak busz koronát fizet érte édesem. Egy nagy úr ezer pengőt adott feléért. (Folytatjuk.)
