Harangszó, 1923

1923-05-27 / 22. szám

172 HARANOSZÖ. 1923. május 27 Ahol nem feledkeznek meg az űrről! Kicsiny, szegény az egyház, de hívei lelkiekben nagyon gazdagok. A kávai evangélikus gyülekezetről aka­rok szólni, akik nem nézve szegény­ségüket, fáradságukat, templomot épí­tenek az Úrnak. Jól esik tudni ezt a mai világban, hogy vau még érzés a szívekben s él az isteni szeretet az emberek lelkében Ezeknek az embereknek örökké fennmarad emlékezetük s példaadásul fog szolgálni a késő utódoknak. Sze­gény és legszegényebb egyformán azon buzgólkodik, hogy minél előbb hallhassák a kávai kis harangnak templomba hivó szavát. Csoda nyílott minden hivő szívé­ben, mert van Istenfélelmük és van hitük. Az életnek nagy óráján látom a mutatókat gyorsan tovább peregni. A szép tavasz és nyár után látom a levélhullató őszt s a kietlen telet; de ezeknek az embereknek a lelkében örök tavasz van. Az a mag, umi az Istenfia kezéből hullott, jó földbe esett, mert terebélyes fa lett belőle. Ez a fa sohasem fog elszáradni, mert a sze­retet és a hála könnyei öntözik. Bár mindenki kivette a maga ré­szét egyenlően, mégsem tehettem, hogy azoknak a nevét le ne írjam, akiket az oroszlánrész illet a templom- építésben. Legelsősorban is a boldo­gult emlékű Szuchovszky Sándor ta­nítót említem, aki hosszú esztendő­kön át prédikálta az Igét, — s nem hiába. Sokat fáradozott dr. Szuchov­szky Gyula ev. lelkész, vallástanár, aki lelke teljes melegével azon volt, hogy az Istenháza felépüljön. Sokat köszönhet az ev. egyház id. Halász Gyula földbirtokos, ev. egy­ház felügyelőjének; Sieszenka Pál egyházi gondnoknak, Veszteg Mihály, Szluka János, Szeszenka István. Hajdú János ifjabb és idősebb egyháztagok­nak. egybeolvadva, a meghalottság köny- nytiitől kísérve hangzott el. Utána a p3paö\endék iíju mondott szívből fa­kadt buzgó imát. Végül így szólt a boldog család­apa : — Fiaim, én már gyermekkorom­ban hallottam, a sors változásai kö­zött is ott visszhangzott mindig lel­kemben és most saját életem is ta­núsítja azon igazságot, hogy »ki Is­tenben bizik. nem csalatkozik meg«. E hittel járjatok ti is az élet utján. (Vége.) Az Úrnak áldása legyen a kávai gyülekezeten! P. J. Még húsz évvel öre- • gebbet... A nagyon öreg és nagyon gazdag asszony — olyan Rothschild-fajtára tessék gondolni — igen beteg lett. Három doktor is járt hozzá és két hires-nevezetes egyetemi tanár. A na­gyon öreg asszony türelmetlenül ve­szekszik a professzorokkal, hogy nem_ vigyáznak rá eléggé, nem kezelik kellő gonddal, nem állítják helyre elég ha­mar az egészségét. Végre kifakad az egyik tanár: — De asszonyom, ne várjon tő­lünk csudát! Nem tudunk mi öreg asszonyból fiatal menyecskéi csinálni. — Nem is akarom, nyöszörög az öreg asszony az ágyban, hogy fiatal asszonyt csináljon belőlem. Azt aka­rom, hogy öreg asszonyt csináljon belőlem. Még húsz évvel öregebbet! A keresztény eszme dia­dala Hollandiában. C. van der Voort van Ziip, a hol­landiai parlament tagja a keresztény politika eredményei Hollandiában cím­mel előadást tartott Budapesten. A holland képviselő történelmi vissza­pillantással kezdette előadását. Vá­zolta Orániai Vilmos utáni idők vi szonyait és a francia forradalom ká ro3 hatását Hollandiára. A liberáíiz- mus elieni harcot 1830-ban kezdette néhány mély keresztény érzésű férfi. Kuysser ' Ábrahám feliépése tette a harcot a nép széles rétegeiben is­mertté. A keresztény politikai pártok »forradalom ellen evaogéliom« jelszó alett tömörültek. A liberálizmus által meghonosított szellem, melyet Hol­landiában a hitetlenség diadalának tekintenek, döntő vereségét 1888 ban szenvedte, amikor elsőkben alaku't keresztény kormány. 1918 óta kérész tény kormány tartja kezében a hatal­mat. A hollandiai keresztény pártok küzdelmeinek eredménye volt, hogy az európai általános bizonytalanság­ban sem tudott lábra kapni ott az internscionále. A liberálizmus bűneit, a közerkölcsiség leromlását törvé­nyekkel javították. A népoevelés terén vi3szaái ították a felekezeti iskolákat, a vallás uralmát. Törvénnyel üldözik a pornográf-irodalom terjesztőit. Tör­vényt hoztak a mozgószinházak el- kölcsrontó képei ellen és a nyilvános házakat kivették a hatósági ellenőr­zés alól. A törvénytelen gyermekeket az apaság kutathatóságának behoza­talával védik. A hollandiai keresz­tény politika mai jelszava: »isten és haza«. Harc minden ellen, ami e ket­tőt veszedelembe hozhatná. Ebben a nagy eszmében egy Hollandia lakos­sága és az ő imádott legnagyobb asszonyuk Vilma királynő. KORKÉPEK. Karcolatok a hétről. A Szent István Társulat a közel­múlt napokban ünnepelte fennállásá­nak és működésének háromnegyed százados évfordulóját. A közgyűlésen megjelent Horthy Miklós kormányzó is a feleségével és kíséretével A köz­gyűlést Cierntch János biboros, her­cegprímás nagyszabású beszéddel nyitotta meg, amely alkalommal is­mét gyönyörű tanujelét adta megértő lelkének. Ha el akarjuk kerülni — úgymond — a modern kuhura teljes összeomlását, a szociális harcokat a keresztény elvek szerint igazságos bé­kével kell vezetnünk ... A válságos időket élő magyar haza javára mű­ködjünk mi magyar kaihohkusok mindazokkal, akiket velünk közös ha- zafiság és nemzeti érzés tölt el... Mellékes szempontokon felülemelkedve legyünk egységesek, egymást szeretők és egymást becsülök. Kár, hogy a hercegprímás őeminen­ciája apostoli szavait Magyarország virágos kertjében soha oly kéjjel még néni turkáld vakondok nem veszik be. Többek között a Magyar Kuhura csak legutóbb is a legélesebb harc indítását ígéri a protestánsok ellen. . . No de elébe állunk! ■* Egy Zuckermann nevű jezsuita atya a svájci St. Galleuben is előadásokat szeretett volna tartani. — A tanács nem engedélyezte, nehogy az addigi összhang kath és prot. polgárság között megbomoljon. * Minden hónap első csütörtöké már hónapok óta alig várt napja a budai lutheránusoknak. Ifjú päpjuk nemcsak igével táplálja híveit. Az iskolautcai Bagyikfále — persze hogy lutherá­nus — vendéglőben gyűjti maga köré őket csendes esti beszélgetésre és ezeknek a beszélgetéseknek a meleg-

Next

/
Thumbnails
Contents