Harangszó, 1923

1923-05-27 / 22. szám

1923. május 27. HARANOSZÓ. séget éppen az adja, hogy az egyre bővülő társaságban már az első be­lépésre mindenki tudja, hogy kivel van dolga. Varsányi nagytiszteletü úr egy politikai nyomozó ügyességével nyilvántartja bárányainak egész ku- rikulum vitejét és amint az utolsó vendég is elhelyezkedett, az újonnan jöttékét találó és szeretetre méltó jel­lemzésükkel üdvözölve mutatja be egy generális fdköszöntóben a régi csiitörtökösöknek. A budai promená- dokon azóta annyi a felemelt fejjel járó ember, ahány luteránus. Persze I ♦ Sohasem tudtam, hogy én ilyen ki­tűnő ember vagyok, hiába Varsányi pompás emberismerő 1< Ilyen gondo­latoktól még feszesebben lép ki az ember. * A jelenlegi pápa nemrégiben el­rendelte X Pius szentté avatását A kánoni előírások szerint a szentté avatáshoz szükséges, hogy az elhunyt életében több csodát vitt légyen vég­hez. Most gyűjtik a pár év előtt meg­halt pápa csodatetteit. Hz adatok sze­rint 1912-ben két beteg flötend apáca kereste föl kihallgatáson a pápát, aki fejükre tette kezét s mondá: Meg fogtok gyógyulni. A két nővér a kö­vetkező pillanatban egészségesen tá­vozott. Egy nyilvános kihallgatáson történt, hogy egy apa béna gyerme­két vezette a sztntalya elé, aki így szólt: Add ide I Azzal pár pillanatig a térdén tartotta az apróságot, aki leszállva onnan, fürgén futni kezdett. Sok hasonló eseten kívül megtörtént több Ízben az is, hogy azok, kikért életében könyörgött, a szent atya ha­lála után is fölépüllek gyógyíthatat­lannak hilt betegségükből (?)... * Katona Péter sápi földbirtokos ötvenötezer koronáért megrendelte a temetését és kifizette, sirkövet csinál­tatott magának s a temetőben előre felállíttatta, ravatalt állított, körül gyertyákkal, koszorúkkal és minden nap imádkozott a saját üres kopor­sója előtt. Egy vasárnap a színben gödröt ásott, egy dézsát tett bele, megtöltötte vízzel, azután a fülét be­dugta vattával, az állát felkötötte és a dézsa vízbe fojtotta magát. * Sok minden furcsaság megtörténik mostauában, de ki hitte volna, hogy a furcsaságokban is vannak világ­rekordok. Mert hiszen érdekes dolog, hogy a repülés terén, a sportban és autógyorsaságban folytonosan javít­ják a világrekordot, de még érdeke­1 73 sebb, hogy valaki az evésben, a tánc­ban vagy épenséggel a krumplihá- mozásban teremtsen világrekordot. Már pedig ilyen rekordok is vannak — amint az alábbiakban láthatjuk. Egy Fink nevű svéd ember hét perc alatt kilencven hatalmas barac­kot evett meg. Egy Krame nevű né­met egy óra alatt 100 főtt burgonyát kebelezett be. A londoni diótörő ver­senyen egy fiú nyerte el az első díjat. Ez a fiú ugyanis egy óra alatt 2788 diót tört meg puszta kézzel. A krum- plihántolásban egy angol azzal te­remtett világrekordott, hogy 12 kiló burgonyát 19 perc alatt hámozott meg. A husevés terén legtöbbre vitte egy newyorki ember, aki 3 perc alatt 7 kiló húst evett meg, míg ugyanakkor egy másik amerikai ugyanannyi idő ••alatt csak 3 kilót tudott megenni. Még furcsább rekordot teremtett egy másik angol ember, aki Manchester­től Londonig lábával gurított egy negyven kilós hordót. A dohányzás terén egy See nevű amerikai ember, aki egymásután 50 darab szivart szívott el. * A nemrég meghalt amerikai ban­kár, Park Benjámin — Caruso apósa —, kiről már életében sokat beszél­tek, mikor leányának Carusoval való házasságát minden eszközzel meg akarta akadályozni, érdekes végren­deletet hagyott hátra. Utolsó kíván­sága szerint holttestének elégetése után leányának: Annának az olasz partok közelében a végrendeletben meghatározott napon atyja hamvát a tengerbe kell szórnia. Ezért leánya még március tizenhetedikén kihajó­zott a »President Wilson« nevű tri­eszti oceánjárón a tengerre és atyja végakaratát terjesítette. OLVASSUK A BIBLIÁT. Lelki restség. Május 28. Példabeszédek 22.13. Mint minden életnek, a keresztyénnek is n3gy ve­szedelme a restség Abban kezd jelentkezni, hogy mindig többször keresünk pihenési alkalmakat s mindig több akadályt látunk tornyosulni munkánk előtt. Pedig a rest ember akadályai csak kibúvók, amelyek sokszor ép oly nevetségesek, mint az, hogy nem lehet munkára menni, mert hátha fe­nevad van az utcákon. Bizonyos, hogy van­nak komoly akadályok is, de azért vizs­gáljam csak felül mulasztásaim mentségeit 1 Május 29. Lukács 18.1—8. Az imádko­zásban szokott legelőször jelentkezni a lelki restség. Előbb csak meghidegüinek, gépies, megszokott mondatokba fagynak, azután megrövidülnek, megritkulnak, nemsokára csak rövid sóhajtások, égre nézések lesz­nek az imádságok, végre teljesen meg­szűnnek s csak a nyilvánosság előtt való imádkozások maradnak meg. Pedig lehet-e egészséges viszony atya és gyermek között ott, ahol a gyermek nem szól az atyjához ? Május 30. János 5 . ao. A bibliaolvasás elhanyagolása a lelki restség második ál­lomása. Először csak a rá szabott idő rö­vidül meg, azután már kezünkbe sem vesz- szük, elégnek találjuk a bibliai kalauz el­olvasását, végül egyszerre csak ezer elfog­laltságot „látunk* magunk körül, amelyek miatt még a bibliai kalauz elolvasására sem „érünk rá“. Pedig János nem azt mondta: olvasgassátok, hanem azt, hogy tudakozzátok az írásokat, ami állhatatos munkát jelent. Veszedelem van ott, ahol a gyermek kerüli az atyjával való találkozást! Május31 Máté 10.87 —88 Mennyi ment­séget tudunk felhozni igazolásunkra, midőn egy-egy bizonyságtételt elmulasztottunk, pedig az mind csak a rest szolga kifogás­keresése ! Jézus Krisztus alkalmas és al­kalmatlan időre nem néző, rettenthetetlen bátorságu, mindenre elszánt bizonyságte­vőket akar. Június 1. Róma 12. u. Mennyire szor­galmazza az apostol az Istennek való en­gedelmességet I Nem csak így korhol: ne legyetek restek, niég ez a biztatás sem elég neki: igyekezzetek, neki az kell, hogy az igyekezetben ne legyünk restek. Pedig hány­szor keresünk mi kibúvókat az engedel­messég alól! Meg akarjuk váltani magun­kat. Pénzt, időt, munkát szentelünk az Is­tennek s azt hisszük, hogy ez elég. Isten­nek „én“ kellek. Az engedelmesség több az áldozatnál. Június 2. Példabeszédek 19.16. A rest természetű embert hiába szidjuk, csak egy mód van megváltoztatására, megdöbbentő formában elébe mutatni restségének követ­kezményeit. Imé itt van az én lelki rest­ségem eredménye: álomba merülök, elve­szítem helyes önismeretemet, ábrándokkal áltatom magam s a vége az örök halál, mert a rest ember lelke nem csak meg­éhezik, hanem éhen is hal. János 3. Ezékiel 3 . íe—21 Restségemnek magamon jelentkező következményeinél is megdöbbentőbb látni mulasztásaimnak má­sokra való rettenetes hatását. Szabad-e nekem megrestülnöm, mikor ki tudja, hány lélek figyel engem s ki tudja, hány nem figyelő lélekhez küld engem az Úri" HETI KRÓNIKA. A magyar miniszterelnök a pünkösdi ünnepeket Rómában töltötte, itt úgy a ki­rály, mint a pápa magánkihallgatáson fo­gadta Bethlent. A miniszterelnök vatikáni látogatása nem csupán udvariassági aktus, hanem annak során gróf Bethlen Magyar- ország kath. hierarchiájára és a Vatikánhoz való viszony újjászervezésére vonatkozó fontos kérdéseket is tárgyalta. A Felvidéken a kér. szociálistapárt Pöstyénben naggyülést tartott, amelyen a prágai kormánynak egyházellenes erősza­koskodásai ellen felemelte tiltakozó szavát. Berlini hírek szerint az a kedvezőtlen hatás, amelyet az angol válaszjegyzék kez­detben okozott, tűnőiéiben van s a pártok körében az a felfogás kezd túlsúlyra jutni, hogy egy újabb német ajánlat megindíthatja a tárgyalásokat. Az új német javaslat állí­tólag néhány héten belül elkészül.

Next

/
Thumbnails
Contents