Harangszó, 1923
1923-05-13 / 20. szám
156 HARANOSZÖ 1923. május 13. mája máskép szól: >Jól tudom, hogy az én megváltóm él.« Jézus üdvözítőm él, vele együtt én is élek! Jól tudom, hogy a nagypénteket husvét, a halált, feltámadás és élet, a sir partján való bucsuzást Isten házában való viszontlátás követi Ezt tudjuk mi is s azért csak egy kevés időre búcsúzunk, csak addig amíg a mi porunk felett is megáll a mi megváltónk, mi is — mint elköltözött pályatársunk — már nem földi, hanem mennyei zenében, Isten angyalainak énekében gyönyörködünk. Addig Isten veled jó öreg igazgatónk, barátunk, áldottlelkü jó férj, édesatyánk ! Ringasson sok-sok keresztyé- nies megadással s türelemmel hordozott szenvedés után édes álomba a temető kert fáinak altató dala, csendes susogása! Vidd el családod, pályatársaid, barátaid, tanítványaid, egyházad, hazád áldását, forró háláját 1 Vidd el az én áldásomat, az én hálámat is I Isten veled 1 Áldás lebegjen sirodon 1 Áldd meg emlékét Jézusom ! Száraz virágok... Száraz virágok, régi levelek Ha én meghalok mi lesz veletek! Tűzbe kerültök — bár meglesz írva : Tegyetek velem — mindent a sírba... Fáj a lelkem — hogy mi vár tirátok: Ezerszer csókolt hervadt virágok. .. — 5 egykor mint hamut visznek a szelek: Könnyel áztatott — régi levelek. . . laszthatatlanul. Esküvőről szól az ének... Farkas Imre új frigyet kötött Farkas Itnrénével. Mindörökre. A budai begyekben hatodszor borultak rózsaszínbe a mandulák. A Riviérán most is nyílnak — mindig nyíljanak a rózsák! A májusi rózsák. R törökvilágból. Elbeszélés. Irta: Gyurátz Ferenc. (Folytatás.) Miklóst ki sebeiből kigyógyult Ferhád basa a téli hadi szünetre Kon- stantinápolyba menvén magával vitte és miután megtudta, hogy nem gazdag, uricsalád tagja, aki után nagy váltságdíjat várhatna, mint lovászt, kocsist szolgakép tartotta magánál. Rendszeretetével, ügyességével a fo goly megnyerte a szigorú, de igazságos urának tetszését. Tudom — majd egykor — valaki fogja S gúnnyal—mosollyal szemétre dobja. ... Jobb lesz, ha magam végzek veletek: Hervadt virágok — régi levelek. .. Tóthné Munkácsy Eleonóra. KORKÉPEK. Karcolatok a hétről. A kálvinista Rómában, Debrecenben, ahol a mi anyaszentegyházunk- nak is virágzó egyházközsége van, katholikus nagygyűlést tartottak a pápisták. A gyűlést, amint azt Túri Béla kijelentette, a keresztény egyetértést volt hivatva szolgálni. A gyűlésen felszólalt többek között Bangba Béla jezsuita is, aki a következőket kötötte hallgatói szívére : Három emléket szeretnék — mondotta —, ha szívük fölé tűzve vinnének el innét. A kath. öntudatot, másodszor a kath. egységet, tevékenységet és tömörülést, s harmadszor, hogy ne legyenek következetlenek és megalkuvók. Ez a három emlék kísérjen végig az életen s akkor a pokol kapui sem vehetnek erőt a magyar katholikus egyházon. Mintha mi ezeknek az emlékeknek, azaz kellékeknek valamikor már a birtokában lettünk volna. Hogy ma gyengék vagyunk, bizony jól mondja Bangha, ennek oka az, hogy nincs bennünk öntudat, egység, tevékenység, nem tudunk tömörülni, minde- nekfelett pedig megalkuvók vagyunk. Volnánk csak öntudatosak, meg nem alkuvók mint régen, egyetlen reverzálist nem kapna tőlünk a kath. egyház. De így pusztulunk, veszünk! Rabmagyarok ajkán ... Rabmagyarek ajkán sóhaj ha kél, fülembe zengi a faoaszi szél. A panaszszó fájó színembe oág: Rab Földeken mesf nem nyílik nirág!... <3sak tűrjelek szegény rabmagyarek, Uennek még szebb s dicsőbb laoasznapek! Messze-messze Birnám-erde azl susegja: A Rárpáfek, a Bácska mienk lesz újra!... Győrlk György. A spárga feje. Deák Ferenc előtt nagyon dicsérte valaki egyik unokaöccsét, akiről köztudomású volt, hogy igen távol áll szellemileg azoktól, akik a puskaport jeltalálták, ellenben nyurga, hosszú legény volt, akár az égimeszelő. — Derék, okos fiú, — mondta róla az illető, mindenképen hízelegni akarván Deáknak, — csak kár, hogy szegényke olyan, mint a spárga, — amivel az unokaöccs vékonyságára célzott. — Dehogyis olyan, — vágta rá Deák, — mikor a spárgának éppen a feje a legjobb. Gyüjtsünk előfizetőket és adakozzunk a „Harancjszó“ fentartására. A tél elmúltával Ferhád basának Temesvárra kellett hadi szolgálatra bevonulnia. Midőn Mahmud basától, egy már nyugalomba lépett jó barátjától búcsúzott, ez előadta, hogy ő Kisázsiaba, a tengerszoros közelében levő birtokára költözik át. Ott a fővárostól sem lesz messze, másrészről a szabad természet kedvezőbb az egészségre, mint a nagyvárosi levegő. — Csak egy a fennakadásom — mondá — hamarjában nem találok oly értelmes, hű szolgát, akire a gazdálkodás vezetését bízhatnám. — E bajodon segíthetek — szól Ferhád. Van nekem egy Mezőkeresztesnél sebesülten fogságba esett magyar szolgám. Ez amint magától értettem otthon földmivas volt. Komoly, derék ember, értelmes és teljesen megbízható. Átadom, fogadd el a jó barátság jeléül. Mahmud köszönettel vette az ajánlatot. Cser Miklós még az nap elfoglalta helyét új uránál. Az átköltözés a tengerszoros túlsó partjára megtörtént. A birtokon a családot egy tága^ urilak várta az udvarban egy melléképülettel, mely a szolgáknak is lakhelyül szolgált. Miután Ferhád barátja mint vitéz katonai altisztet is rajzolta előtte: megbecsülése jeléül a szolgák lakosztályában külön szobát rendelt neki. Itt töltötte ezután Miklós, mint gazda, kertész további fogsága idejét. A bánásmódról nem panaszkodhatott. Ura felismervén benne az értelmes, példás szorgalmú, hű munkáit, teljes bizalmat tanúsított iránta s többször értékes adomáanyal tüntette ki. Az így nyert arany, ezüst pénzt Miklós gondosan félrerakta, azon számítással, hogy ha a háború véget ér s családja kiváltani akarja, ő is hozzájárulhasson a váltságdíj előállításához. Aránylag kedvező helyzetében
