Harangszó, 1923
1923-05-06 / 19. szám
1923. május 6. HARANOSZO 147 róla bálás emlékezéssel: Mint iskolás fiú, gazdámnak Lyányát szerettem én, S boldog valék, mert a lyánkától Viszont szerettetém. Mint szeretett ő 1 az ebédnél Tálalni ő szokott, S mindenkor én elémbe tette A legjobb falatot. És uzsonára kaptam tőle Sonkát s más egyebet, Mit szép szerével a kamrából Kihozni lehetett. Neumannéknál a német beszélgetésekre is volt alkalom. Vele lakott most is Sárkány Sámuel és János. Egyéb ismertnevii tanulótársai voltak: Kemény János, a későbbi kiskőrösi lelkész, Dlhányi Zsigmond a szarvasi tanár, Esztergályi Mihály, a csomádi lelkész fia, Dömök Elek rtb. Az aszódi iskola jó hírnevét Koren István alapította meg. Akkor még minden a tanár egyéniségétől függött, vele hanyatlott, vagy emelkedett a színvonal. A domonyi születésű Koren körül, akit később Ssarvasra hívtak meg, egész kis vita irodalom keletkezett. Némelyek jó magyarnak és jó pedagógusnak mondják, mások pedig nem. Sajnálni lehet, hogy Fe- renczi Zoltán is jeles müvében pán- szlávnak tette meg. Nehéz lesz ezt már most a köztudatból kitörölni. Legutóbb pedig Neményi Imre Koren tanári működését szólta le erősen. A Vasárnapi Újság még 1875-ben is pánszlávnak mondja Korent. De megvédte őt két tanítványa, Verner László és a tüie3 magyarságáról isódon, Ferdinánd párti városban, amely egész a legújabb időkig lélekben mindig közelebb volt Bécshez, mint Pesthez, — feketesárga szellő fojtogatta szűz magyar levegőhöz szokott torkomat, aminek eredményeképpen daccá keményedett bennem a jól vagy rosszul értelmezett sovinizmus. Ezért nem tanultam meg németül. És velem együtt nagyon sokan voltak így. A latint sem szerettem, valahogy mégis össze barátkoztunk. Éreztem, hogy vaspántos levelesládák várnak reám Öreg kúriák padlásain, amelyeknek múltról mesélgető pergamenjeibe jól esik majdan belefeledkezni A magyart és a történetet nagyon szerettem. Amint becsületbeli kötelességemnek tartottam nem tudni osztrákul, sokszorosan annak tartottam : megtanulni édesanyám nyelvét s hazám történetét. Némileg talán sikerült is. Szabó Laci, földim, hasonlóképpen meretes Jeszenszky Károly mezőbe- rényi lelkész. Igaz, hogy Koren külön órákon a tót nyelvet is tanította, mert szerette a jó tót népet és nem akarta, hogy a tót nyelv és a kultúra kivesz- szén. De azokon az órákon, mondja Verner László, többet tanultak magyarul, mint tótul; És Jeszenszky szerint 4s, aki Szarvason négy évig Koren házában lakott és asztalánál étkezett, a jó professzor megmondogatta a vele tótul beszélgető apó- káknak: Lirom-iárom, Nem jár eszünk a Kolláron. Ez a mondás szálló ige lett a szarvasi nép ajkán. És Koren tanár a fiát is, Koren Pált erős hazafias szellemben nevelte. (Vasárnapi Újság 1893. és 1909.). Neményi Imrével szemben pedig Raffay Sándor püspökünk, aki szintén tanítványa volt, neveléstörténeti tanulmánynak is beillő feleletében fényes elégtételt szolgáltatott Korennek! Tanára nemcsak tanított, hanem nevelt is. öntudatos egyéniségeket nevelt, mint általában a régi protestáns iskolák. Tőle tanulta Petőfi a puritán becsületességet, a kérlelhetlen igazmondást, a kötelességtudást, szorgalmat, a szenvedések elviselésére a kitartó türelmet, az istenben való hitet s az önzetlen hazaszeretetet. Petőfi Aszódon a gimnázium II— IV. osztályait (mai elnevezés szerint) végezte és pedig kitűnő eredménnyel. Első volt az osztályában. Már ez a fényes bizonyítvány is mutatja tanár és tanítvány között a teljes harmóniát. volt. Tóth és Mike »jeles* eredménynyel gyűrte-marta valamennyi kötelező tárgyat. A magyar dolgozatírás terén azonban ők is engem ismertek el »szakembernek*. így azután négyünk között hallgatólagos megállapodás létesült, amely szerint Tóth és Mike csinálják Szabó Lacinak és nekem a számtan és német írásbelit — viszont valamennyinek én a magyart Ehhez képest, ahogy megpillantottam a fekete táblán fehérlő friss magyar témát a tüdővészről, — én mor- rantottam legnagyobbat. Hogyne, mikor nekem négy dolgozatot kellett elkészíteni. Négyet egyszerre, négyféleképpen egy tárgyról, hogy illetékes szemek észre ne vegyék s olyan témáról, amihez nem is konyítottam I Ez egy kicsit sok lenne, gondoltam, egy medikusnak is, nem egy ötödikes diákgyereknek. .. A fiuk a táblára, onnét reám, Hogy a tanár e mellett alkalom adtán talán ki is porolta a fiút, vagy ott fogta az iskolában, az nem változtat a dolgon. Petőfi nagyrabecsülte tanárát. Bebizonyította azzal, hogy a második évben forrón szeretett István öccsét is magával hozta s e szavakkal mutatta be Korennek: »A múlt esztendőben engem olyan jól tanított, hogy öcsémet is elhoztam, ajánlom a tanár úr jóindulatába.“ Mikor később Qödöllón időzött Petőfi, átment Aszódra és meglátogatta Korent. Úti jegyzeteiben is Isten áldását kéri reá. Koren beszélte el Verner Lászlónak, hogy a színész már ekkor is kitört Petőfiből. »Sokszor deklamáció- kon kaptam, mondja Koren, aminek persze örültem. Nekem tőt prédikációkra kellett készülnöm abban az időben. Együtt kergettük szónokid hadonázásainkkal az aszódi verebeket az iskolakertben.* Milyen kedélyes kép a régi világból, midőn tanár és tanítvány együtt készült a leckéjére. Koren ugyanis felavatott segédlelkész is volt a rendes aszódi lelkész, Mikulás Dániel mellett. Három nyelven prédikáltak. A magyar beszédeket rendesen Koren mondta. Petőfit jó templomjárőnak mondták az aszódiak s mint nem régen konfirmált, ekkor még buzgón járult társaival az Úr asztalához. Neményi, a modern pedagógus megütközik azon, hogy Koren szüretein és kukoricatörésein az egész tanulóifjúság is résztvett. Volt ennek jó oldala is. Tanár és tanuló közelebb férkőzött egymás szívéhez. A hátra, pislogtak, ami diáknyelven ezt jelentette: — Semmi közünk a dolgozathoz. A te dolgod, hogyan csinálod. Vérszerződés van köztünk. — Azután, ahogy kiment a tanár, körülfogtak. Egyik a kezét dörzsölte, másik a körmét fújta. — Ez igen nehéz lesz — mondogatták — beletörik a tollad I — Lehet — feleltem — de talán meg tudok birkózni vele. Több szó nem igen esett köztünk a dolgozatról, egészen a beadás előtt való napokig. Egy hétfői napon kellett beadni s előzőleg szombat délelőtt, bejelentették a fiuk: — Délután megyünk a dolgozatért. — Jöhettek, kész. Valóban, három példányban készen volt már és pedig úgy, hogy azokban egy kéz munkájára ismerni dupla szemüveggel sem lehetett. — A fiuk eljöttek érte, boldogan zsebrevágták, a hazaimat megették, azután elmentek.
