Harangszó, 1923
1923-04-01 / 14. szám
112 HARANQ5Z0. 1923. április 1. aranykönyvet szerzett be 8000 korona értékben. A tabi evangélikus nőegylet március 11-én igen szép erkölcsi és anyagi sikerű Petőfi ünnepséget rendezett. A műsort Me- rei Vajda Elemér dr.-nak felolvasása vezette be. Nemcsak azért hódol — úgymond — ez a Nőégylet is Petőfi emlékének, mert egyik legnagyobb magyar költő volt, nemcsak azért, mert evangélikus volt, de azért is, mert a mai korban igazán szükség van arra, hogv Petőfi leikével, Petőfi verseivel felrázzuk a közönyösségből a pipázó magyart, a fiatalságot, amelyik már-már elfeledi, hogy Petőfi hogy ehezett, hogy Petőfi a magyar szabadságért hősi halált halt. Ismerteti Petőfi életét, költészetének szépségeit. Tiltakozik az ellen, hogy ezt az Istenfélő, szüleit tisztelő, lángoló magyar nemzeti érzésű szabadsághöst akár a rabló kommunisták, akár a nemzetközi szociális- ták saját költőjüknek akarták kisajátítani. A nagy tetszéssel fogadott, igen mély hatású felolvasás után Szmodiss Bözsi szavalta el a „Jövendölés“ cimü Petőfi-verset. Az igazán szépen és érzéssel előadott szavalatot meleg ovációvá! fogadták. Csordás Sándornak hegedüjátéka következett ezután. Petőfi népdalokat muzsikált cigány-kísérettel. Magyaros játékát viharos tapsok honorálták, úgy hogy két ráadással is megkel- lett toldani programmját. Az utolsó szám Kozma Imrének „Petőfi szülei“ című ifjúsági színjátéka volt. A főbb szerepeket Aj- zert István, Cabuláné Kadlicskó Ilona, Vá- gola Pál, Szíjártó Géza, Kopeczki Pál személyesítették meg. A darabban előforduló Kossuth nótát és végül a Himnuszt Takáts Zoltán tanító intonálásával az egész közönség énekelte. A darab betanítását igazán páratlan sikerrel végezte Gyarmathy Ferenc ev. lelkész, aki pusztán a földmivelő fiatalság soraiból választott szereplőket, bámulatos gyorsan és kiváló eredménnyel juttatta sikerükhöz. Az egész ünnepségnek rendezése körül pedig Szentch Istvánná, az ev. nőegylet elnöke fáradozott. A kiváló erkölcsi és igen szép anyagi siker az ő legszebb jutalma. Az ünnepség sikerét fokozta az, hogy a társadalomnak minden rétegéből igen szép számmal jelentek meg. CSALÁDI ÉRTESÍTŐ. A sikátori ev. gyülekezet volt felügyelője Szupper Ernő és neje Boór Piroska meghitt családi körben március 13-án ünnepelték házasságuk 10. évfordulóját. Eljegyzés. Wikkert Terikét, Wikkert Lajos ev. kántortanító és Klein Teréz leányát Szárazdról, eljegyezte Baier János ev. kántortanító Bonyhádról. (Minden külön értesítés helyett.) HÍREK. Milliós alapítvány Bethlen István gr. nevére. A szülőföldjükről kiüldözött magyarság érdekében dolgozó s Horváth Emil báró államtitkár vezetése alatt álló Országos Menekültügyi Hivatal egy millió koronás kulturális célú alapítványt tett le gróf Bethlen István nevére. Zalavártnegye közönsége márc. 13-án kegyeletes ünnepet ült. A törvényhatósági közgyűlés kereteben ekkor leplezték le gr. Tisza István arcképét. Az ünnepi beszédet Mesterházy Jenő, a zalaistvándi gyülekezet felügyelője tartotta. Drága halottborotválás. A szegedi uzsorabiróság 5000 korona pénzbüntetésre ítélt egy borbélyt, mert egy halott borot- válásáért 2500 koronát követelt. Ötéves magyar csodagyerek Amerikában. Egyik New-Yorkban megjelenő angol lapban egy ötéves csodagyerekről olvasunk. A gyermek, ki zongorajátékával az amerikai zenészeket csodálatba ejtette, egy Kolozsvárról elszármazott magyar embernek, Árkosy Mihálynak a fia. Hárommilliós ló a nagykanizsai vásáron. Nagykanizsán megtartott exportvásáron egyik vásárra került muraközi mént 3 millió koronán felül vették meg. A makói cipészek is bevezették a buzavalutát. A makói cipésziparosok elhatározták, hogy a jövőben szakmájukba vágó munkát csak búzával természetben történő fizetés ellenében vállalnak. Egy pár csizma 1.5—2 métermázsa, magasszáru női cipő 110 kgr., férfi fűzős cipő 65 kg., virágos papucs 20 kgr., egy foltozás pedig 1—15 kgr búzába kerti!. Hazatért halott. A tolnamegyei Gerjen községből még november havában eltűnt Princses István gazdálkodó. Családja nem tudta, hogy hova lett és amikor február 8-án a Duna hullámai egy ismeretlen férfi holttestét dobták partra, mindenki az eltüntet vélte felismerni a hullában. A hullát az elöljáróság az orvosi vizsgálat megejtése után ki is adta a családnak, akik meggyászolták és el is temették. Most azonban váratlanul és a család nagy izgalmára hazatért az eltemetettnek hitt férj. aki élénken tiltakozott az eltemetés ellen és nagy flegmával kijelentette: hogy ő csak a fiához ment Czeczére, ahol mostanáig tartózkodott. Az anyakönyvi hivatalban természetesen a halálesetről szóló jegyzőkönyvet megsemmisítették. Patagóniában ősemberkoponyát találtak. Patagóniában állítólag harmadkori rétegben ősemberkoponyát találtak. Franz Boas, a columbiai egyetem antropológusa, a patagóniai ősemberleletet a jávai majomembernél, a sokat emlegetett Pithecanthropus Erectusnál jóval idősebbnek tartja. Eladja a gyermekeit. Az újvilág egyik városában, Scrantonban történt meg a hihetetlennek látszó eset, hogy egy Dominick Bartek nevű bányász, ki évek óta fekvő beteg feleségével együtt hirdetést tett közzé az oltani lapban, hogy hajlandó eladni négy kis gyermekét. Kétségbeesett lépését azzal indokolja, hogy nem tudja eltartani apró csemetéit és hátha jó emberekhez kerülnek. Nem kapnak tanítókat a szerbek. A szerbek az elüldözött magyar tanítókat nem tudják megfelelően képzett tanerőkkel pótolni. Szabadkán például megtörtént, hogy két polgárit végzettet neveztek ki tanítónőnek. Uerczeg Ferenc képes irodalmi hetilapjának, az Új Időknek új száma közli Pásztor József, Lőrinczy György. Ply dános és Maupassant elbeszéléseit. Pékár Gyula és Kálmán Jenő cikkeit, Gyökössy Endre, Forbáth Sándor verseit, Mühlbeck Károly elmés fejléceit, számos művészi és időszerű képet és a lap rendkívül népszerű és kedvelt rovatait, a szerkesz tői üzeneteket és a szépségápolást. Az Új Idők előfizetési Ara negyedévre 1000 korona. Mutatványszámat kívánatra ingyen küld a kiadóhivatal Budapest, VI. Andrássy út 16. Az Én Újságom a legnépszerűbb gyermekujság új számában a regényfolytatáson kívül sok szép mesét, verset, tanulságos cikket közöl. Előfizetési ára negyedévre 200 korona. Mutatványszámot kívánatra ingyen küld a kiadóhivatal Budapest, VI. Andrássy út 16. A Magyar Lányok a legkedveltebb leány újság, a két regényfolytatáson kívül érdekes elbeszéléseket aktuális cikkeket és szép verseket közöl. Előfizetési ára negyedévre 250 korona. Mutatványszámot kivá natra ingyen küld a kiadóhivatal Budapest, VI. An drassy ut 16. NYILVÁNOS NYUGTÁZÁS. Beleden a „Harang-alapra“ adakoztak : Ormándy Zsófia 1000, Kámán Zsófia 1000, Balog Mihály 200, Rátz Lidia 1000, Németh Sándor ifj. ács 200, Széles Sándor 300, Mátis Sándor kisbíró 200, Gömböcz Sándor 250, Szerdahelyi Károlyné 200, Berecz Gábor és neje 1000, özv. Németh, Imréné 1000 Hetiinger László 50, Csuka Zsigmond 200, Tóth Ferenc 200, Németh Lajos cs. 100, özv. Horváth Sándorné 500, Horváth Lajos asztalos 3000, Horváth József nyug. rendőr 10, Nagy Mihály 1000, özv. Meikel Kálmánná 100, Kovács Béla 100, Csőndör József 50 Horváth József 500, Nagy Gabor szabó 100, Imre Lajos 100, Bobis Sándor 200, Tóth János 50, Székely Pál és neje 200, Büki Mihály 5000, Komjáti Dénes 500, Tonyra Dénes 1000, Molnár Ferenc 1000, Németh Imre 300, Tóth Lajosné 1000, Jakab István 2000, Horváth Sándor 8000, Major János 100, Bödecs Ádámné 400, Büki József 100, Tóth István 1000, Horváth József gépész 2000, Fekete Sándor ács 500, Simon János 1000, Németh Ferenc 500. Papp Antal 500, Illés Antal 1000, Molnár Aladár 500, Bödecs László asztalos 500, Galambosi József 3000, Molnár Pál 1000 K. (Folytatjuk.) Felelős szerkesztő és kiadó: CZ1P0TT GÉZA Hzentgotthárd, VoNvármegye. Utak, virágágyak szegélyezésére alkalmas puszpáng jutányos áron kapható Postamesternél Nemescső, Vas m. 2—3 Három gyermek mellé keresek egy német urilányt. Cím: Patzelt Oszkár né, őrnagy neje, Kaposvár, Tisza István utca 10. 3—4 Intelligenciával biró középkorú, egészséges, szerény, a háztartás minden ágában jártas házvezetőnő kerestetik azonnali belépésre feltételek közlésével. Cim: Horváth Pál főszolgabíró Szentgotlhárd, Vasmegye. Minden okos háziasszony aki szívén viseli gyermekei és családja egészségét, a teába rum és citrom helyett provirumszörpöt tölt. A provirutn alkoholmentes rumizü szörp, melyből 1 kávéskanállal egy csésze teaba pótol rumot, citromot. Fűszer- és csemegekereskedöknek viszontelárusításra szállítja eredeti palackokban „PROVITA“ Alkoholmentes Italok :— Magyarországi Gyártelepe —: Szentgotthárdon. 4 Nyomatott Wellisch Béla villamUzemü könyvnyomdájában Szentgotthárdon.