Harangszó, 1922
1922-08-13 / 33. szám
1922 augusztus 13 HARANQSZO. 259 kban. Az első bibliatársulatot — Canstein bibliatársulatát száz évvel a Brit Biblia-Társulat előtt. 5. A lutheránusok elsők számarány tekintetében — a legnagyobb protestáns egyház 75 millió taggal. 6. A lutheránusok elsők nyelvek tekintetében. Több nyelven hirdetik az igét, mint bármely más egyház. Az Úr oltalmában. Történeti elbeszélés. Irta: Kapi Béla. Nyolcadik fejezet. 28. folyt. — Mint bevezető szavaimban em- lítém, nékem két kérdésem van a római katbolikus egyházzal kapcsolatosan a vádlotthoz, — veszi fel a szót a kommissió elnöke. Az egyiket már letárgyaltuk. A másikat pedig most intézem a vádlott prédikátorhoz: Igaz-e az, hogy kegyelmed az üdvözítő római katholikus egyháthoz tartozó híveknek is többszőrönként adott tanácsokat? Előre figyelmeztetem a vád súlyos voltára. Jól tudhatja prédikátor uram, hogy kegyelmed csakis a saját híveit szolgálhatja lelkipásztori tanácsadással, de súlyos bűnt követ el, mihelyt a római katholikus egyházhoz tartozókat terheli tanácsadásával. — Ha vádpont az, amit most felhoztak ellenem, úgy az valóban igaz I... feleli határozott hangon a prédikátor. Tanácsadásommal szíves fogta a leányát: — Ott van Bőgöthyné a fiával Simaházáról. Valami távoli sógorság, komaság hozzánk. Bemutatlak nekik. özvegy Bögöthyné anyáskodó szeretettel fogadta a bájos leányt; simogatta, ölelgette: — De szép vagy, kincsem 1 Éppen, mint a megboldogult édesanyád... Skriba a Bögöthy fiút cirógatta tekintetével és a kezét szorongatta melegen: — Az apád is ilyen volt. Jegenyeszálhoz hasonlított... Azután egymásra mosolyogtak az öregek s talán arra gondoltak: milyen összeillő, szép pár lenne belőlük 1... Ki tudja? A fiatalok zavartan fogtak kezet és mintha türelmetlenül várták volna a harangszót. Végre megcsendült. A hívó szóra váró hívek megindultak az Isten házába és ünnepélyes komolysággal helyezkedtek el. (Folytatjuk.) örömmel szolgáltam mindazoknak, kik bizalommal felkerestek, de szolgálatommal soha tolakodóvá nem váltam. Tapasztalatomat, tudásomat, lelki kincsemet soha lélekfogó hálóvá nem tettem. Mindenkor csak útmutatást, erőt, vigasztalást nyújtottam az ajtómat megzörgető embertársaimnak. Miért tettem ezt?.., Merengve néz a mennyezet kacs- karingós vonalú, a sarkokban szögbe futó, a terem közepén pedig félkörben szélesedő díszére. Majd az ablakra veszíti tekintetét s a zöld lombu fák ágai közül átvilágító fehér bárányfelhők fodrozását nézi. A kommissió elnöke türelmetlenül vonja össze szemöldökeit. — Hát miért tette ?... Mondja már meg I Hiszen nem ülhetünk itt prédikátor uram miatt egy álló hétig I... — Hogy miért tettem ? Mert nem tehettem másként 1 Engem az én megváltó Uram, a Jézus Krisztus hivott. Nekem az ő szava parancsol. És ez a krisztusi szó hatalmasabb erővel zeng lelkiismeretemben,semmint aminő az ég dörgése és a föld hantjainak megrendülése. Hatalmasabb erővel, semmint az emBerek által hozott törvény követelése, avagy tilalma. Az én Uram Krisztusomról pedig tudva vagyon, hogy senkit magától el nem utasított, hanem jót tett mindenekkel. Csudatévő erejével lehajolt a beteghez s vigasztaló szavát nem vonta meg senkitől sem. Nem modta a sa- máriai asszonynak: hogyan szólhatnék tehozzád, hiszen nem az én templomomban imádkozol 1... És nem kergette el magától a kegyes Niko- dé nust, hanem éjszaka is ajtót nyita néki Hasonlatosképen én sem cselekedhettem másként, hanem csak amint az én Uram mutatta és rendelte. Ha vétkezés volt, hát vétkeztem, ha büntetést hívtam fejemre, hát bűnhődjem. De a megvígasztalódott szívüeknek és megerősített lelküeknek, sok özvegynek és sok elesettnek felébresztett hite engem a vád alól felment és büntetésem keserűségét felejteti velem. A papi ember ingerülten veti jobbra- balra fejét. — Beszéd I Beszéd I Üres beszéd 1 ... A lényeg tehát az, hogy kegyelmed beismeri bűnösségét I... — Kevés szóval is megmondtam már: ha bűn is az, amit cselekedtem, mégsem tagadom, hogy cselekedtem 1 És megcselekszem ezután is Krisztusom parancsa és lelkiismeretena kötelezése szerint 1 — Megint a kommissió elnöke veszi át a szót. A szemben ülő pat- varista uj aktacsomagot tesz eléje. — A vádirat ama súlyos váddal illeti Rafanides prédikátort, hogy prédikációiban, valamint magánbeszélgetéseiben izgat a felséges uralkodóház, valamint az állami és a társadalmi rend ellen. A vádirat szerint prédikátor uram ama sajnálatos és súlyos kijelentéseket tette, hogy Ö- felsége Károly császár, kit Isten kegyelemben sokáig éltessen, nem méltó uralkodója magyar nemzetünknek s nem hordozza szívén a magyar nemzet jogos érdekeit. Kiszipolyozza a nép erejét, idegenbe viszi keserves adóban befizetett pénzét és földje értékeit, elsikkasztja az alkotmányban biztosított nemzeti jogainkat s cserébe nem ad semmit sem. Sőt a vádirat szerint nem átallotta prédikátor uram azt a fertelmes állítást is megkockáztatni, hogy a felséges császár csak a római katholikus alattvalók uralkodója s szivében nem találnak helyet a más vallásu alattvalók. Közelebb emeli szeméhez a füzet- vastagságú vádiratot, azután néhány perc múlva tovább beszél. — És szidalmazta országgűléstin- ket és vádolta, hogy alkotmányunk védelmezésében tehetetlen, a munkában pedig rest. És végül a jobbágyságot az uralkodó rend ellen izgatta. Beszédeivel és poémáival bizonyítgatta, hogy az urak a nép verejtékében fürödnek s a nép munkájával növesztik testük zsírját. — Mit tud mindezen súlyos vádakra védelmül felhozni, prédikátor uram ? Rafanides arca változatlanul nyugodt maradt. A kommissió elnökére függesztett tekintetében benne van lelkiismeretének tisztasága. Néhányszor végigsimítja homlokát, azután csendes hangon szólni kezd: — Érdemes kommissió, mindenekelőtt ünnepélyesen kijelentem, hogy soha semmiféle prédikációmban sem a felséges császár, sem az állami, avagy társadalmi rend ellen nem izgattam. Istentől nyert hivatásom által kötve érzem nyelvem és soha egyebet hirdetni nem merészkedném, hanem egyedül Isten ama igéjét, melynek hamisítatlan hirdetésére kötelez engem Krisztusom kegyelme. De a nép közötti beszélgetésemben sem szóltam soha semmi olyat, ami ellenem vádat emelhetne. Szavaimat mindenkor a nép értelmi fokához mérem s nem szólok olyasmit, amit vagy félreértenének, avagy belőle
