Harangszó, 1922
1922-08-13 / 33. szám
r 260 HARANQSZO. 1 *>11. augusztus 13 helytelen következtetéseket vonhatnának le. — Lehetséges azonban, sőt bizonyos, hogy a magam körében, művelt és tanult úri emberek körében én is, valamint sok mások, szóltam hazánk állapotáról. Ilyenkor bizonyára szót talált szívem ama sajgó fájdalma, mellyel nemzetünk és közállapotaink romlását siratom. Lte vájjon, érdemes kommissió, az-e bűn,’ha a való tényeket nyitott szemmel meglátjuk és feltárjuk, avagy pedig maguk a való tények tartalmazzák a bűnt? A felséges császárról mit mondhattam ? Fájlalom, hogy nem él közöttünk, hogy nem ismeri nemzetünket. Hogy nem teszi kezét a nép szívére és nem hallgathatja meg, hogy mit mond a magyar föld és a magyar történelemből felsíró magyar lélek. Vétek az, a magyar királyt hazavárni és haza kívánni ?... — Hát igazam van-e akkor, mikor az országgyűlést kárhoztatom? Hiszen 1728. óta nincs országgyűlési Hát bitóra érdemes gonosztévö vagyok-e. mikor arról szólok, hogy magyar nádor helyett idegen herceg helytar- tóskodik az ország élén ? Meg ha arról szólok, hogy miért emelték ki Esterházy József herceget a helytartótanácsosi székből ? Ha mindez nem a nemzet életében, hanem csak az én öreg, beteg agyú fejemben született meg, akkor valóban börtönre kárhoztatott gonosztevő vagyok. De addig, míg az elszakított és visszahódított földek — Máramaros és Zaránd kivételével — nem a magyar anyafőld- höz csatoltattak vissza, amíg Bécsből idegen hatalmak idegen szóval kormányozzák ezt a szegény országot, valamig iparán és kereskedelmén rajta nyugszik idegen érdek szolgaságba gyűrő sasmadara, ameddig a váci és nagymarosi vasércbe beléfojtja a lelket a hatalmasabb idegen styriai vas, addig, érdemes kommissió, nem én vagyok a vádlott, hanem azok, akik ilyen nyomorúságba belédöntötték szerencsétlen hazánkat!... — És ugyan mit védekezzem az ellen a vád ellen, mintha én a társadalmi osztályokat egymás ellen izgatnám ? . . . Sohasem izgattam, mindig békítettem. Sohase fegyvert prédikáltam, mindig az evangéliomot. De vannak, kik életükkel, helyzetük kihasználásával, jogaikkal és hatalmukkal való visszaéléssel lázítják a törvény és állam ellen a szegény jobbágyságot. Mit tehetek róla, ha mégis én és nem ők ülnek a vádlottak székén ? Pedig bölcs dolog lenne nyitott szemmel látni és az események nagykönyvéből megértő lélekkel olvasni. Péró lázadását fegyverrel elfojthatták. Aki látni és olvasni tud, az tudhatja, hogy azért a hamu alatt tovább ég az olthatatlan láng. És, ha idejében nem történik a bajok orvoslása, úgy tfiztengert jósolok ennek a szerencsétlen hazának !... A kommissió elnöke megértő pillantást vált a bizottság tagjaival, azután gúnyosan biccentget fejével. — Prédikátor uram a vádpont kényelmes elintézését választja. Nem történt semmi 1 Csak egy kicsit poli- tizálgatott régi magyar szokás szerint pipaszó és poharazgatás közben. Szavait nem is a felséges uralkodóház iránti gyűlölet, hanem csupán a nemzet féltése vezeti. Nem azért emlegeti lázító szájjal a társadalmi osztályok kiáltó ellentéteit, hogy azzal lázítson, hanem inkább, hogy a békességet szolgálja 1 Persze, ez nagyon kényelmes és szép dolog lenne. De nem így van ám, prédikátor uram 1 — Nekünk tanúink vannak arra, hogy kegyelmed a jobbágyságot a földbirtokos osztály ellen lázította. Elégedetlenséget és gyűlöletet szított. Ellenállásra ösztönözte őket! Rafanides keményen szembenéz, azután határozott hangon válaszol: — Ha vallomásomban azt mondottam, hogy sohasem lázítottam, hanem inkább a megértést munkáltam, úgy az bizonyára igaz. Hazugság számat soha el nem hagyta. Soha egyebet nem cselekedtem, hanem az ellentétek enyhítésére kértem a földesúri osztályt. Nem törekedtem egyébre, hanem, hogy enyhítsem annak a jobbágyságnak sorsát, melynek szenve • désein szívem megesett. Ha bűn ez a szánakozó érzés és a segítés szándéka, úgy ültesse az érdemes kommissió a vádlottak padjára az 1547,-iki és az 1546 iki országgyűléseket, melyek a XXVI. és XXVII. törvénycikkben ugyancsak a jobbágyság helyzetét igyekeztek orvosolni A kommissió elnöke vállatvon. — Prédikátor uram szónokol és tagad. Jöjjön hát az egyik terhelő tanú. A patvarista intézkedésére a szomszéd szobából néhány perc múlva belép egy züllött külsejű alak. Ruhája rongyokban lóg. arcán a romlás bélyege. Haja homlokába hull, tekintete tétovázva járja be a termet. Rafanides reátekint s halvány arcán egy vonás sem változik, midőn csendesen, maga elé mondja: — Simon János 1 — Mondja csak a beidézett tanú, Simon János, — szól az elnök, — való igaz e az, hogy Rafanides prédikátor a jobbágyságot a fö!desuri osztály ellen izgatta?... — Igenis igaz I szól Simon János, de hangja bizonytalanul recseg. Prédikátor uram többszőrönként mondotta, hogy a jobbágyságnak rosszabb sora van, mint a kutyának. Nem is érdemel jobbat, mert nyomorult, gyáva s nem merészel saját sorsán javítani I... így mondotta. — Hát azután mondott e valami olyasmit is, hogy álljatok ö sze s fogjatok fegyvert a földesurak ellen 1... — De igen, azt is mondtál... feleli Simon János s félrefordítja a fejét. A kommissió elnöke diadalmasan néz Rafanideste. — No prédikátor uram, mit szól ehhez?... ügy látszik a pipaszó melletti ártatlan politizálás mégsem volt olyan nagyon ártatlan dolog. Kegyelmed Péró babéraira vágyódott, kiről nagyon jellemzően vallomásában meg is emlékezett. Különben, ha tud valamit védelmére felhozni a terhelő tanú vallomásával szemben, úgy a kommissió természetesen meghallgatja. ítélkezni jöttünk ugyan, de természetesen az igazság alapján. A prédikátor gondolkodik néhány pillanatig, azután csak ennyit mond: Minden vallomás annyit ér. mint az ember maga 1 Egyéb válaszom nincsen. — Tehát ez a súlyos vád is be van igazolva 1 — vág közbe a papi ember. (Folytatjuk.) Aki a felmentő járásbirót kereste. A SZ...Í járásbíróság épületében ugyancsak nézegeti az ajtókat egy pörgekalapos ember. Addig-addig né- zegiti, amíg megsokalja a szolga. Mondja is a szolga az embernek: — Mi dóga van itt kendnek? — Hát instálom, semmi. — Nahát akkor menjen dógára. — De kérem, e’ kis hiba mégis vóna. — Miféle? — Hát aféle, hogyhát nézem, nézem ezt a sok ajtót, oszt’ sehogy se tudok rajtuk eligazodni. — Hát kérem, én csak elnéztem itt ezt a sok ajtót, mondok, hogy lehet az, hogy ide mind csak az van felírva, hogy aszongya büntetőjárás- biró. i
