Harangszó, 1922
1922-03-19 / 12. szám
1922. március 19. HARANQSZO. 99 Mikor az apa igenlőleg int, elszántan megrázza fejét s fiatal lobogásu tüzek gyúlnak ki szemében. — Én nem mennék, édesapám! — Hát mit csinálnál, édes fiam?... — Megölném a kalózokat, vagy ott pusztulnék magam is 1. .. feleli a gyerek s bátor elhatározása dacára, sírásra görbül szája széle. Rafanides szeretettel simogatja fia fejét. Bizony kegyetlen dolog az, mikor valakit kiüldöznek az otthonából Rettenetes, mikor az ember mögött romba dől minden, amit egy életen át teremtett. De nézd csak, fiam, a hangyák fehér hangyatojásokat cipelnek. Nem magukat féltik, hanem a jövendőt. A gyerekeiket védelmezik és nem önmagukat. Azután kézen fogja s megkeresi vele a hangyabolyt. Hát valóban, egyik oldalát egy odadobott kapa hasította le, közepét pedig teljesen feltúrta a vakondok. A szétdöntőtt porlós földön riadtan nyüzsög az egész tábor. Látszólag fejvesztetten, de azért teljes rendben szaladnak ide-oda a fényes testű, barnás fekete hangyák. Rafanides prédikátor azután megmutatja Istvánnak az alsó és felső várat, a dolgozó hangyákat, amint sietve cipelkednek, meg a harcosokat, amint előreugró rágóikkal elszánt komolysággal siiba- kolva járnak a hangyaboly szélén. Irigylésreméltó, csodálatos szervezet, magyarázza a prédikátor. Egy parancsai, a többi engedelmeskedik. Egyiket se kell noszogatni, mindegyik végzi a maga dolgát. Engedelmesség és munka az életük. — A jövőben pedig vigyázz, István, — fejezi be szavait Rafanides, — hogy vigyázatlanul ne dobd akár- hova a kerti szerszámot, mert akaratod ellenére is életet semmisítesz meg. Ebben az időben Rafanides prédikátor több időt töltött családjával, mint annak előtte. Bizonyára főleg azért, mert maga elé tűzött munkáját már elvégezte s ez idő szerint a protestáns egyház érdekében újabb mozgalmat nem indíthatott, de talán azért is, mert a Korlátival történt beszélgetés óta bizonytalannak érezte jövendőjét s ideje nagy részét azokkal akarta tölteni, kiket forró szeretettel szívébe zárt. Ilona és István boldogan élvezték apjuk társaságát. Mária asszony örült ugyan, de mellette fürkészve vizsgálgatta ura arcvonásait. Néha óvatosan kérdezősködött is, Rafanides azonban mindig megnyugtatta. Kezdetben gondolt rá, hogy mindent elmond Mária asszonynak. Szíve tulajdonképpen erre ösztönözte. Eddigi életközösségük is erre kötelezte. Mária asszony nem az asszony! cicomát képviselte a házban, nem is volt csak két kéz-láb a parochia háztartásában, hanem mindig fejet és szívet jelentett. Rafanides prédikátor is igaz értéke szerint értékelte s mindig e szerint megbecsülte. Fontos, nagy kérdéseket mindig megbeszélt vele és" sohase döntött véleménye kikérése nélkül. De most mégis hallgatott s Korláti néhány hónappá' ezelőtt tett különös nyilatkozatává! nem tett neki említést. Nagy ideig nem is történt semmi. Egyszer azonban hire jött, hogy külön komissió száll ki Szolgaházára s megvizsgálja az evangélikus eklézsia ügyét. A komissió egy szép napon meg is érkezett. Vármegyei urak voltak, meg egy plébános. Maguk elé idézték Rafanides Sámuel prédikátort s az egyik előadta, hogy a nemes vármegyén panasz tétetett az iránt, mivelhogy Szolgaházán az evangélikusnak, vagy másként lutheránusnak nevezett szakadár felekezet vallásgyakorlatot élvez, holott erre semmiféle jogosítással nem bír. Az 1681-ik évi soproni országgyűlés kimondotta ugyan, hogy vallásszabadságot biztosít a reformáció követőinek, mégis azonban csak a földesúri jogok sérelme nélkül. Mivel azonban az evangélikusok megengedhetőnek tartották, hogy ezen felettébb kegyelmes és az üdvözítő katholikus anyaszent- egyház, valamint a császár nagy jóakarát bizonyító kegyelmét benyújtott óvásukkal megsértsék, alkalmazandó a felséges Lipót császár rendelkezése, mely szerint csakis a külön megjelölt gyülekezetek bírnak szabad vallásgyakorlattal. A szolgaházai evangélikusoknak tehát nincsen joguk a templomra és vallásgyakorlatra, miért is az eklézsia megszüntetendő. Az egy lélekzettel elmondott beszédre Rafanides prédikátor röviden a törvényre hivatkozott s a szolgaházai eklézsia igazát védelmezte. Az országgyűlés által hozott törvény biztosítja a vallásszabadságot. Igaz ugyan, hogy az evangélikus anya- szentegyház a korlátozás miatt óvást emelt, de a felséges király e kegyelemből és kedvezésből a törvényt mégis csak megerősítette és megújította. Arra kérte a komissiót, hogy az egész országban követett gyakorlatnak megfelelően azt tegyék vizsgálat tárgyává, vájjon Szolgaházán 1680 előtt volt-e vallásgyakorlatuk az evangélikusoknak? A komissió hosszas vitázás után belement a bizonyítási eljárásba. Szerencsére akadt öt öreg ember, azok eskü mellett vallatták, hogy gyermekkoruk óta ebben a községben mindig volt az evangélikusoknak vallásgyakorlatuk. — Ám legyen 1... mondta zord arccal a komissió elnöke. De a templomot elvesszük I. .. Rafanides prédikátor arcát pirosra festette az indulat. De uralkodott magán s csak ennyit felelt: — Templomunkat a törvény biztosítja számunkra. Különben is téved a komissió, mert a szolgaházai evangélikus eklézsia sorsát nem dönti el a földesúri jog, mivelhogy a templom és paróchia nemesi funduson áll s ahoz senkise nyúlhat hozzá. A komissió azután dolgavégezetlen elment. Mária asszony boldogan hullt a prédikátor nyakába, de annnk lelkén — dacára az arcán átsugárzó örömnek — tovább is a gond nehéz sötétsége borongott. Éles esze meglátta, hogy kicsoda sodorgatja az ő elveszítésére rendelt háló finom szálait. És tudta azt, hogy ha Korlátinak útjában van, akkor azt egy-két kudarc nem csüggeszti el. Különben is a múlt hetekben Szunyogh András bizalmas értesítést hozott a városból, mely egészen világosan megmutatta Korláti szándékait. Az ősi dominium már csak névleg Korlátié, az adósság majdnem felemészti az egész vagyont. Sőt Szunyogh András arról is sug- dolózott, hogy zálogos pőrében a hitét kívánják tőle árképpen s csak akkor nyeri el a zálogos birtokot, ha Szolgaházát ismét katholikus kézre juttatja. Eleinte nem akarta elhinni az egymásra torlódó s a rosszat folytonosan öregbítő híreket. De azután Korláti magatartása, a Majtényi jelenlétében lefolyt beszélgetés, majd a komissió kijövelele s Korláti teljes visszahúzódása meggyőzték arról, hogy Korláti sötét lelke mindenre képes. Ö is mindenre elkészült. Nem félt és nem is habozott. Már régen tisztában volt azzal, hogy mit fog cselekedni. De Mária asszonnyal semmitsem közölt, talán hogy ne aggassza, talán hogy elejét vegye könyörgésének s el ne tántorodjék jól megérlelt elhatározásától. Hunnius útközbül csak néhány sort írt Azonban mihelyt hazaérkezett, azonnal hosszú levélben számolt be útja eredményéről. A levélnek Rafanides nagyon megörült. De nem volt kisebb Ilona öröme, ki csakhamar olyan folyékonyan tudta az egészet,
