Harangszó, 1922
1922-03-05 / 10. szám
84 HARANQSZÖ 1922. március 5. Ilink elrabolhatják templomainkat, iskoláinkat, törvényes jogainkat. Papjainkat, büntetlenül elüldözhetik, Isten- imádásunkat bigunyolhatják. Ebben az országban a Regnum Máriamtm mételye hazugsággá tett minden törvényt I Hol van a törvény előtti egyenlőség? Hol van a bíróság függetlensége? Hol van az igazság védelme? A birtokadományozásból minket egyszerűen kizárnak. Hivatalos állásba. csak a szűz Máriás eskü árán juthatnak el a mieink, vagy ha esküt nem tesznek, ügy criment és koldustarisznyát kapnak a nyakukba. Bíróság előtt is nem az igazság, hanem a religió számit. Könnyen szabadul az üdvözítő hitü, de jaj a sorsa az erednek protestánsnak. Kancellária s még inkább a magas helytartótanács mind egyházunkat marja, mintha nem is egyéb hivalással állították volna életbe, hanem hogy kiirtsa ez országból az evangéliom követőit. Céhekben is alázkodás a mieink keserű sorsa. A pápai földesur megtiltotta, hogy népe protestáns iparosoknál vásároljon. Nagyszombatban híveink nem telepedhetnek le. Pesten házat nem vásárolhatnak. — Hát lássa, barátom uram, — folytatja egyenesen Majtényihez intézve a szót, — ez a Regnum Ma- rianum I Nem a krisztusi szeretet, hanem a katolikus türelmetlenség uralma, a törvényen, igazságon, a szereteten keresztülgázoló, erőszakos hatalomra-törés. Csak én vagyok!... Csak nekem van jogom az élethez!... Én vagyok a nemzet!. .. Csak nekem van jogom a nemzetért dolgozni !... A többiek pestisesek, pusztuljanak!... Ezt kiáltja a Regnum Marianuin. Inkább lássunk kifosztott koldus országot, semmint a protestáns eretnekséggel megfertőzött országot ! ók ettől várnak minden előmenetelt ! De én tudom, hogy ez Magyarország lélekharangját kon- dítja meg... (Folytatjuk.) Tavasz felé. Ugy-e ez a tavasz tartogat virágot A magyarság tövis-koszorús fejére? S nyár közeledtével annyi gond-szántásra, (csak könnyet vethettünk véres barázdába) Öröm-aratást is remélhetünk végre? Ez ősz tán meghozza sok tűrés gyümölcsét, S hajtását a csonka, villáin-ütött fának... Apró székely falvak, kunyhók rab lakója Hófuvásos estén búgó harangszóra Uram! — ugye ismét magyarul imádhat ? S fennhangon bízhatja hő szabadság-vágyát Láncztőrő zengésű ősi dalainkra... Uram! — ügye komor gyászkönyvünk lezá- S Klió egy új boldog korszak hajnalául [ru'> Az Ezerkilencszázhuszonkettőt írja ?... S. Pohánka Margit. E.9.3...EÄLRE: Karcolatok a hétről. A városok fényes tánctermeiben, szórakozó helyein, a falvak ugyszerü kis kocsmáiban az idei farsangban szokatlanul hangos jókedv süvített bele a borongós februári éjszakába. Az emberek kivetkőzve minden emberi mivoltukból, mintha kutya bajuk sem volna, ropogták a csárdást kivilágos kivirradtig, — azaz pardon — keringőztek, »one step«-eztek, schymmiztek. A jövő farsangkor azután már a legnagyobb valószínűség szerint, ha még előbb nem, a »siva« t járják. E tánc szülöhona: Tahiti szigete. Ott táncolják a sötétbőrii atyafiak. A legnevezetesebb sajátsága az, hogy ülve járjál?. A párok a kemény padlón állnak föl, azaz hogy üli ek le. A lábukkal az ég felé, azaz a kunyhó mennyezete felé rúgnak, karjukkal kapálódznak. Nem álló helyzetben törekszenek a lehető ’egcsátn- pásabb mozdulatokra, mint a scliym- miben is divatos, hanem ülve, ahogy az a siva tánchoz illik. A siva tánc, azt írják, már útban van Európa felé. A kikötők lebujaiban járják a világutazó matrózok, az exotikus őrületek terjesztői. Egész bizonyos, hogy a pesti bárok közönsége ezt a táncot is felkarolja. Utána azután meleg otthonra talál majd a vidéken is. Mert most oly időket élünk, amikor a legtöbb ember eszét vesztve, a táncban véli feltalálni mindazt, amit elrabolt tőle az élet. »A láncnak ilyen szertelen tobzódása már a középkorban is többízben valóságos őrület jellegű volt. Achen városában már 1374-ben a táncőrület éppúgy szedte áldozatait, mint háborúk után a pestis. A szerencsétlenek hármasban ugráltak órák hosszat egészen addig, míg el nem veszítették eszméletüket vagy csapatokba verődve falurdl-falura kóboroltak vad, szakadatlan táncléptekben.« Mindezeket pedig azért irom le, mert a farsang vége felé »hivatalos állásomból kifolyólag« részt vettem én is egy mulatságon, mint csendes szemlélő s amint 11 óra felé vettem a kabátomat s indultam haza felé, a kapuban találkoztam egy 24 éves ifjúval, akinek arca üde volt, mint a harmatos rózsa, szemeiben csak úgy lobogott az élet tüze, aki szinte haza felé ballagott s amidőn megkérdeztem tőle, miért ily korán haza felé, amikor a többiek még úgy szólván bele sem kaptak a mulatozásba, azt felelte: »nem bírom nézni tovább, hogyan kiforgatják egymást táncközben az emberek. Valóságos undor fogott el. Ennek a duhaj farsangnak szomorú böjtje lesz < JE gg é (S as ^ é g; ül «£ y. Ezen a címen a Harangszó állandó rovatot vezet Tán nem lesz érdektelen, ha röviden elmondom az olvasónak, miért szükséges az egészségügyet állandóan napirenden tartani, miért szükséges minden eszközt megragadnunk, hogy az egészségre vonatkozó ismereteket Írásban, szóban terjesszük. A múlt évben megbízást kaptam a »faluszövetség« közegészségi osztályának ülésére, ahol a falu kultúrájáról, a falu egészségügyéről esett szó. A megbízásnak eleget tettem. Felutaztam Budapestre, hogy meghallgassam, miként gondolkoznak a vezető egyének arról az egészségügyről, amelyet már én is hosszabb idő óta szolgálok Írásban, szóval és tettel, miként gondolják megoldani a falu egészségügyét, amely sehogyse akar megjavulni, amelyet rendeletekkel nem tud a kormány a hatóság jóvátenni s amely — sajnos — ma is majdnem ott vesztegel, ahol 40 50 évvel ezelőtt megrekedt — a feneketlen sárban, az uttalan utón, a babonás tévhitek tekervényes mellékutain. Meghallgattam — feszült figyelemmel — az összes előadókat, hozzászólókat. Végül inagam is kényíelen voltam szót kérni. Megmondtam egész nyíltan, hogy amit itt hallottam, amit itt ma ezen a gyűlésen beszéltek, annak kevés köze van a falu egészségügyéhez, mert azok az eszmék és gondolatok, amelyeket itt hallottunk, nem a falu humuszos talajából, hanem a város aszphaltjából, a város légköréből fakadtak s ha ezeket az eszméket elültetjük a falu termő talajába, kárba vész minden munkánk, mert termés nem lesz belőle, egészségügyünk nem lesz jobb. Nem törvényekre, nem rendeletekre van nekünk szükségünk,
