Harangszó, 1922
1922-02-26 / 9. szám
76 HARANOSZÓ. 1922. február 26 egységben lehet erő s megmérgezi sok ezer verejtékező ember lelkét. A jobbágyság csak az urak hatalmát érzi. Munkája csak azoknak kamatozik. Asszonya, gyereke, foghíjjas öreg szüléje bölcsőtől a koporsóig mind csak az ő szolgálatára van. Minden gyümölcs az uraké, övé csak az elsirt könny, a kiizzadt verejték, az elhullott piros vér!... Korláti arcát már biborszinüre festi a fékezett haragja, izeg, mozog, fejét hányja, veti, de nagy akarattal túri a kemény szót. De most tajté- kosan, a harag maró gtínyjában megfürdetve kibuggyanik belőle az indulat s Majtényi tekintetét keresve rávillant szemével Rafanidesre. — Megszületett Szolgaházán az új Dózsa György ! — Sokáig éljen !... De Majtényi tekintete komoly megértéssel csüng Rafanides arcán s egy arcmozdulattal se válaszol a gúnyolódó felhívásra. Rafanides szemében megint kihamvad a szenvedély lángja s újra átborong rajt az a nagy fájdalom, mely nem a pillanattal és tűnő benyomással születik és nem múlik el sóhajtásnyi idő alatt verőfény kergette árnyékként, hanem évtizedek mindennapi lelki gyötrelmével lassan alakul ki, mint a gyöngy- termő kagyló megkövesedett fájdalom könnye. Rafanides végigsimítja csigákba omló fehér haját, feláll, körülnéz, mintha készülne indulni, de azután megint csak szép lassan leül. Mikor megszólal, hangjában elfojtott felháborodás és éreztetlen rendreutasítás van. — Dózsa Györgyöt nem vállalom, de bizonyos lehet nagyságod, hogy meggyőződésemért a tüzes trónust bármikor elvállalom Korláti biborszinüre pirosodott arccal valamit motyog a bajuszába, Majtényi pedig átnyúl és megérinti Rafanides kezét. — Mondd tovább, Sámuel. — Halálos fájdalommal mondtam, amit mondtam, — folytatja kis idő múlva. A történelem először a lelkekben születik meg, azután az eseményekben. Az események kedvezőségéért a lelkeket kell irányítanunk és az életviszonyokat kell megváltoztatnunk. Én tudom, hogy nemzetünknek csak akkor lesz szabadulása mai szolga helyzetéből, ha a jogtalan százezreket emberekké teszi. Ha kiirtja a gyűlöletet a szívekből. Ha beírja a lelkek könyvébe: testvérek, magyarok, szeressétek egymást!... Kis ideig megáll, merengve maga elé néz, majd lassan, elgondolkodva folytatja. — A kiszipolyozott, megnyomorgatott, mellesztett jobbágyok keserűsége ökörnyálként úszik az őszi mezők felett. Kemény öklökké szorulnak a kérges férfi tenyerek, özvegyek jajja, árvák sírása hasztalan ostromolta a nagyurak szívét. Egyszer csak majd bedönti a döngetett kaput. Vékonyap csepegő vízcsepp és sziklát váj és bazalt tömböt robbant, ha megfagy... Most még legördül a sírók szeméről a könny, de ha egyszer odafagy... — Közel két századdal ezelőtt — folytatja Rafanides — a tállyai református költő-prédikátor lantján ígyen szólott a jobbágyaknak urak elleni keserve : Néked fáradnak mind az szegény szántók, Nagy éhen szomjan te reád kiáltok, Neked verejtékeznek a szegény kapások, Teneked fázódnak az szomjú halászok, Neked sütköződnek az futó vadászok. Az szegény népnek erejét elveszed, És munkájukkal az férgeket tölted. — Micsoda keserű szó ez : neked, neked, mindig csak neked!... Mindig másnak és sohase saját magának !... — De nemcsak a kizsarolt, másokért elprédált élet keserűségét sírja, hanem a gyalázatos bánás gyötrelmeit is. Meg nem mondhatom neked minden dolgod, Büdös boroddal az népet boszontod, Elvesző marháddal őket sanyargatod, Férges szalonnádat mind reájok osztod, Senvedet, halandót mind reájok hányod. — Hát azóta az országgyűlés nagy kegyelméből javult-e az Isten nyomorultjainak állapota?... Semmitsem. Király, főpapság és főrendek éjszakai sötéttel vert úton vakon járnak s bedugják fülüket Pedig lelkek viharzása mozgatja az emberek erdőit Tüzek gyulladnak mindenfelé. Ma csak apró lángocskák, holnap pusztító tüztenger. Hegyek bensőjében rejtett ^rők öklő- dőznek, megmordul a föld s megrázkódik hitvány madzaggal lekötözött lomha teste. S ha a rejtett erő felszabadul bensőjében, úgy szétdönti a sziklafalat, pusztító kőesőt hullat a világra és rázuhogtatja az országra a szájából felbuzogó izzó lávafolyó- jának tüzes zuhatagját. Vagy van józan ember, ki hiszi, hogy már Isten a sok özvegyek és árvák könyörgését meg nem hallgatja?... — Ettől félek én is, szól közbe Majtényi, ki elejétől figyelemmel kísérte Rafanides beszédét s fejbicege- téssel helyeselte okoskodását. Ettől félek én is ! Lám, Beregben titokzatos toborzás folyt s az Alföldön a szeKarcolatok a hétről. Egy budapesti iaptudósító »Magyar Kurir« P. Zadravecz István r. kath. tábori püspöknek a budai katholikus körben mondott beszédét adta közre. És pedig amint most már utólag kiderült, hamis megvilágításban. A »Magyar Kurír* leadott jelentése szerint Zadravecz püspök azt mondotta volna: »Ha Magyarország integer akar lenni, legyen elsősorban katholikus. Ne keresztény. Az olyan ősz véres dolog. Se ló, se szamár... A katholikum magyarságot visz a kereszténységbe. A többi csak tagadást hozott . . . Tisztítsuk és élesszük lelkűnkben a hitet, a Regnum Maria- num hitét« ... A hamis megvilágításban leadott beszéd, amint ezt alkalmam volt tapasztalni, azután vegyes érzelmeket váltott ki az embereknél aszerint, amint ki ki az idézett szavak hatása alatt önkéntelenül, azonnal a jelzett állattipusok valamelyik kategóriájához tartozónak érezte magát. Engem, őszintén megvallva, az egész dolog egyáltalán nem hozott ki a flegmámból. Hogy Zadravecz, mint kath. püspök a katholikus hitet propagálja, azt olyan természetesnek találtam, amint hogy én a tisztán biblián felépülő protestáns keresztyén- ségre esküszöm, ennek elkövetkezendő diadalát hirdetem úgy alkalmatos, mint alkalmatlan időben, még a háztetőiről is. A beszédnek többi részleteit pedig kezdettől fogva hihetetlennek tartottam egyszerűen azért, mert tudom, hogy Zadravecz püspök a magyar történelmet nagyon is jól ismeri. Amint helyreigazító sorai ezt
