Harangszó, 1922

1922-02-26 / 9. szám

74

HARANQSZÓ.

1922. február 26.

amivel a gazdag Amerika segítőbizottsága rendelkezik. A rettentő tél és a tavasz szenvedései szinte orvosolhatatlanok. A magyarok iránt való szeretete indította arra Morehead professzort, hogy fölkeresse a moszkvai fogolytáborban a magyarokat, ahol 218 magyar sínylődik, beleszámítva a tiszteket is, ezenkívül 22 asszony és 6 gyermek. Ezek közül 18 evangélikus: Mesterházi Nagy László, a 48. gyalogezred tiszthelyettese Szegedről, 30 éves vasúti tisztviselő, Bergleitner Henrik 23. gyalogezredbeli népfölkelő főhadnagy Nagy- szebenből, banktisztviselő, Lőw Hermann az 50. gyalogezred főhadnagya Nagyszebenből, 37 éves kereskedő, Weindl Gyula a 23. honvéd gyalogezred főhadnagya Nagyszebenből, 47 éves kereskedő, Ocsárd Sándor az 1. honvéd gyalogezred zászlósa Budapestről, 28 éves egyetemi hallgató, Roth László hasonló rangban, Budapestről, 28 éves tisztviselő, Heinz Ágost a 6. gyalogezred hadnagya Cservenkáról, 38 éves könyvelő, Nagy Jenő a 18. honvéd gyalogezred zászlósa Kiscellről, 28 éves banktisztviselő, felesége szül. Strebolow Mária, Kurlandból és harmadféléves fiuk, Jenő, Gulden Rudolf, a 68. gyalogezred főhadnagya, bécsi születés, de a Hofherr és Schranz cég budapesti tisztviselője, Baumann Viktor a 14. honvéd gyalogezred főhadnagya Újbányáról, 43 éves városkapitány, Ihász József a 31. gyalogezred hadnagya, Budapestről, 34 éves gimnáziumi tanár, Piovarcsi Gyula a 3-ik honvéd gyalogezred zászlósa Nyíregyházáról, 31 éves evang. tanító, Szarka Jenő a 20. honvéd gyalogezred tiszthelyettese Kecskemétről, 29 éves evang. tanító, Thormay Frigyes a 8. honvéd gyalogezred hadnagya Szegedről, 28 éves tényleges tiszt, Dolgosné, szül. Gobsen Sarolta Rigából és testvére, Gobsen Malvin.

Morehead professzor jelentése szerint a magyar hadifoglyok ellátása Moszkvában nagyon szűkös, burgonyájuk és fekete kenyerük alig van. Az amerikai segítőakció fejenkint három csomag élelmiszert osztott ki, az evangélikusok Morehead segítő - alapjából egyénenkint még három csomagot kaptak, ezenkívül 2 millió rubel pénzbeli segítséget. Beszerzett értesülései szerint Oroszország területén még mintegy 700 magyar hadifogoly van. A Nansen-féle segítőakciónak fogytán a pénze, a hadifoglyok mégis remélik, hogy rövid idő múlva hazakerülnek.

Clram, ne hagyj el.

Átkeltem már a nagy ingeoányen, e>ziüihclf földen oelehem meg lábam; De még ulánam igen sokan jé’nek, Vándorai fekete fertőnek,

És a szennyes árban eltűnőnek, Színembe markel halálkiáltása,

$ nisszanen a sárba. . .

— Uram, n« fagyj el.

Itt a parton új életet kezdek,

Szántok, cetek, kenyeret termesztek;

De tudom, hogy jöhet nesz niharszárnyon, S tönkreteheti szép aratásom. . .

Of, ha letarolt földemen járnán Megállók megtörtén magambam ároán, S megkísért a Sátán,

— Uram, ne fagyj el.

kordon idők elűzhetnek innét,

Yihetem a nánderbotem ismét.

Uól tudom, hegy a nagy oilág zajában leselkedő rémek hazája oan:

Rönnyen kerülfet kézbe kés, gyilok; De ne engedd, éf, hegy bűnt keressek el, Inkább én Desszek el. . .

— Uram, ne hagyj el.

Zsámboki Lajos.

Az Úr oltalmában.

Történeti elbeszélés.

Irta: Kapi Béla.

Negyedik fejezet. 9. folyt.

Rafanides prédikátor és Mária asszony megállnak a Korláti porta címer pajzsban összehajtó, oszlopos kapubejárata előtt.

— Isten őrizze, édes uram, — mondja Mária asszony. Azután ne izgatódjék, pár perc múlva űgyis megtudja, hogy tulajdonképpen mit akar Korláti önagysága. Remélhetőleg alkonyaira már otthon lest, ha nem, úgy Ilonával eléje jövünk.

Rafanides szeretettel int asszonyának, azután elválnak. De a következő pillanatban Mária asszony csendesre fojtott kiáltása, majd a keze érintése megállítja a prédikátort.

— Sámuel!... Necsak Korláti önagyságával, hanem önmagával szemben is legyen erős kegyelmed. Valami C3elvetést érez a lelkem. Vigyázzon, nehogy elgáncsolják...

Rafanides megnyugtatásul megsimítja felesége arcát, azután elválnak. Mikor széles válla felfelé emelkedik a kastély lépcsőjén, Mária asszony már a falu kapaszkodóján jár s befordul egy kicsiny ház kapuján. A karjára akasztott táskából két üveg nyaka látszik ki. Betegeket látogat s orvosságot és tejet visz magával.

Korláti nagy örvendezéssel fogadja Rafanidest.

— Kedves vendégem érkezett, — szól mosolygó arccal. Akartam, hogy prédikátor uram is velem együtt örvendezzék. De hát lássuk, megismeri-e, hogy kicsoda érkezett körünkbe?

Áz asztal túlsó oldalán, a bolthajtás korai árnyékában javakorbeli papi ember áll. Karcsú alakjáról lágyan omlik alá a katholikus papi öltöny, melyet derékban széles lila selyem cingulus tart össze. Lélekkel teljes arca várakozással tekint az érkező felé.

Rafanides néhány lépést közeledik, hosszan figyeli az idegent, azután megcsóválja fejét.

— Rossz a látásom...

— Hát a hangomról megismer-e?... kérdezi az idegen.

Rafanides arcán őszinte, nagy öröm suhan át s szinte ölelésre tárul karja.

— Majtényi János I... mondja kiáltva s megszorítja a feléje nyújtott két kezet.

— Nyolc esztendeje, hogy utoljára találkoztunk!...

— Bizony tíz esztendeje,... tizen- , . kettő, édes barátom, uram I... Hogy

is ismertelek volna meg, megderese- dett a fejed, nagyobbnak is látszol s a lila cingulus a derekadon...

— Te is megőszültél, Sámuel, mondja Majtényi meleg hangon s magától kissé eltolva, tetőtől talpig vizsgálgatja Rafanidest. Fehér zúz- marás tél borult fejedre Keményebbek az arcvonásaid s mélyebb zöngésü a beszéded. De egyébként a régi vagy s hiszem, hogy a régi jó barát maradtál ?...

Rafanides hosszan, kutatva néz a kanonok szemébe. Azután határozott szóval válaszol.

— Arcvonásaimmal együtt lelkemet

is megkeményítette az élet. De szívem i most is telve van szeretettel. Az Isten panaszul ne vegye szavamat, szemeim látása mind pislogóbb lánggal lobog, félő, hogy hamarosan utolsót lobban s örök éjszakában járunk. De a barátságom tüze az mindig megmarad.

Mialatt Korláti bort és harapnivalót hozat az asztalra, a két régi jóbarát kiőnti egymás előtt lelke keserűségét Korláti visszaérkeztekor már végeztek