Harangszó, 1922
1922-02-12 / 7. szám
58 HARANQSZÓ. í 922. február 12. rendnek, Isten országának polgára. Igaz, a hívő lélek az Istent mindenütt feltalálja, a természet nagy birodalma az ő alkotása. Az egek hirdetik az ő dicsőségét. >A csillag sugara, mezők lilioma róla beszélnek.« De mégis az Isten tiszteletének legkiválóbb helye az e célra épült s berendezett templom. Ide hív a harangok szava: Jövel, »áldozzál az Istennek dicsérettel és add meg a magasságban lakozónak a te fogadásodat.« Itt a keresztelökő, mely Istennel kötendő szövetségre fogadja a keresztszülői szeretet karjain ide hozott kisdedet. Itt az oltár, mely előtt a serdülő növendékek megújítják a keresztségben Istennel kötött szövetséget, hol az újházasok esküt tesznek szívbeli szövetkezésükre és a megtörök a szent vacsorában a bűnbocsánat vigasztalását veszik. Itt hallgatják a lelki épülésre gyülekezett hívek a szent igét: az evangéliomot mely: »Istennek hatalma minden hívőnek üdvösségére.« A templom nyitva áll szegény, boldog előtt, A külvilágban a szerencsejavak, a rang, hivatal sokszor magas válaszfalak ember, ember között. Az Úrnak háza kizárja a válaszfalakat Itt nincs különbség úr és szolga, szegény és gazdag között Itt mindnyájan csak gyarló emberek vagyunk, és Istenetek irgalnát szomju hozzuk. Az élet mezején gyakran fellobban a viszály, a boszu fegyverét forgatja a gyfilölség. Egyik ember a másikban ellenségét üldözi, a rágalom köveit hajigálva sebez másokat. A templom ajtaja előtt elcsendesül az ellenségeskedés, leteszi fegyverét a harag. Az imádság házában nincsenek ellenségek, itt a lelki épülésre összejöttek egymásban a mennyei atya gyermekeit, testvéreket ismernek. Együtt zengnek szent éneket, közös, buzgó imában kérnek áldást embertársaikra. Mit az életharc sokszor megszaggat: itt újra éled a felebaráti szeretet, innét hat ki az életre egymás iránt jóakaratra, részvétre buzdítással. Az önérzésből fakadó indulat gyakran kísérteibe hozza az embert. Az irigység vétekre készteti felebarátja ellen, az önhittség Isten ellen lázadásra, a balsors zúgolódásra ingerli. A templom kiemeli a lelket az önzés bilincseiből. Magába szállásra Indítja és e kötelességre emlékezteti: »Az Istent féljed és az ő parancsolatát megtartsad, mert ez az embernek fődolga.« Az igazsághoz hű maradj, •z az élet ékes koronája, megőrizd a jó lelkiismeretet, el ne áruld a bűn útján kínálkozó szennyes nyereségért, mert »mit használna az embernek, ha e világot megnyerné is, ha lelkében kárt vall?« A megpróbáltatás idején emlékezzél Jézusra, tőle tanuld Isten akaratján megnyugvással hordozni a szenvedés keresztjét. »Légy hű mind halálig!« így munkálkodik a templom a vallásos érzés ápolásával, az igazság szeretetre neveléssel az egyén, a család s a társadalom boldogításán. E szent hely a halandóra nézve nagy áldás, mert Istennel kötött szövetsége mellett őrködik, akitől alászáll minden jó adomáey. Dunántúl örömünnepe. A dunántúli ev. egyházkerület afölött érzett magyaros örömében, hogy Sopron végvára a vérző Magyarországé maradt, impozáns ünnepélyt rendezett e hó 1-én Sopronban a Kaszinó nagytermében, amelyet zsúfolásig megtöltött az ünneplő közönség. Az estélyen részt vett Kapi Béla, a dunántúli ev. egyházkerület püspöke, aki az ünnepi beszédet mondotta. A magasröptű beszéd során a mély érzésű püspök lelkes hazafiui örömmel áldozott annak a megbecsülhetetlen kincsnek, hogy Sopron magyarsága megmentette az országnak e végvár minden iskoláját a kultúrának, a magyar kultúrának e bástyáit, amelyeken tovább folyhat az a kulturális munka, amelyet ez iskolák immár 364 esztendő óta végeztek. Majd a társadalom problémái felé fordult a püspök magvas szónoklata s rámutatott arra, hogy a társadalmat a gazdasági fellendülés egyedül nem, csakis az erkölcsök javíthatják meg. S kiknek hivatása lehetne az erkölcsöket nemesíteni? Csakis a nőknek. Reájuk vár e magasztos feladat. A férfilélek sokkal érdesebb, a női szív, a női lélek lehet csak az erkölcsök gondozója és nevelője. Széchenyi végrendeletének egy mondatát ülteti hallgatói leikébe: »Amint a férfi küzd a szabadságért, úgy küzdjön a nő az erkölcsökért.« — A hatalmas ünnepi beszéd mély barázdákat szántott a hallgatóság termékeny lelkén. — Az ünnepi est műsorán Szentiványi Juliska izzó magyar dalokat énekelt, Altdörfer Viktor zongoramfl^és i pedig pompás zeneszámokkal gyönyörködtette publikumát. Reméljük, hogy a Harangszó legközelebbi számában Kapi püspök ünnepi beszédét egész terjedelmében közölhetjük. Itt említjük meg, hogy a „Soproni Evang. Líceumi Ifjúsági Diákszövetség“ ádventi vallásos estélyéről a „ Harangszó “-ban közölt tudósítás kapcsán Sopronnak s ezzel összefüggésben a Soproni evang. líceum megszabadulása fölött érzett öröm s hála a líceum egy volt kiváló tanítványának az intézet igazgatójához küldött levelében oly közvetlen módon és oly őszinte mélységgel nyilatkozott meg, hogy annak közlését egész terjedelmében közérdekből, különösen pedig a most meginduló alkotó korszak kezdetén első sorban is az annyira szükséges líceumi Diákotthon, mint evangélikus szellemű nevelő- intézet eszméje és gyakorlati megvalósítása érdekében történő figyelemébresztés nézőpontjából szükségesnek tartjuk. íme maga a levél: »A dunántúli ág. h. ev. egyház- kerület soproni líceuma Tekintetes Igazgatóságának Sopron. Bocsánatot kérek, hogy becses idejét elfoglalom ezekkel az igénytelen soraimmal. Most olvasom a »Harangszó«-ban a líceum ünnepélyének szívet emelő gyönyörű lefolyását. Mint hazafiasán érző magyar ember ujjongani szeretnék drága szülővárosom magyarnak megmaradása felett, mint az ősi líceumnak egykori hálás szívű tanítványa, aki életem legszebb éveit, gond nélkül telt, boldog ifjúságomat az akkor még a régi intézeti épület kopott, de mégis édes falai között töltöttem. A kedves intézménynek Sopronba visszakerülése fölött érzett örömömben ugrálni szeretnék. Sajnos béna lábaim miatt táncra nem kerekedhetem, de még csak részt sem vehettem abban a szép ünnepben. Irigykedve olvasom Wrchowszky törvényszéki elnök úr Öméltósága magvas beszédét, aki egyben lerakja a Diákotthon fundamentumát. Engedtessék meg nekem is, hogy részt vegyek az ünnepben, erőim hiánya miatt, — súlyos beteg ember lévén, — csak ahogy tudok, de a Líceum iránt hálával eltelt szívem meleg szeretetével. Utalványon küldök 1300 (egyezerháromszáz) K*t, mint az ünnepen befolyt összeg megduplázására szolgáló összeget a Líceumi Diákotthon céljaira; 1000 (egyezer) K-t pedig a hurcolkodás viszontagságai közt megrongálódott tornacsarnok javítási költségeire. Fogadják oly szívesen, mint amilyen meleg szívvel én adom. Teljes tisztelettel — Répceszemere 1922. 1/14.