Harangszó, 1922
1922-02-05 / 6. szám
1922. február 5 HARANQSZÓ. 51 delkező fiát ültette a tanügyi esperesi székbe. A programmbeszédek után Wágner Ádám a lelkészek, Koritsánszky Ottó kölesdi felügyelő a gyülekezeti felügyelők, Fáik Henrik igazgató a főgimnáziumi tanári kar, Knabel Vilmos az egyházmegyei tanító- egyesület részéről és nevében üdvözölte az új espereseket, akik mindig találó válaszaikkal csak fokozták az őket övező közbizalmat. Főjegyzőnek Gyalog István, aljegyzőnek Dörmer Frigyes, számvevőszéki tagnak Schmidt János választatott meg. Elhatároztatott, hogy Forster Zoltán Tolnavármegye ugyanakkor installást főispánja a közgyűlésből sürgönyileg, Vargha Gyula kemenesaljai esperes pedig lelkészi és esperesi jubileuma alkalmából jegyző- könyvi kivonattal üdvözöltessék. Á csonka évről előterjesztett föesperesi és alesperesi jelentés meghallgatása és a legszükségesebb folyó ügyek elintézése után a közgyűlés Schöll Lajos főesperes buzgó imájával ért véget. KORKÉPEK. Karcolatok a hétről. XV. Benedek pápa elhunyta alkalmából a világ összes kath. országaiban, illetve egyházaiban nagy a hivatalos gyász. Az izig-vérig katholikus Huszár Károlynak a magyar nemzetgyűlésen mondott szavai szerint még a felekezetek templomaiban^is megnyilvánul a részvét. A volt pápa hivei s tisztelői lapokban, folyóiratokban s egyebütt érdemeinek felsorolásával búcsúztatják az elköltöződet. Mivel most az érdeklődés pár napig úgyis Róma felé fordul: vessünk mi is egy röpke pillantást XV. Benedek pápai uralkodására Az elhunyt pápa érdemeinek méltatásánál a sajtó különösképpen azokra a reformokra hivatkozik, amelyeket a kath. egyházjog és a szerzetesrendek megreformálása körül fejtett ki. Nevével kapcsolatban azonban teljesen elhallgatják intézkedései közül még a háború első éveiben tett ama nagyon is jellegzetes rendelkezését, mely szerint a vegyesházasság kath. szempontból csak „ágyasság“. Ez ellen akkor az egész felvilágcsodott magyar közvélemény felzúdúlt, még a katholikusok is és a magyar kath. főpapság maga sietett közbelépni, hogy a pápa enyhítse a rendiletet. Hogy mit végeztek a főpapok, azt nem tudni, az azonban bizonyos, hogy a kath. egyház a vegyes házasokat csak úgy áldja meg, ha a nem katholikus fél áttér, vagy születendő gyermekeit eleve odaígéri. Azt is írják, hogy a boldogult »békepápac volt s mindent elkövetett a hadakozó felek kibékftésére. Lehet. Sőt bizonyos. Egészen természetes, hogy ő, úgy is, mint művelt, okos ember, úgy is, mint a kér. vallás egyik ágának képviselője, fájdalommal látta a kér. népek egymásgyilkolását. Azonban, hogy eredményt nem ért el, — nem is kell hangsúlyozni. Sokat beszélnek a pápának a magyarok iránt érzett nagy jóindulatáról, (íme, még követet is küldött a kedves, művelt, előkelő Schioppa nuntiust.) Nem akarunk kételkedni ebben a jóindulatban, hiszen annyi derék, kiváló katholikus magyar ember állítja. De ennek a jóindulatnak voltak egész jól megfogható okai is. Követet küldött, mert érdeke a kath. egyház fejének, hogy a most már önálló független (?!) Magyarországon képviselője legyen. Bizony, amíg Ausztriával össze voltunk kötözve, nem volt itt követe egyetlen pápának sem 400 év óta. Csak Bécsben volt követe, a »birodalom fővárosá«-ban. Mostani követküldése csak a kath. egyháznak s vele a pápaságnak érdeke. Ha azt a követet a pápaság pld. az 1867-iki kiegyezés után, vagy csak 10—15 évvel ezelőtt küldötte volna, ezzel annyira-amennyire a külföld előtt is szembetűnőbbé tette volna Magyarország függetlenségét. Követe által — mondják — anyagilag is sokat segített rajtunk. A magyar kath. főpapság bizonyosan értésére adta, hogy a protestáns külföld (Amerika, Anglia, Hollandia, Svédország) micsoda hatalmas politikai s különösen anyagi segélyt nyújt a magyarságnak. Ezt kellett tehát ellensúlyozni. Különben is ne feledje el senki, aki pedig nem tudná, tudja meg, hogy amikor az egész világ gyűlölt még bennünket, amikor a magyarral senki szóba nem állt, amikor politikusainknak legcsekélyebb közeledését visszautasították (a szerencsétlen összeomlás idején és utána), akkor a magyar protestáns egyházak képviselői voltak azok, kik megtalálták és felvették az első értékes kapcsolatot az ellenséges és semleges prot. külfölddel; ők fordították felénk a boldog, gazdag szerencsés protestáns népek figyelmét, megértő bírálatát, első erkölcsi s anyagi segítségét. Ezután jöttek csak a többi, túlsó oldalról való segíteni kész érdeklődések, így a pápáé is. Ez így rendben is van. Minél több oldalról támogatnak bennünket s minél több szempontból tartják érdemesnek a magyarság talpraállítását a külföldön, annál jobb. Ha a boldogult pápa tett valamit az összrna- gyarság érdekében, hálásan köszönjük neki. Itt csak azt kívánjuk feljegyezni, hogy míg az u. n. keresztény lapok a pápa részéről jött bármi kicsiny jóindulattal telekürtölték az országot, addig a prot. külföldről jött igen-igen értékes protestáns segítségekről, s e nagy áldozatokat hozó, nagy munkát végző magyar protestáns nagyokról még a mi evangélikus közönségünk se tud igen sokat. Mintha csak szándékosan hallgatnánk rólal XV. Benedek pápa érdemeinek méltatásánál egyébként egyik fővárosi lap is, mely pedig a pápás világnézetnek egyik elsőrangú szócsöve, így jaj- dul fel a végén: »Megkell emlékeznünk a mély fájdalomról is, amit XV. Benedek pápa okozott nekünk, a forradalmaktól megtépett, idegen megszállóktól kifosztott és a győztes hatalmaktól megcsonkított magyar nemzetnek. A mikor a csehek a magyar Felvidéken üldözni kezdték a katolikusokat s brutális erőszakkal, minden isteni és emberi jog ellenére elmozdították püspökeinket: akkor a római szentszék ehez hozzájárult, a koronás magyar király legfőbb kegyúri joga alapján ősi szokás szerint prezentált és a pápák által törvényesen kinevezett püspököket nem védelmezte meg, hanem kinevezte a cseh bitorlók által ajánlott új püspököket az erőszakosan kidobott régiek helyébe. Ez mély sebet vágott a mi szívünkön, amely sajog fájdalmasan, ha elszakított területeinkre s magunkra hagyott, ba- ráttalan helyzetünkre gondolunk. Magyarbőlyi ct. egyházi élet. Baranyában a szerbek által a kővetkező anya-, illetve leányegyházak voltak megszállva: Pécs, Pogány, Magyarboly, Iván- dárda, Borjúd. (Kácsfaiu és Bolinány, hol Czipott Áron lelkész működik, még mindig a szerbek uralma alatt van.) Pécs kivételével mindegyik gyülekezet hivei német ajkúak, igy Magyarbóly és filiáéi is. A hosszú'három évi megszállás alatt, különösen Magyarbóly vezetőségének s hazafias német lakosságának sokat kellett szenvednie. Á szenvedés és igazságtalan elnyomás azonban csak mégjobban megerősítette a lelkekben a magyar haza s felelősség iránti hűséget. A botozás, bebörtönzés, szavazási kényszerpróba nem sikerült az ellenségnek. A mostani vezetőség által 17 év óta a magyar haza szeretetében nevelt németajkú evangélikus nép sehol meg nem ingott, egyetlenegy árulóvá, hűtlenné nem lett és a szavazásnál a községháza előtt jugoszláv rendőrök előtt »Éljen Magyarország“-ot
