Harangszó, 1922
1922-12-10 / 50. szám
386 HARANGSZO. 1922. december 10. Visszhang a kemenesaljai lelkészek felhívására. Örömmel olvastam a kemenesaljai lelkészek akcióját, hogy Payr Sándor értékes munkáját minden áron ki kell nyomatni. A kerületnek önmaga iránti kötelessége, hogy ez a kinyomatás lehetővé váljék. Egy harminc évi folytonos kutatással készült nagy értékű forrás munka kinyomatására okvetlenül kell fedezetet találni. Ha minden anyagyülekezet, filia, egyházmegyei levéltár, könyvtárak, iskolák, magánosok megrendelik a könyvet, úgy a kinyomatásnak mi sem áll útjában. Hogy Payr munkája milyen fontos forrás-munka, arra csak egy példát akarok felhozni. Most foglalkozom a veszprémi egyházmegye történetének megírásával. A tési gyülekezet keletkezési idejét összes forrás-munkáimnál csak 1646-ig tudtam visszavinni. Most Payr Sándor szívesen rendelkezésemre bocsátott idevonatkozó forrás munkája szerint a tési gyülekezetnek i 640 ben volt már papja. Sok olyan hajdan virágzó, de később megsemmisült gyülekezetről is olvashatunk a könyvben, amelyekről nem is sejtjük, hogy ott valamikor evangélikus gyülekezet is volt (pl. Deve- cser, Ugod). Payr könyve nem maradhat az íróasztal fiókjában, azt minden áron ki kell nyomatni I Görög Ernő. Az Úr oltalmában. Történeti elbeszélés. Irta: Kapi Béla. 42. folyt. Tizenötödik fejezet, melyben Zsófia és Márton szerelmének szomorúságra fordulásáról lészen szó. Zsófia a kastély-folyosó déli végén ablakba rakja virágait. Kicsiny késsel csipegeti a száraz leveleket, azután zöld mázas korsócskából langyos vízzel megöntözi. Pompás do'og ez a kertészkedés 1 Míg a barnára száradt leveleket leválasztja az egészséges növényről, — de jól vigyázva, hogy magát a növényt meg ne sértse, — addig elfelejtkezik a saját lelke fájáról leváló reménységekről. Azután míg egy egy fiatal uj levelecské- nek örül, addig arra gondol, hogy talán nyílik még majd az ő leikéből is nyíló virág, zöldelő galyacska. Zsófia újra meg újra átéli a Mártonnal való találkozás boldogságát. Szerelmes forró szavával ezerszff többet mondott neki Márton szerelemtől lángoló tekintete. Ilonának a gyűrű' áltáskor írt néhány szava is szerelmének bizonysága, igaz, hogy azóta csak elvétve találkoztak, de azért szíve nyugodt: Márton szereti őt. A kibontakozást nehezen tudja elképzelni. Édesapját rideg, könyörtelen embernek ismeri. A prédikátoré- kat nyíltan gyalázza. Gyűlölettől tajtékzik, ha nevüket kiejti, vagy róluk valaki emlékezik. Elképzelni se tudja, hogy ebbe a házasságba beleegyezzék. De viszont azt sem, hogy Márton apai áldás nélkül lépjen vele az oltár elé. Ennél a pontnál gondolatai összekuszálódnak, nagy üggvel- bajjal összeszedett érvei összedőlnek. Nem tudja: hogy lesz, mint lesz, csak azt tudja, hogy Mártont végtelenül TÁRCA. A farkasok hadnagya. Irta : Porkoláb István. (18. folytatás.) Vli. A császári táborokban sok szó esett egy szép fekete asszonyról, aki hol itt, hol ott tűnt fel tiszti lakomákon, összejöveteleken s öreg generáloktól ifjú kornétekig meghódított mindenkit. Különben nem ismerte senki, csak any- nyit tudtak róla, hogy igen jó szolgálatokat tesz a császári hadseregnek, aminél pedig nem kellett jobb ajánló-levél. A táborok előőrsei jól ismerték két tüzes fekete mén röpítette markotányos- kocsiját s az ülésbe tűzött fekete-sárga selyem zászlócska passe-partont gyanánt szolgált mindenhova, a szabad belépésre. A tiszturak örültek, ha jött s lakomát rendeztek tiszteletére. Művésze volt a mandolinnak, amellyel még a kérges lelkű Heisszler tábornagyot is elbűvölte. A kemény hadfi gyönyörködve sodorgatta rágott bajuszát: — Ha ezen hölgy vezetne rohamra lovasságomat, bizton győzne ! Egyszer azonban valaki felismerte: — Nini, a kapitány asszonya !... És szájról-szájra terjedt a hire, hogy veszedelmes kém ő, akit a kurucokhoz vonz a szíve. Egy vesztett csata alkalmából meg is győződtek erről és — díjat tűztek az elfogatására. A posta állomások fekete tábláin így egymás mellett olvashatták, akik tudtak olvasni, a »Kapitány asszonyáénak és Bögöthy Máténak neveit, mint felségárulókét, akik élve vagy halva „beszolgál- tatandók.“ A hölgy idejében megtudott mindent, maguk a tiszturak súgták meg, — jót kacagott: — Nem is tudtam, hogy ilyen drága a fejetnl... És finom, könnyű kis kocsijának rudját elfordította a másik tábor felé. — Csak azt tette, amit sok-sok született magyar — megfordítva; a kocsi kasból kivette a fekete-sárga zászlót és három- szinüt tűzött a helyébe. A kuruc hadsorok tisztelegve fogadták. Jól ismerték s úgy hívták: „A csaták asz- szonya“. Mikor elült a harci zaj, csak a sebesültek halálordítása, kínnyöszörgése lázadozott az egymást öldöklő magyarok ellen, — megjelent a csaták asszonyának kocsija a harcmezökön s ö kínokat szüntetett, szomjat oltogatott. Kocsijában nem volt egyéb, mint friss viz és sebet enyhítő tépés, patyolat-kötés, amellyel gyors, gyöngéd kézzel csavarta be azoknak a sebeit, akik legjobban szenvedtek. Sorra járta a sebesülteket — sorra a halottakat. Valakit keresett köztük. Mély tisztelettel vették körül a kuruc táborokban. Minden óhaját teljesítették. Csak egy kérd. sére nem tudott senki felelni. Csaták előtt, csaták után, ismerőstől, ismeretlentől szüntelen kérdezgette: — Nem ismer-e kegyelmed Bögöthy Máté nevű hadnagyot ? Aggódva várta a feleletet, amely mindig tagadó volt: — Nem. — Talán a „farkasok“ között szolgál — mondták neki egyszer — akiknek nincs nevük. Csak hírük ; irgalmatlan, vad hírük. Többnyire a fő császári hóhér: Caraffa áldozatainak hátramaradottjai, szörnyűséges kegyetlenségének megboszulói ezek. Egész ezred van belőlük. Kapitányaik^ vértanú Keczernek és Stréternek a tiai s Feya Györgynek a testvére. Egytől-egyig mind hős. A csatákban mindenütt előljárnak s kardjuk nyomán patakokban ömlik a vér. Nem kérnek és nem adnak kegyelmet. Nekik nincsenek foglyaik, csak halot- taik. Szívükben nincs irgalom — csak bo- szu s szomjukat csak labanc vér csillapítja. A csaták asszonya szépen megköszönte a szíves felvilágosítást és keresésére indult a „farkasok ezeré“-nek. Közben a magyar égbolton különös változást figyelhettek meg a pásztorok, akiknek megritkult nyájaka őriző tekintete akaratlan is az ég felé emelkedett. Ős Buda fölött teljes pompájában kezdett fényleni a Csaba útja, teljesen elhomályosítva az addig oly fényesen ragyogó félholdat. . Másfél század után ismét magyaroké volt Budvára. A magyar égboltról mégis egymásután siklottak le a csillagok. Halaványult a Csaba útja is. A török szultán elfogatta Magyarország és Erdély nagyfejedelmét: Thököly Imrét. A kurucok nagyrésze császári zászlók alá szegődött vagy szétoszlott. A kuruc karral gyarapodott császári fegyverek győztek, verték kifele magyar földről a törököt. És a győzelemnek nem örült senki — a kurucokat sajnálta mindenki. Thököly a megmaradt maroknyi haddal bujdosóvá lett. 'Bujdosó-társai a „farkasok“ voltak. A végeken meg Havasalföldén bujdostak. Idegen országban ... A szultán kenyerén ... A császár hóhérai megtorolatlan, szabadon garázdálkodhattak. (Folyt köv.)
