Harangszó, 1922
1922-12-03 / 49. szám
3?8 HARANOSZŐ. 1922. december 3. vari prédikátort tart. Török Bálint felesége: Pemflinger Katalin lutheránus buzgalmával tűnik ki. Nádasdy nádor felesége : Kanizsai Orsolya szívesen látja házánál a magyar reformátorokat, tudósokat, költőket s gazdag főúri ajándékokkal segíti elő a reformáció terjedését. Bethlen Gábor, a nagy erdélyi fejedelem felesége, míg férje a vallásszabadságért harcol, az alatt ö otthon az iskolákról és egyházakról gondoskodik ; Rákóczy György felesége: Lórántffy Zsuzsanna pazar fejedelmi bőkezűséggel iskolákat alapit, külföldi híres tanárokat hi be hazánkba, szegénysorsu magyar ifjakat saját költségén taníttat külföldi egyetemeken. A legvadabb vallási üldöztetések idején egy soproni lutheránus hercegasszony saját lakására gyűjti össze a lutheránusokaf isten- tiszteletre, mert máshol tilos volt az összejövetel. Mária Dorottya budai lutheránus hercegasszony sokszor nyújt vigaszt, segítséget, védelmet a hozzá forduló evangélikusoknak. De nemcsak a főúri nőink veszik ki részüket az egyház védelméből és támogatásából, hanem a közép- és alsó osztály nőgárdája is munkába áll, hogy gyengédségével, finomságával, Ízlésével, gyakorlati érzékével, szeretetével és áldozatkészségével támogassa az egyházat vallási, emberbaráti és kulturális feladatai megvalósításában. A lüktető evangéliomi szellem Németországban hatalmas belmissziói intézményeket teremt, melyek mind a krisztusi könyörülő szeretet melegét árasztják széjjel Világhírű szeretetházak, kórházak, foglalkoztató műhelyek, szórakoztató helyek alakulnak, az elhagyott, gondviselés nélküli leányok számára nevelő intézeteket létesítenek; megvalósul a börtönlakó nők és fegyházraítéltek női gondozása, a betegápoló nők : a diakonisszák intézete, az árvák, rokkantak, elaggottak menedékháza, melyek mind az önfeláldozó gyengéd női lélek nemes munkáját dicsérik. Németországi példák nyomán nálunk is megalakulnak a nő- és leányegyletek, a női énekkarok, melyeknek feladatuk a jótékonyság gyakorlása, ízlést fejlesztő, hasznos ismereteket, nemes szórakozást nyújtó előadáT Á H O A. A farkasok hadnagya. Irta: Porkoláb István. (17. folytatás.) Máté ölelésre tárta karjait, lépni akart — de lábai gyökeret vertek, karjai lehanyatlottak, szótalan, lesütött szemekkel állt az édesanyja előtt, mint bűnös a biró előtt: — Ne öleljen, ne csókoljon meg édesanyám ... A szám megtagadta a vallásomat, a hazámat... Szóval néha súlyosabbat lehet ütni, mint vasököllel. Bögöthynét ott érték a szavak, ahol legjobban fájt. ölelésre tárt karjaival a fejéhez kapott és úgy sikoltotta: — Akkor nem vagy fiam I A falhoz támaszkodva betámolygott a szobába és a szekrény tetején keresett, tapogatott valamit. Meglelte. Egy vastag, kopott bőrbekötött könyv volt az: a biblia. Fölnyitotta. Kalamusba mártotta a ludtollat és arra a helyre, ahova édes ura egykor bejegyezte egyetlen fia születési idejét, egy nagy keresztet vont s utána írta: „Meghalt“. sok, ünnepélyek rendezése, a templom feldíszítése, a gyülekezeti istentisztelet és ének változatossá, vonzóvá tétele, az adakozás, áldozatkészség szellemének ébrentartása stb Az egyházias lelkűiét fejlesztése céljából lassankint nálunk is megszervezik a vasárnapi iskolákat, a megkonfirmált fiuk és leányok lelki gondozásának az intézményét, hogy az iskolából kikerülő gyermek továbbra is ragaszkodjék egyházához, tartsa fenn a kapcsolatot annak intézményeivel és legyen belőle idővel vallásos lelkületű édesanya, ki gyermekét Isten félelmében neveli, a keresztyén erények gyakorlásában erősíti, saját példaadásával a rendszeres temlomba- járásra szoktatja, — s nőjjön fel a háborúk és forradalmak pusztításai után egy olyan egészséges lelkű ferfinemzedék, amely apái mulasztásait jóváteszi, a múlt hagyományait megbecsüli, Istenét féli, embertársait megbecsüli, egyházi és hazafias kötelességeit lelkiismeretesen teljesiti. Romok, pusztulások közepette állunk ; siralom, gyász, nyomor, lemondás, reménytelenség vesz körül bennünket. Az egykori nemzeti nagyság és egység elveszítésével a lelkek egysége is elveszett. Alkotmányos formák tradíciója, tekintélyek kultusza omlott össze s a boldogabb jövendő reménysugara is elhalványult. A nemzeti alkotó munka helyén az áldatlan pártviszályok, az egyéni önző törekvések lármája zúg, a közélet piacán a polgári tisztességet, a krisztusi szeretetet a becstelen üzérkedés, a telhetetlen haszonlesés helyettesíti, az egyházi élet haldoklását üres templomi padsorok jelzik, a társadalom lezüllését reggelig tartó heje-huják, zsúfolt korcsmahelyiségek illusztrálják. S az örök ideáiizmus hordozója, a gyengédség, az emeíkedettielküség, a vallásosság képviselője: a nő, ki — Nem reszketett a keze. Azután ráborult a könyvre. Nem sirt. Azért, aki a hazáért halt meg, lett volna könnye — az élőhalott számára nem volt. Bögöthy Máté tétova léptekkel indult kifele. — Nekem itt már nincs mit keresnem. Miért is jöttem haza ? . .. Miért is megy el az ember a kedves ablaka alá, ahol azzal fogadják: — Nem szeretlek már — ? Annyi a „miért“, olyan kevés az „azért“ 1 Máténak úgytetszett, kiáltoznak reá a falak, a lépcsők, a tornác-oszlopai, minden: — Te apostata I Te hazaáruló I... Mintha a szívét, a lelkét jégverte volna. Mintha öklök emelkedtek volna feléje ; őseinek kemény, korbácsot-suhogtató öklei... — El innét messze-messze, ahol nem emlékeztet semmi... De hova ? — Ahol nem kísért a bérbeadott lelkiismeret. .. Ám hol van ilyen zúga a földnek ? — Belebotlott a kardjába, a hosszú, idom- talan vasas-kardba. Ez megmondta: hova menjen? Ahonnét jött, a császáriak közé. Ott várják víg cimborák ... ölelő karok... mámor... Ott jó lesz. A szép asszony csókja mindent feledtet. Vagy mégjobban emlékeztet. lelkében az eszmények kultuszának a lángját éleszti, aki a jövő nemzedéknek irányt volna hivatva mutatni nemes ízlésben, egészséges valláserkölcsi felfogásáan, irodalomban, művészetben, hazafias, önzetlen gondolkozásban, takarékosságban, — felejti életnemesítő hivatását, lelke patináját az alacsony önzés rozsdája lepi be, az élvezetek mocsarába merül és a léha, költekező divat tehetetlen rabszolgája lesz. Uj nemzedék, uj ember, uj lélek születésére van szükség, uj közszellemet kell teremteni, mely feladat, — talán mondanunk sem kell, — csakis a lelkében romlatlan, az eszményekért lelkesedő nő segítségével valósítható meg. Álljon hát újra elő a régi proten- táns nő, ki félretéve minden öaös érdeket, Istenéért, egyházáért, hazájáért semmi fáradságtól és áldozattól nein riad vissza. Állítsa helyre hajlékában az alázatos istenfélelmet, az egyszerűségnek, a takarékosságnak rendjét, a meghitt családiasság szellemét. Emeljen oltárt a tiszta erkölcs, a nemes érzület, az örök eszmények kultuszának, hogy ő lehessen az élet széppé, harmonikussá tevő hitvestárs. a gyermekeinek értékes erkölcsi javakat osztogató édesanyja. Közölje lelkivilágának nemes értékeit embertársaival is, töltse meg az egyháztársadalmi életet színnel, meleg- séggel, erkölcsi tartalommal; állítsa vissza Isten ledöntött oltárát, a tekintélyek varázsát, az egyház vonzó erejét a család szentélyében, a gyülekezeti vallásos életben, a közélet Az istállónak vette útját. Ott volt még, aki talán nem veti meg. Az öreg kocsis a lovakat fogta ki. Haza segítette a jó Isten kisebbik gazdáját, nem kellett már lóhalálában mentésére sietni. Leemelte báránybör siivegét: — Áldassék az Úr, aki hazasegítette szerencsésen nemzetes ifjú uramat 1 Máié alig hallotta a szíves szavakat — nem viszonozta. A régi cseléd búsan vágta deres fejére a föveget: — Mennyire megváltozott ez a jó úr! Meg sem lát. Pedig máskor ő jött elém. És milyen fonnyadt, szomorú az arca, tétova a járása ... Igen megviselte a rabság ... Máté belépett az istállóba. Taraj megrázta sörényét, elnyújtotta nyakát és hosz- szasan fölnyeritett, mintha azt akarta volna mondani: — Csakhogy megjöttél, édes gazdám 1 — Viháncolt a jó állat, csillogtak a szemei, elnyitotta száját: örült, nevetett a maga módja szerint. A gazda meghatottan lépett hozzá, simogatta, veregette kecses nyakát, majd átfonta karjaival, reáhajtotta fejét, mint kicsi korában az édesanyja keblére, és úgy szeretett volna sírni hosszasan, enyhítőn. De nem tudott. A ló hagyta, had ölelje rég nem látott gazdája; nem mozdult, csak a
