Harangszó, 1922

1922-11-26 / 48. szám

3?Ö HARANOSZÖ 1922. november 26. Krisztus példájára követnünk az egyéni és a társas közösségi élet összes vonatkozásaiban, amelyekben aztán kath. testvéreinkkel is találkoz­hatunk és versenyezhetünk ebben az eltévedt és megtépett csonka magyar hazánkban Ez volna az igazi keresz­tyén kurzus, az >istenországa« s az »örök béke« a földön. »Békességre és az emberekhez való jóakaratra« van ma szüksége ennek a szeren­csétlen és örömben oly szegény em­beriségnek. Dr. Szlávik Mátyás. Miképen lehetne Payr Sándor mű­vét nyomtatásban megjelentetni? Payr Sándor, egyháztörténetünk múltjának tudós kutatója a Harang- szóban legutóbb cikket írt a Dunántúl reformációjáról. Ennek végén azt a megjegyzést teszi, hogy a Dunántúl egyháztörténetének első kötete mint­egy 600 nyomatott oldallal kinyoma- tásra készen áll, de a kinyomatásra gondolni sem lehet. E kijelentés leverő s aki csak egy kissé is megsejteni képes, mily óriási jelentőségű reánk nézve, hogy a gondviselés egy tudós fétfíu révén megajándékozott bennünket egyház- kerületünk gyülekezeteinek megirott történetével, annak e kijelentésnél elgondolkozva kell megállapodnia. Ha tudjuk, hogy ez a könyv 531 gyülekezet történetét tartalmazza, ha számot vetünk azzal, hogy ez egy T 1 R O A. A farkasok hadnagya. Irta: Porkoláb István. (16. folytatás.) Páter Jácinth belépett, észre sem vették. Csak a kapitányné fordult feléje izgatot­tan : — Nos ? ... — A barát arca egykedvű volt: — Csuhá­val nem lehet vele semmire sem menni - - talán édes asszonyi szóval. .. A kapitány asszonya otthagyta a ven­dégeket — nem vették észre. Az asztal kö­zepén felgyülemlett aranyhalomra mered­tek a tekintetek. Alkonyodott, amikor visz- szajött — ezt sem vették észre. Homályo­sak voltak már a szemek. Azután a barát távozott és jött vissza — ez sem tűnt fel. Hanem az már föltűnt, amit fácinth páter mondott Hevenessynek: — A halálra ítélt Bögöthy Máté kívánna kapitány urammal beszélni. A halálra Ítélt kívánságát teljesíteni kell. Hevenessy először bambán nézett a barátra, azután belékarolt és ment vele. Az auditor ködös emlékezetében egy emberélet tudós munkájának fárad­ságos, reánk nézve felbecsülhetetlen eredménye, ha átérezzük kötelessé­günket a múlttal szemben, kötelezett­ségünket egyházunk jövője iránt, ha meggondoljuk, hogy ebben a könyv­ben benne van elődeinknek, egész egyházkerületünknek négyszázados élete: nem kell-e minden lehetőt sőt még a lehetetlent is megkísérelnünk, hogy egy ilyen nagy értékű kincs kéz­iratban ne heverjen, hanem lehessen egyházunk közkincsévé? Qondolhatunk-e egyháztörténet­írásunk további fejlődésére, ha ez az alapvető munka kiadatlanul marad? Szabad e bizonytalan sorsnak kiten­nünk egy pótolhatatlan értékű kéz­iratot? Nem részesíthetnek- e magun­kat abban a nemes élvezetben, hogy ezt olvashassuk, tanulmányozhassuk, ható erejét az egyházi öntudat eme­lésére kiáradni engedjük ? Hogy evan­gélikus egyháztörténetünk további fejlődését egyengessük ? Payr Sándor egyszerűen azt mond­ja, hogy a kinyomatásra gondolni sem lehet. S az az egyház, amelyik Hazánknak egykor az első nyomdát adta s talált megértő szellemeket és áldozatkész egyéneket az első vallá­sos, kulturális és tudományos munkák kiadására oly időben, midőn alig egypár nyomda volt: most ne találna megértő szellemeket ily tudÓ3 és nagy­jelentőségű munka értékelésére s nagylelkű, áldozatkész egyéneket an­nak kiadására?! De miképen lehetne megvalósítani a mű kiadásának tervét? bemagolt titkos császári rendelet száma villant meg, amelynek értelmében bizonyos méltányos esetben, kegyelmezési jog illette a várkapitányokat. Ilyen „bizonyos méltá­nyos eset“ volt az eretnekség akkor, ha nem felségárulással párosult s a halálra­ítélt áttért... Mérgesen vágta le a kupát: — Ha valóban erről lesz szó, akkor uj itéletlevelet kell Írnom. Körmölhetek reg­gelig I Már pedig úgy volt: Hevenessy páter Jácinth és az elitéit karján lépett a viga­dók közé: — Bemutatom nemes Bögöthy Máté leendő császári tisztet, bajtársunkat... Az urak nem csudálkoztak, nem volt ezen semmi csudálni való, hiszen mindenki azt vallotta, amit a barát: „Ma így — hol­nap úgy. Ahogy a körülmények kívánják." Aki nem ezt tartotta, az nem volt „becsü­letes" ember. A becsületet ugyanis mindig a többség diktálja. Amilyen a többség, olyan a becsület. Bögöthy Máté ettől a perctől fogva a többséghez tartozott s kész­séggel emelkedtek feléje a baráti, bajtársi parolák: — Szervusz, kamerád! — Különösen Russwurm örvendett nagyon: — Itt friss, uj aranyak lesznek az erszény­ben! — gondolta és maga mellett kínálta A kemenesaljai egyházmegye lel­készei lekötik magukat arra, hogy ebből a műből — bármibe is kerül — 24 példányt a maguk és gyülekezeteik részére megvásárolnak. Kövesse ezt a példát mindegyik egyházmegyének mindegyik lelkésze és [gyülekezete s akkor a könyv kiadása biztosítva lesz, Ha pedig a kiadáshoz előre is szükséges anyagi biztosíték, pénzbeli fedezet: fizessünk be egy bizonyos összeget előre, akkorát, amekkorával a kiadást biztosítani lehet. Kövessék e példát elődeikhez méltó fnegértő szellemmel világi férfiaink is. Mert úgy a múlttal, mint önmagunk­kal és egyházunk jövőjével szemben kötelességünk Payr Sándor »egyház- történetének« bármi'y áldozat árán nyomtatásban való mielőbbi meg­jelentetése ! A kemenesaljai egyházmegye lelkészei. V irrasztás. Sok vidéknek sok kis falujában, sok kis falu sok kicsi házára az utóbbi hetekben piros cédulákat ragasztottak ki annak je­léül, hogy ott ragályos beteg fekszik; ide­genek oda nemenjenek. A piros szinü cé­dulák napról-napra szaporodnak; a ragály terjed, a veszély egyre nő ; gyermekeink közül mind többen és többen hagyják félbe a játékot és dőlnek a betegágynak. A piroscédulás házba a betegséggel egy kellemetlen vendég, a szigorú tekintetű rém: az aggodalom is betelepedett. Sok házra, sok szülőre virradtak gond­terhes napok, különösen a gyermeklelkek hűséges gondozóira, az édesanyákra. De ha a nappalok gondterhesek, hát még az székkel, kupával a megtért rebellist. De az a kapitányné aranyos zsöllyéje mellé ült: — Éljen a legszebb, a legjobb asszony 1... — A kapitány előhozatta Bögöthy elvett kardját: — Nesze, bajtárs 1 De a császár kato­nái ellen ki ne húzd többé 1 — Máté összecsókolta tekintetével az ősi kardot és nem fogadta ei: — Kuruc kard az, nem nekem való. Veszedelmes. Tartsa meg emlékben vitéz kapitány uram! Hevenessy lecsatolta a magáét: — Helyes, elfogadom. Nálam jó helye lesz. Cserébe nesze az enyém. Jó vasas kard, nehezen szalad ki a hüvelyéből.. . Máté megragadta a markolatát: — Bi­zony könnyen kiszalad, csak kar kell hozzá! Felkötötte: — Köszönöm, kapitány uram I gondját viselem ... A piros-rózsa teljes pompában virított. A kapitányné arca boldog örömet su­gárzott : megnyerte a játszmát, a sóvárgott kincset. Szíve csurduitig telt érzésekkel, ki kellett önteni. Belecsapott a mandolin­jába s a húrok szétöntötték szíve, vére lángját... Könnybe, mosolyba, vágyba, örömbe

Next

/
Thumbnails
Contents