Harangszó, 1922
1922-11-26 / 48. szám
3?Ö HARANOSZÖ 1922. november 26. Krisztus példájára követnünk az egyéni és a társas közösségi élet összes vonatkozásaiban, amelyekben aztán kath. testvéreinkkel is találkozhatunk és versenyezhetünk ebben az eltévedt és megtépett csonka magyar hazánkban Ez volna az igazi keresztyén kurzus, az >istenországa« s az »örök béke« a földön. »Békességre és az emberekhez való jóakaratra« van ma szüksége ennek a szerencsétlen és örömben oly szegény emberiségnek. Dr. Szlávik Mátyás. Miképen lehetne Payr Sándor művét nyomtatásban megjelentetni? Payr Sándor, egyháztörténetünk múltjának tudós kutatója a Harang- szóban legutóbb cikket írt a Dunántúl reformációjáról. Ennek végén azt a megjegyzést teszi, hogy a Dunántúl egyháztörténetének első kötete mintegy 600 nyomatott oldallal kinyoma- tásra készen áll, de a kinyomatásra gondolni sem lehet. E kijelentés leverő s aki csak egy kissé is megsejteni képes, mily óriási jelentőségű reánk nézve, hogy a gondviselés egy tudós fétfíu révén megajándékozott bennünket egyház- kerületünk gyülekezeteinek megirott történetével, annak e kijelentésnél elgondolkozva kell megállapodnia. Ha tudjuk, hogy ez a könyv 531 gyülekezet történetét tartalmazza, ha számot vetünk azzal, hogy ez egy T 1 R O A. A farkasok hadnagya. Irta: Porkoláb István. (16. folytatás.) Páter Jácinth belépett, észre sem vették. Csak a kapitányné fordult feléje izgatottan : — Nos ? ... — A barát arca egykedvű volt: — Csuhával nem lehet vele semmire sem menni - - talán édes asszonyi szóval. .. A kapitány asszonya otthagyta a vendégeket — nem vették észre. Az asztal közepén felgyülemlett aranyhalomra meredtek a tekintetek. Alkonyodott, amikor visz- szajött — ezt sem vették észre. Homályosak voltak már a szemek. Azután a barát távozott és jött vissza — ez sem tűnt fel. Hanem az már föltűnt, amit fácinth páter mondott Hevenessynek: — A halálra ítélt Bögöthy Máté kívánna kapitány urammal beszélni. A halálra Ítélt kívánságát teljesíteni kell. Hevenessy először bambán nézett a barátra, azután belékarolt és ment vele. Az auditor ködös emlékezetében egy emberélet tudós munkájának fáradságos, reánk nézve felbecsülhetetlen eredménye, ha átérezzük kötelességünket a múlttal szemben, kötelezettségünket egyházunk jövője iránt, ha meggondoljuk, hogy ebben a könyvben benne van elődeinknek, egész egyházkerületünknek négyszázados élete: nem kell-e minden lehetőt sőt még a lehetetlent is megkísérelnünk, hogy egy ilyen nagy értékű kincs kéziratban ne heverjen, hanem lehessen egyházunk közkincsévé? Qondolhatunk-e egyháztörténetírásunk további fejlődésére, ha ez az alapvető munka kiadatlanul marad? Szabad e bizonytalan sorsnak kitennünk egy pótolhatatlan értékű kéziratot? Nem részesíthetnek- e magunkat abban a nemes élvezetben, hogy ezt olvashassuk, tanulmányozhassuk, ható erejét az egyházi öntudat emelésére kiáradni engedjük ? Hogy evangélikus egyháztörténetünk további fejlődését egyengessük ? Payr Sándor egyszerűen azt mondja, hogy a kinyomatásra gondolni sem lehet. S az az egyház, amelyik Hazánknak egykor az első nyomdát adta s talált megértő szellemeket és áldozatkész egyéneket az első vallásos, kulturális és tudományos munkák kiadására oly időben, midőn alig egypár nyomda volt: most ne találna megértő szellemeket ily tudÓ3 és nagyjelentőségű munka értékelésére s nagylelkű, áldozatkész egyéneket annak kiadására?! De miképen lehetne megvalósítani a mű kiadásának tervét? bemagolt titkos császári rendelet száma villant meg, amelynek értelmében bizonyos méltányos esetben, kegyelmezési jog illette a várkapitányokat. Ilyen „bizonyos méltányos eset“ volt az eretnekség akkor, ha nem felségárulással párosult s a halálraítélt áttért... Mérgesen vágta le a kupát: — Ha valóban erről lesz szó, akkor uj itéletlevelet kell Írnom. Körmölhetek reggelig I Már pedig úgy volt: Hevenessy páter Jácinth és az elitéit karján lépett a vigadók közé: — Bemutatom nemes Bögöthy Máté leendő császári tisztet, bajtársunkat... Az urak nem csudálkoztak, nem volt ezen semmi csudálni való, hiszen mindenki azt vallotta, amit a barát: „Ma így — holnap úgy. Ahogy a körülmények kívánják." Aki nem ezt tartotta, az nem volt „becsületes" ember. A becsületet ugyanis mindig a többség diktálja. Amilyen a többség, olyan a becsület. Bögöthy Máté ettől a perctől fogva a többséghez tartozott s készséggel emelkedtek feléje a baráti, bajtársi parolák: — Szervusz, kamerád! — Különösen Russwurm örvendett nagyon: — Itt friss, uj aranyak lesznek az erszényben! — gondolta és maga mellett kínálta A kemenesaljai egyházmegye lelkészei lekötik magukat arra, hogy ebből a műből — bármibe is kerül — 24 példányt a maguk és gyülekezeteik részére megvásárolnak. Kövesse ezt a példát mindegyik egyházmegyének mindegyik lelkésze és [gyülekezete s akkor a könyv kiadása biztosítva lesz, Ha pedig a kiadáshoz előre is szükséges anyagi biztosíték, pénzbeli fedezet: fizessünk be egy bizonyos összeget előre, akkorát, amekkorával a kiadást biztosítani lehet. Kövessék e példát elődeikhez méltó fnegértő szellemmel világi férfiaink is. Mert úgy a múlttal, mint önmagunkkal és egyházunk jövőjével szemben kötelességünk Payr Sándor »egyház- történetének« bármi'y áldozat árán nyomtatásban való mielőbbi megjelentetése ! A kemenesaljai egyházmegye lelkészei. V irrasztás. Sok vidéknek sok kis falujában, sok kis falu sok kicsi házára az utóbbi hetekben piros cédulákat ragasztottak ki annak jeléül, hogy ott ragályos beteg fekszik; idegenek oda nemenjenek. A piros szinü cédulák napról-napra szaporodnak; a ragály terjed, a veszély egyre nő ; gyermekeink közül mind többen és többen hagyják félbe a játékot és dőlnek a betegágynak. A piroscédulás házba a betegséggel egy kellemetlen vendég, a szigorú tekintetű rém: az aggodalom is betelepedett. Sok házra, sok szülőre virradtak gondterhes napok, különösen a gyermeklelkek hűséges gondozóira, az édesanyákra. De ha a nappalok gondterhesek, hát még az székkel, kupával a megtért rebellist. De az a kapitányné aranyos zsöllyéje mellé ült: — Éljen a legszebb, a legjobb asszony 1... — A kapitány előhozatta Bögöthy elvett kardját: — Nesze, bajtárs 1 De a császár katonái ellen ki ne húzd többé 1 — Máté összecsókolta tekintetével az ősi kardot és nem fogadta ei: — Kuruc kard az, nem nekem való. Veszedelmes. Tartsa meg emlékben vitéz kapitány uram! Hevenessy lecsatolta a magáét: — Helyes, elfogadom. Nálam jó helye lesz. Cserébe nesze az enyém. Jó vasas kard, nehezen szalad ki a hüvelyéből.. . Máté megragadta a markolatát: — Bizony könnyen kiszalad, csak kar kell hozzá! Felkötötte: — Köszönöm, kapitány uram I gondját viselem ... A piros-rózsa teljes pompában virított. A kapitányné arca boldog örömet sugárzott : megnyerte a játszmát, a sóvárgott kincset. Szíve csurduitig telt érzésekkel, ki kellett önteni. Belecsapott a mandolinjába s a húrok szétöntötték szíve, vére lángját... Könnybe, mosolyba, vágyba, örömbe
