Harangszó, 1922
1922-11-19 / 47. szám
364 HARANQSZO. 1922. november 19. felel Rafanides, — bár nem maga- mért, hanem az eklézsia jövendő biztonságáért. Hanem, ha a római kat- holikus anyaszentegybáz ismét vetésembe vágja sarlóját, ha nem átallja beteg híveimre ráerőszakolni plébánosainak vigasztalását s a siránkozó és imádkozó rokonokat durván kitakarítja a betegek ágya mellől, hát akkor... Szunyogh András szelíd szóval megérinti a prédikátor kezét: — Ártalmára vagyon, prédikátor uram 1... Rafanides utolsó szavait száraz köhögés fojtja el. Percek múlnak némaságban. Azután megtörli verejlé- kes homlokát s szemeivel szeretettel int Mária asszonynak, ki aggódva tekint be a csendesen kinyitott ajtón. — Ne felejtsék azonban, hogy csak óvatosságból nem él meg anyaszent- egyházunk. Örökös fejhajtás lelki szolgaság jármához vezet. A meggörbített gerincben kettétörik egyházunk szent igazságba vetett bizonyos hitünk és önérzetünk. Bátorsággal fel kell készülnünk, mert bizony a jövőben is ellenünk tör az állam és annak minden hatalma. Nyitott szemmel necsak nézzenek, hanem lássanak is kegyelmetek. A törvény hüvelyébe a törvénytelenség mezítlen pengéjét rejtik ellenségeink s annak mindkét élét elveszítésünkre élesítgitik. A jogrendből saját érdekeik védelmére kivetik a »jogot«, hogy a saját felfogásuknak kedvező »rendet« megvédelmezzék. Lám az 1701 -ik esztendőben kiadott rendelet 8. pontja kemény szóval megmondja, hogy a római katholikus anyaszentegybáz semmiképen hiányosságot nem láthat. Ha pedig hiányossága vagyon, úgy azt pótolhatja a mi anyaszentegyhá- zunk károsításával. Ilyenformán keresztre hurcolhatják az igazságot és a jogot, hiszen nekik az is sérelmes, hogy élünk és vagyunk s a szent Isten nagy kegyelméből fejlődik és erősödik evangélikus anyaszentegyhá- zunk. Lám, a hitehagyás nem az ember lelkiösmeretének és vallásos meggyőződésének kérdése, hanem az állami rend megzavarása, amiért szigorúan büntetik a hitehagyót és a hitehagyás előidézőjét, azonban természetesen csak akkor, ha a hitehagyás az egyedülüdvözítő anyaszentegyház veszteségére történik. — Nekünk tehát az óvatosság mellett hitvalló bátorságra vagyon szükségünk. Mert a vigvázás nem gyávaság, az óvatosság nem a meggyőződés megtagadása. Minden időkben tudnunk kell, hogy nekünk törvény feletti törvényünk a Krisztus szent evangéliuma. Elhatározásunk elrendelője nem az érdek, sem pedig földi életünk kedvezése, hanem az igazságért keresztre hurcolt Krisztusunk örökkévaló életpéldája. Inkább életünk pusztuljon, semminthogy hitünket megtagadjuk! Ezt várom kegyelmetektől és eklézsiánk minden tagjától! Talán még a sirban is kiáltásra nyílik ajkam, ha fegyelmetek eme intésemet feledésbe merítik I ... Márton aggódva nézi atyja tűzben- égö arcát, de az néhány pillanatnyi megállás után csendesebben folytatja. — Életet, vagyont, szabadságot kockáravető megpróbáltatásunkban mindenki hűséggel állt anyaszentegy- házunk mellett. Az Úr Szentlelke volt erősségünk. De volt egy, ki... — Simon Jánosi... morolja az egyik. A prédikátor indulatosan megrázza ősz fürtjeit. — Simon János csak engem tagadott meg. Hazug rágalmával engem akart elveszíteni. De volt egy, aki anyaszentegyházunkat megtagadta, aki fondorlatos munkával ekklézsiánk megsemmisítésére törekedett, aki hitvány anyagi előnyért... Morajlás fut végig a szobán és az arcokat pirosra festi a harag tüze. — Korláti Perenc 1... — Igen, Korláti Ferenci... ítélkeznünk kell felette 1 — Álljon meg háromszoros orc- pirulással az ekklézsiában! Kövesse meg az anyaszentegyházatl... mondja az egyik. öt oldalról is kiáltoznak feléje s kemény szavak röpködnek a szobában. — Ki kell vetni az árulót 1... — Mit használ ilyenkor az ekklé- zsia követés?... — El se jönne'!... A prédikátor csendet int. — A saját igazságáért küzdő ellenséget megbecsüljük, de a saját igazságát árubabocsátó árulót megvetjük. Érdemen felül becsülnénk Korláti Ferenc uramat, ha szent templomunk oltárkerítése elé állítanánk s megenged lénk neki, hogy Isten imádságos házában felemelhesse szavát. Kivetjük őt közösségünkből, mint ahogy az egészséges test kiveti magából az undok rothadt testtagot 1 .. — Úgy legyen!... mondják az emberek. — De még további szavam van e kérdésben kegyelmetekhez. Korláti Ferenc majorjait bosszúálló kezek gyújtogatják, nagy károkat okozván neki. Őt fenyegetésekkel illetik, sőt élete ellen tőrnek. Én azonban azt mondom kegyelmeteknek: ne legyen közösségük ezekkel a dolgokkal. Nem miénk a bosszuállás Bízzuk az Ítéletet az örökkévaló igazságos Istenre ! Az emberek nagy hajlandóságot éreznek ugyan egy kis önbíráskodásra s szívből kívánják Korláti vesztét, de azért nem tesznek ellenvetést. — Tehát rajta lesznek kegyelmetek, hogy Korláti uram életében és vagyonában bántódás ne essék 1... — Rajta leszünk 1... A prédikátort megerőlteti a hosz- szas beszéd. Arcát sápadság borítja el. Márton gyorsan egy pohár vizet nyújt feléje. Néhány kortyot iszik, azután új frisességre kap. Élénken kérdezget, válaszolgat. Azután lassanként elbúcsúznak. Márton hamarosan visszatér. A karos szék mellé áll s jóllehet a hízelkedő gyengélkedés nem természete, végig simítja apja ősz fejét. — Kemény volt édesapám 1.. . — Korlátihoz?... — Ahhoz. Anyám elmondta múltkori találkozásukat. Az akkori és a mostani beszéd is nagyon kemény — De igazságos 1... veti közbe a prédikátor. — Igazságos beszéd is lehet kegyetlen. Üdvözítőnk a nagy bűnösöknek is bünbocsánatot hirdetett egykoron 1... \ i. — Én is megbocsátok az ellenem vétkezőknek. Megbocsátok a szíve szerinti bűnbánónak. Korlátinak is ( megbocsátom minden ellenem elkövetett vétkét, jóllehet bizonyos vagyok ; abban, hogy alávaló önérdek és hitvány gyávaság hozta a parochiára, nem pedig lelke töredelmes bűnbánata. De nem bocsátom meg, nem i is bocsáthatom meg az anyaszent- egyház ellen elkövetett bűneit. Ez : nem az én dolgom 1... — De hát elutasította őt, édesapám 1... — Az elutasításban sokszor több \ a krisztusi vonás, mint a kebelre t
