Harangszó, 1922
1922-11-05 / 45. szám
r 1922. november 5. HARANOSZO. 349 Magyar kesergő. Bilincs a kezemen, Béklyó a lábamon, Uttalan utakon Magam csak vonszolom.' Fáradtan, éhesen Tengetem életem, Árva-bús fejemet Nincs hol lehajtanom. Vad rablógyilkosként Üldöznek a gazok, Pedig nincs más bűnöm Csak, hogy magyar vagyok I Sóhajom, panaszom Nem hallja senkisem Szótalan, csendesen Czipelem keresztem Tovább-tovább egyre, Nem tudom, hogy merre, Nem tudom, hogy hova, Nincs itt mit keresnem. Elvették a hazám! Legyen mind átkozott, Aki azért tört rám Csak, hogy magyar vagyok I Felnézek az égre Felküldöm az imám. Qtt van az én Atyám, Ő majd letekint rám I Meghallja a panaszt, Mit keservem fakaszt Tört szivem mélyéből Megsegít szaporán. Nem félek senkitől, Nem vagyok elhagyott, Megsegít az Isten, Amiért magyar vagyok 1 Szabó Gábor. I Gyüjtsünk előfizetőket és adakoz- ; zunk a „Harangszó“ fentartására. ———c——a——— 3 j azután százat, ezret bár, valami belül min- j I dig azt mondja: ezé nem olyan édesen- l'tiszta... És minden arcban azt keresi: mi i van meg benne az övéből? — Semmi. 1 Nagyon kevés. Vagy ha éppen olyan, hát 3 akkor meg nagyon is az elsőre emlékeztet; 1 benne is az elsőt szeretjük... Máté fölkapta a fejét: — Azt kérdezte, asszonyom, mi a haza ?- — Ez mind-mind az. És ami körülöttünk / van: szép és csúnya, jó és rossz, öröm !> és bánat: az is mind a haza, amely nin- d csen több csak egy... Aminthogy édesanya i is csak egy van s igazán, mélyen, fehéren í szeretni is csak egyet lehet... A haza! 1 Kitudná megmondani, micsoda? — Kitudná i megmondani, miért szeretjük, miért élünk, ] halunk érte? — Bizony csak Ó, aki a s szeretetet alkotá az emberszívekbe... A hölgy átszellemült arccal hallgatta a i férfi!; lelke elandalodott s megelevenedett a előtte egy régi kép: kicsi ház, oldalait ií tenger mossa, ablakait rózsák ölelik. . . \ A terraszán kapta az első csókot... A il lovag, aki akarta, éppen olyan volt, mint e aki most itt áll előtte... A hangja éppígy e simogatott, az arca. rózsás volt, a haja rt hosszú, göndör... O, ha vele együtt mert hetnc vissza abba a kis házba, amelynek iJ terraszáról egy öreg anyóka könnyes szem- a mel lesi-várja a bárkát, ami a lovaggal 9 együtt elvitte a lányát I... A lovag el maA róka és a kakuk. Mese. — Irta: Csite Károly. Ott lakott a róka koma az erdő mélyén elhúzódó domboldalon. A kakuk szomszédnak is az ottani sűrűségben volt a fő tanyája s már kora reggel rágyújtott a rókalyuk melletti hatalmas jegenyefán: — Kukuk 1 Kukuk ! Az édes, mély álmából felzavart róka koma haragosan kukkantott ki földalatti vára ablakán: — No mi kell, te hazátlan jószág? — Kukuk 1 Jó reggelt, róka koma, egészségedre váljék az éjszakai nyugodalom. Kukuk, kukukl... — Jobb lesz, ha elhordod innét az irhádat; nem érek én rá veled kukucskálósdit játszani... Kakuk szomszéd azonban másnap ismét már kora reggel felzavarta róka komát édes szendergéséből. — Ejnye kukukándi, kutyándi I Elvisz engem az ördög, ha az egész nyáron át így megy a nóta s nem alhatom ki magamat kedvemre. Ezen segíteni kell egy kis rókaésszel. Azzal kiballagott róka koma a vára főkapuján s nagy örömöt színlelve állt a kedves kakuk szomszédja elé: — Köszönöm, nagyon köszönöm, kedves jó szomszéd uram szívességét, hogy fel kegyeskedett ébreszteni. Olyan szörnyű rossz álmot látok mindig ilyen reggel tájban, hogy a fogam vacog belé. Azok a szörnyű kétlábú, gulabicsot dobáló, durrogós botu izék radt valahol... Azóta ő mindig kereste — a mását... Most rátalált... Nézte, nagy, ép, kerekre nyílt szemekkel Mátét... és hirtelen borzadály futott rajta végig arra a tudatra, mekkora veszély fenyegeti ezt a drága, szép fejet 1... Egy gondolat lett úrrá egész valóján: megmenteni minden áron! Hozzálépett és gyengéden befogta tenyerével a férfi beszélő száját: — Csitt! Az életéről van szó! Tenni kell: Holnap összeül a hadbíróság s az csak egy ítéletet hoz... Máté arca sápadtabb lett egy árnyalattal, de hangja kemény maradt: — Nincs akkora vétkem, hogy halálra Ítéljenek. — De van. Kettő is: magyar és protestáns 1 A rab tekintete a kialudni készülő gyertya reszkető lángocskájába meredt: — Igaz, az vagyok. S ez külön is halálos bűn... Hát jó, Ítéljenek halálra... Vegyék fejemet vagy, ha úgytetszik húzzanak bitóra... A bitó úgysem szégyenfája, hanem megszentelt keresztje a magyarnak... Értem sem lesz nagyobb kár, mint Zrínyiért, Frangepánért, Bónisért és a sok százért s ezerért, akik névtelenül véreztek el csak azért, mert magyarok voltak... öklén megcsörrentek a rabbilincsek: — Tegyék! Irtsák a magyart! Legalább üldöztek most is. Azért inkább kérve- kérem, szíveskedjék minden reggel így felébreszteni. Meghálálom, megszolgálom szívességét. Mindennapra húsz darab szőrös bűcsujáró-hernyót, a legkedvesebb pecsenyéjének valót szerzek s fizetek kigyelmednek. Jártamban, keltemben sokszor ráakadok, összeszedem ezután a kend fogára. Kakuk szomszéd megörült az ajánlatnak. Következő reggelen oly buzgón énekelte a róka koma ablaka alatt az ébresztőt, hogy az egész rengeteg erdő visszhangzott tőle. Node meg is kapta jutalmát, a húsz darab csemege hernyót. » Második reggelen is hasonló buzgalommal ébresztgette a kakuk szomszéd a komát. Most azonban csak öt darab hernyót kapott, amiért elkedvetlenedne csóválta fejét. Harmadik regge’en pedig csak egyet kapott. Igaz, hogy az ébresztője is oly rövid volt most. Csak egyetlen egyszer kiáltotta a >kakuk«-ot. A következő reggelen aztán elő sem jött a róka koma fizetni, hiába várt rá a kedves kakuk szomszédja vagy fél óráig. Dejszen várhatsz ezután rám I Nem leszek bolond, hogy ingyen ébresszelek fel, boszankodott a kakuk. Azontúl elrepült messze az erdő túlsó végére, ott mondta el szokásos nótáját. A ravasz róka koma boldogan nevetett: egyszer majd észretér... Hanem akkor!!... Hangja kihallatszott a várudvarra s elveszett a téli szélviharban. A hölgy nem hagyta tovább beszélni; meleg, puha karjaival szorosan átfonta erős nyakát, a füléhez hajolt: — Ezt a drága, édes szép fejet én nem engedem... Vadul, féltőn szorította magához a férfit, lebomlott hajából mámoros illat, lehelleté- ből tűz áradt: — Csak néhány szót kell kimondania. Vagy azt sem, csak intsen igen-t a barátnak . . . Mátét mintha égették volna az ölelő karok, kifejtette magát, kiegyenesedett: — S azt a szót aligha fogom kimondani 1 Könnyes-könyörgő hang reszketett, ösz- szekulcsolt kacsó emelkedett a rab felé: — Hát mondja, hogy sze:et és jöjjön velem, amerre vezetem... Sóvárogva lángoltak tovább a szavak: — Olyan szépségesen szép, gyönyörűségesen gyönyörű lenne veled az élet, te nemes, magyar dalia! Ó, jöjj velem! A sáncon kívül két fölnyergeit paripa vár. . . A futók nyomát eltakarja a hó... Messze, a meséket susogó tenger-partján rózsaligct között puha fészek vár... Az üldözők elől nagy tenger fogja el a kis házat... Ó, jöjj velem!
