Harangszó, 1922

1922-11-05 / 45. szám

/

XIII. évfolyam.

Alapított*:

KAPI BÉLA

lSlO-ben.

Laptulajdonos:

a Dunántúli Lutüer-Szövetséo.

Kéziratok Lovászpatonára (Veszprémmegye), előfizetési díjak, reklamációk a HARANGSZÓ kladóhiva- tálának Szentgotthárdra (Vasvármegye) küldendők.

1922. november 5.

45. szám.

Szerkesztő-kiadóhivatal:

SZENTOOTTHÁRD,

Vasvánnegye.

i „HAHAN6SZO“ elóllzetéel Ara: negyedévre 120 korona. Iiather-8zÖTetégt tagokiak 10°/o-os kedvezmény. ^Amerikába küldve előfizetési Ara egész évre 1 dollAr. Egyes szán ára 20 korosa.

Előfizetést elfogad minden evang. lelkész és tanító.

Megjeleni! minden vasárnap.

SZERKESZTIK:

SZALAY MIHÁLY, NÉMETH KÁROLY, CZIPOTT GÉZA.

A .Harangszó' terjesztésére befolyt adományokból szórványban lakó híveinknek ingyenpéldányokat küldünk.

Vigyázzatok magatokra és a nyájra.

Gyurátz Ferenc nyug. püspöknek Pápán, a somlóvidéki lelkészértekezleten elmondott beszédéből.

A szomorú sorscsapás, mely nemzetünket érte, egyházi életünkből is szomorú jelenségeket váltott ki, mert egyházunk, mint küzdő egyház, minden időben híven megosztotta sorsát a haza sorsával. A világháború, mely irigységből, kapzsiságból fakadt, felidézte a mai helyzetet, de visszaparancsolni már nincs hatalmában. Ez a szomorú jelenség okozta azt, hogy az ideálizmus, melynek hivatott hordozója a vallás, sokat vesztett nimbuszából. Előretört a durva ma- teriálizmus, mely az anyag bálványozását propagálja Megszűnt az eszmények vonzó ereje, kihűlt a szívekből a lelkesedés, csak elkedvetlenedett lelkeket lehet látni. Szinte kétségbeejtő a közöny a haza iránt, amelyhez hasonló példát a múltból nem mutat fel a történelem. Az Ínség, a nyomor már szinte elviselhetetlen, mégis annyi mulatozás, dinom-dánom soha nem volt napirenden, mint napjainkban. Ez mutatja azt, hogy az eszményi vonás kiveszett lelkűnkből, Istenért, hazáért nem lelkesedik már a lélek, hanem mint az ókori hanyatló Róma: pénzt és élvezetet követel. Az általános erkölcsi züllés, lelki leromlás közepette a lelkész feladata: megújult erővel folytatni a harcot az anyagelviiség romboló szelleme ellen.

Beteges tünet az is, hogy közéletünk minden vonatkozásában az idegesség terjed. Az izgatottság, a gyanúsításra készség, a türelmetlenség jellemzi cselekedeteinket. Állandóan azt hangoztatják felelős állásban levő vezetőink, hogy soha nem volt nagyobb szükség arra, hogy minden

társadalmi osztály és felekezet összefogjon, hogy nemzetünket uj életre kelthessük és régi örökségünket helyreállítsuk — s mégis a felekezeti izgatás dúl köztünk, a féltékenység, a vakbuzgó türelmetlenség sorvasztja nemzeti erőnket. Lehetetlen állapot az, hogy az iskolai tanulás, a tudományos ismeretek megszerzése is felekezeti elbírálás alá essék. Ez támadás a lelkiismereti szabadság ellen, amelyet a protestantizmus kezdettől fogva védelmezett s amelynek érdekében a küzdelem a protestáns egy- kázaknak ma is eminens feladatuk. Sohase álljunk abba a táborba, amely felekezeti türelmetlenséget és üldözést hirdet, mert akkor ellenkezésbe jutunk egyházunknak a múltban teljesített hivatásával.

Még egy szomorú jelenséget kell észrevennünk. Üresednek a templomok, közönyös a nép a vallás, egyház iránt, de mulatni van pénze, szíve, ideje. Ezzel szemben a szekták mindinkább kezdenek tért hódítani. Vájjon mire vezethető vissza ez a jelenség ? Arra, hogy lelki szükségleteiket nem találják kielégíttetve s ezért a fáradhatatlan munkát kifejtő szektákhoz fordulnak. Itt a lelkipásztori tevékenység prdbája: egyházunkért meg kell tennünk minden lehetőt, egészen az önfeláldozásig el kell mennünk, hogy egyházunk régi vonzó erejét helyreállítsuk. Eddig nagy súlyt helyeztünk az értelem kiművelésére, a kedélyt, a szfv követelését pedig elhanyagoltuk. Tudományos téren nagy volt a fellendülés, de a vallásos ihlettség: a buzgóság tüze elhamvad. A kedélyt is kell művelnünk, hogy harmónikussá tegyük istentiszteletünket Lithurgiánk nagyon egyszerű. Amennyiben egyházunk szelleme megengedi, a litkurgikus elemet erősíteni elsőrendű feladatunk. E célból nagyon ajánlatos, hogy a hétköznapi reggeli könyörgéseinken és vasárnap délutáni istentiszteleteinken rendszeres írás-olvasással és oltári imával élénkítsük az isteni szolgálatot.

Egyházunk az elhagyatottak dajkáló édesanyja. Őrködjünk afelett, hogy hol üt tanyát a nyomor, hol szorulnak tanácsra, támaszra, segítségre a hívek. A szeretet, a jótékonyság, a könyörülő részvét szellemét honosítsuk meg a szegények körében, hogy saját példaadásunkkal a tehetősebbeket is hasonló adakozásra serkentsük.

A lelkipásztori tisztet kétszeres buzgalommal és lelkesedéssel töltse be minden lelkész ezekben a nehéz időkben, úgy nem kell féltenünk egyházunkat attól, hogy hívei hűtlenül elhagyják.

£ Biblia a gyermekáldásról.

A biblia a gyermekáldást valóban áldásnak, még pedig Isten egyik legnagyobb áldásának mondja.

Mindjárt a teremtés után így áldja meg az Ur az első emberpárt: »szaporodjatok és sokasodjatok, töltsétek be a földet és hajtsátok azt hatalmatok áld 1« Az özönvíz után Noét és fiait ugyancsak ezekkel a szavakkal áldja meg.

Ábrahámnak is azt ígéri jutalmul s ígéretét többször is megismétli, hogy nagy nép származik tőle s olyan megszámlálhatatlanná szaporítja utódait, mint a tenger fövénye s az ég csillagai. Ábrahámért még Hágának is azt ígéri: Igen megsokasftom a te magodat.

De nemcsak az Úr szánta áldásul a gyermekeket, hanem a szülők is áldásul fogadták s a közvélemény is áldásnak, ellenben a gyermektelensé- get büntetésnek és gyalázatnak tartotta.