Harangszó, 1922
1922-10-08 / 41. szám
316 HARANQSZO. 1 fit. október 8. fogja Mária asszony kezét s feldúlt arccal csak ennyit mond: — Édes asszonynéném, mint a pokol tüze, úgy hull lelkemre mindaz, amit Márton az imént elmondott. Nem tudom, mit szóljak, és mikép szóljak, hogy szavam ne legyen az édesapám cselekedeteinek megkorbácsolása. Csak annyit mondhatok: bocsássanak meg édesapámnak, ha ő tényleg annyira vétkezett, mint aminő vétkesnek most látszik és higy- jék el nekem, hogy semmi egyébre nem törekszem, hanem, hogy jóvá- tegyem azt, amit édesapám érthetetlenül ellenük vétkezett... Nem is búcsúzott, feleletet se várt, hanem szótlanul kifordult az ajtón. (Folytatjuk.) Petőfi ünnepén. Az ünnep fényét nem mi hozzuk néked, Te hinted azt, Petőfi, mint a nap. Sugárzó lelked izzó melegének Szívünk csak tükre, amit visszaad. Az ünnepet nem mi avatjuk néked. Ünnep van ott, hol megszólal dalod. Belőlük árad tisztótó igézet. A szíveket templommá avatod. Dalod alkotta kedves, drága, szépnek A délibábos Alföldnek vidékét. A tágas rónán messzehajló égnek Fehérfelhösen mélalelkü kékjét. És azt a dalt, mely ott zengett szerényen, Magasba vitte sasként szálló lelked. Mint a kis árva lányka a mesében Királyné lesz a szép királyfi mellett. Dalodban csendült nemes, tiszta hangja, Szelíd erkölcse a magyar családnak. nyosságot. Majd... A véres sárba hanyatlott arcon hatalmas vágás húzódott egészen a nyak ütőeréig, amelyből ujjnyi vastag sugárban ömlött még ekkor is a vér. A szemek lecsukva, a rőt arc vértelen-fehér, a lomha test, akár egy félrelökött bunda, mozdulatlan. . . — Ennek bizony nem kell utolsó kenet! — sóhajtotta szomorúan Máté s amint odább lépett, belebotlott a másikba: — De ennek se ám 1... Mintha a magasból kőfejtőre zuhant volna alá, olyan roncsolt volt immáron néhai Vörös közvitéz; torz fején még a különös ismertető jel Sem látszott, a lópata úgy eltaposta azt, mint a férget. — Ezzel hát elbántál kedves lovam — simogatta Taraj nyakát — nem fogja meg többet a zabládat. . . Máté mégegyszer körülnézett, mintha búcsúzna tűzkeresztségének színhelyétől^ azután nyergébe ült és elkezdett lassan poroszkálni A gondolataival beszélgetett. Már tudta, miért haragszik a legyőzött a győzőre s azt is, hogy a szerelem nemcsak eszményi, felemelő, magasba törő érzéseket, erenyeket vált ki, hanem csúnya, aljas, gonosz indulatokat, bűnöket is ... — De mi ez?! — Mi szorítja vasabroncsként karjaimat úgy a derekamhoz, hogy még a kardomhoz sem tudok nyúlni ? Úgy szól dalod, mint ünnepnap harangja, Ha Írsz szerető, drága, jó anyádnak. Apádat, kit a sors sújtott keményen, Szelíd vigasszal simogatod lágyan. Hálát dalolsz a gyermekek szívében, Nemes vezér vagy a magyar családban. A szerelemnek hűvös ébredése Dalodból hallja kísérő zenéjét. Hogy egyik szív a másikat megértse, Te ihleted meg suttogó beszédét Szavadra hull le salakja a vágynak. A nyers ösztönből tiszta élet ébred, Mely bírva hódol, ujjong tavaszának És tisztes kedvvel megy gyümölcsös évnek. Nagy küldetés volt a dal, mit daloltál, Csodás futásod kísérő zenéje. Alvó magyarnak ébresztője voltál, Magyar hajnalt te hoztál hosszú éjre. Szabadság napja lettél, uj napisten S nagy élet ébredt milliók szívében. Mikor leszálltál, éj lett újra itten És uttalan bolyongtunk néma éjben. De nem haltál meg, népünk óriása 1 Magyar lélek dicső termése, te 1 Az ősi népdal megtisztult varázsa Költészetednek örök ihlete. Míg dal fakad magyar szivekből tisztán, Míg ifjak itten éreznek, akarnak, Míg a szabadság él a magyar pusztán, Te lész a szíve mindig a magyarnak 1 Hamvas József. Kettős jubileum Sárszentlörincen. Édes magyar hazánk dicsőséges története bővelkedik szomorú eseményekben. Alig ért valaha nemzetet csapás, ami bennünket elkerült volna. De régen a lesújtó csapások mintha mértéket tartottak volna. Egy-egy megrázó nagy szerencsétlenségre miudíg bizonyos szünet is következett, amely Hát bizony a pányvakötél, amellyel a másik pillanatban már a földre is rántották. Hogy kik ? nem kellett sokáig tűnődnie; rárohantak, megkötözték s akkor jól látta, hogy ezek is olyan mundérban vannak, mint akikkel sikerült elbánnia. — A mi madarunk vagy, nyalka kuruc — röhögték szemébe a labanc vitézek — készítettünk számodra szép vaskalitkát 1 Indulj, hogy mielőbb benne lehessél! Mit tehetett egyebet Máté? Megindult kissé támolygó lépésekkel, mint aki nem tudja, hogy ébren van-e vagy álmodik ?! Taraj is megindult, de nem a labancok után, hanem vágtában keresztül-át a mezőkön haza Simaházára. Valamikor éjféltájban érkeztek Nemes- kérre az Eszterházy huszárok. A palánk előtt a strázsa azt kerdezte tőlük a fogolyra mutatva: — Kuruc? — Az! — — No akkor csak lökjétek be a pince fenékre. Megtették. Egy méter széles, egy öl magas penészes lyukba taszították, a nehéz, rozsdás vasajtót rázárták, azután a tenyérnyi rostélyon át újra beröhögtek: — Jó éjszakát 1 ... Bizony, ott mindig éjszaka volt... (Folyt, köv.) alatt a nép újra talpra állt, volt ideje a csapás kiheverésére. Az utolsó négy évben a borzalmasnál borzalmasabb csapások sűrű pörölycsapásokként egymást érték életünkben. Elvesztettük a háborút, amely több ifjú szívet temetett el, mint a mohácsi gyászos temető. Kitört a forradalom, amely a teljes szabadság, teljes függetlenség hazug — de szép jelszavával az elesett nemzetet a becstelenség sarába nyomta. Jött a komunizmus, amely u mindenki megsegítése címén, mindenkit tönkre tett. Jött a trianoni béke, észak, kelet, dél, nyugat elvesztése. Mindez rövid 3—4 év alatt 1 Ámde csodálatos, hogy ugyanakkor, mikor a kétségbeejtő csapások egymást érik, ugyanakkor a Gondviselés a vigasztaló emlékezések egész sorozatát tárja fel előttünk. Amikor a jelennek szinte minden napja hoz valami elszomorítót, ugyanakkor a múltból szinte minden napra előlép egy Isten leikétől küldött férfiú, vagy esemény, amely mintha azt mondaná: nem mindörökké feddődik az Úr s nem tartja meg őrökké az ő haragját, csak épen addig, amig a bűneiteket jobban szeretitek az élő Isten életetadó akaratánál. A Teremtő áldást hoz rátok, de az áldást emberi hitetlen akarat átokká teheti. Ahány nagy csapás az utolsó években lesújott, ugyanannyi boldog emlék, jubileum megelevenedett előttünk ezekben az években. A reformáció nagy évfordulója, a wormsi vallástétel nagy emléke, Bethlen Gábor szabadságszerzö fejedelem s a nikolsburgi béke évszázados beszédje mind-mind vigasztaló, erősítő történeteket állítanak elénk, mintha mondanák : el ne csüggedj, légy erős, veled vagyon megszabadító Istened. Most is jubileumi évben járunk. Ez évnek vége. a jövő év eleje Petőfi tüneményes alakját állítja minden magyar tekintete elé. Petőfi pedig maga jelenti a reményt, a küzdést és a diadalt Ebbe a nagy jubileumi sorozatba kapcsolódott bele szeptember 24 én a sárszentlőrinci gyülekezet is. E tavaszon könnyeket hullatva 60 hősi halottjának emelt feketébe öltözve emlékoszlopot, most a legnagyobb hősi halott emlékének szentelt emlékünnepet örvendezéssel. Annak emlékére, hogy Petőfi Sándorunk az 1830/31 1832/33-ik iskolai éveket mint a sárszentlőrinci evangélikus algimnázium kis diákja Sár- szentlőrincen töltötte s hogy gyermek-
