Harangszó, 1922

1922-10-08 / 41. szám

316 HARANQSZO. 1 fit. október 8. fogja Mária asszony kezét s feldúlt arccal csak ennyit mond: — Édes asszonynéném, mint a pokol tüze, úgy hull lelkemre mindaz, amit Márton az imént elmondott. Nem tudom, mit szóljak, és mikép szóljak, hogy szavam ne legyen az édesapám cselekedeteinek megkorbá­csolása. Csak annyit mondhatok: bocsássanak meg édesapámnak, ha ő tényleg annyira vétkezett, mint aminő vétkesnek most látszik és higy- jék el nekem, hogy semmi egyébre nem törekszem, hanem, hogy jóvá- tegyem azt, amit édesapám érthetet­lenül ellenük vétkezett... Nem is búcsúzott, feleletet se várt, hanem szótlanul kifordult az ajtón. (Folytatjuk.) Petőfi ünnepén. Az ünnep fényét nem mi hozzuk néked, Te hinted azt, Petőfi, mint a nap. Sugárzó lelked izzó melegének Szívünk csak tükre, amit visszaad. Az ünnepet nem mi avatjuk néked. Ünnep van ott, hol megszólal dalod. Belőlük árad tisztótó igézet. A szíveket templommá avatod. Dalod alkotta kedves, drága, szépnek A délibábos Alföldnek vidékét. A tágas rónán messzehajló égnek Fehérfelhösen mélalelkü kékjét. És azt a dalt, mely ott zengett szerényen, Magasba vitte sasként szálló lelked. Mint a kis árva lányka a mesében Királyné lesz a szép királyfi mellett. Dalodban csendült nemes, tiszta hangja, Szelíd erkölcse a magyar családnak. nyosságot. Majd... A véres sárba hanyat­lott arcon hatalmas vágás húzódott egészen a nyak ütőeréig, amelyből ujjnyi vastag sugárban ömlött még ekkor is a vér. A szemek lecsukva, a rőt arc vértelen-fehér, a lomha test, akár egy félrelökött bunda, mozdulatlan. . . — Ennek bizony nem kell utolsó kenet! — sóhajtotta szomorúan Máté s amint odább lépett, belebotlott a másikba: — De ennek se ám 1... Mintha a magasból kőfejtőre zuhant volna alá, olyan roncsolt volt immáron néhai Vörös közvitéz; torz fején még a különös ismertető jel Sem látszott, a lópata úgy eltaposta azt, mint a férget. — Ezzel hát elbántál kedves lovam — simogatta Taraj nyakát — nem fogja meg többet a zabládat. . . Máté mégegyszer körülnézett, mintha búcsúzna tűzkeresztségének színhelyétől^ azután nyergébe ült és elkezdett lassan poroszkálni A gondolataival beszélgetett. Már tudta, miért haragszik a legyőzött a győzőre s azt is, hogy a szerelem nemcsak eszményi, felemelő, magasba törő érzése­ket, erenyeket vált ki, hanem csúnya, aljas, gonosz indulatokat, bűnöket is ... — De mi ez?! — Mi szorítja vasab­roncsként karjaimat úgy a derekamhoz, hogy még a kardomhoz sem tudok nyúlni ? Úgy szól dalod, mint ünnepnap harangja, Ha Írsz szerető, drága, jó anyádnak. Apádat, kit a sors sújtott keményen, Szelíd vigasszal simogatod lágyan. Hálát dalolsz a gyermekek szívében, Nemes vezér vagy a magyar családban. A szerelemnek hűvös ébredése Dalodból hallja kísérő zenéjét. Hogy egyik szív a másikat megértse, Te ihleted meg suttogó beszédét Szavadra hull le salakja a vágynak. A nyers ösztönből tiszta élet ébred, Mely bírva hódol, ujjong tavaszának És tisztes kedvvel megy gyümölcsös évnek. Nagy küldetés volt a dal, mit daloltál, Csodás futásod kísérő zenéje. Alvó magyarnak ébresztője voltál, Magyar hajnalt te hoztál hosszú éjre. Szabadság napja lettél, uj napisten S nagy élet ébredt milliók szívében. Mikor leszálltál, éj lett újra itten És uttalan bolyongtunk néma éjben. De nem haltál meg, népünk óriása 1 Magyar lélek dicső termése, te 1 Az ősi népdal megtisztult varázsa Költészetednek örök ihlete. Míg dal fakad magyar szivekből tisztán, Míg ifjak itten éreznek, akarnak, Míg a szabadság él a magyar pusztán, Te lész a szíve mindig a magyarnak 1 Hamvas József. Kettős jubileum Sárszentlörincen. Édes magyar hazánk dicsőséges története bővelkedik szomorú esemé­nyekben. Alig ért valaha nemzetet csapás, ami bennünket elkerült volna. De régen a lesújtó csapások mintha mértéket tartottak volna. Egy-egy meg­rázó nagy szerencsétlenségre miudíg bizonyos szünet is következett, amely Hát bizony a pányvakötél, amellyel a másik pillanatban már a földre is rántot­ták. Hogy kik ? nem kellett sokáig tűnőd­nie; rárohantak, megkötözték s akkor jól látta, hogy ezek is olyan mundérban van­nak, mint akikkel sikerült elbánnia. — A mi madarunk vagy, nyalka kuruc — röhögték szemébe a labanc vitézek — készítettünk számodra szép vaskalitkát 1 Indulj, hogy mielőbb benne lehessél! Mit tehetett egyebet Máté? Megindult kissé támolygó lépésekkel, mint aki nem tudja, hogy ébren van-e vagy álmodik ?! Taraj is megindult, de nem a labancok után, hanem vágtában keresztül-át a mező­kön haza Simaházára. Valamikor éjféltájban érkeztek Nemes- kérre az Eszterházy huszárok. A palánk előtt a strázsa azt kerdezte tőlük a fogolyra mutatva: — Kuruc? — Az! — — No akkor csak lökjétek be a pince fenékre. Megtették. Egy méter széles, egy öl magas penészes lyukba taszították, a nehéz, rozsdás vasajtót rázárták, azután a tenyér­nyi rostélyon át újra beröhögtek: — Jó éjszakát 1 ... Bizony, ott mindig éjszaka volt... (Folyt, köv.) alatt a nép újra talpra állt, volt ideje a csapás kiheverésére. Az utolsó négy évben a borzal­masnál borzalmasabb csapások sűrű pörölycsapásokként egymást érték életünkben. Elvesztettük a háborút, amely több ifjú szívet temetett el, mint a mohácsi gyászos temető. Ki­tört a forradalom, amely a teljes szabadság, teljes függetlenség hazug — de szép jelszavával az elesett nem­zetet a becstelenség sarába nyomta. Jött a komunizmus, amely u mindenki megsegítése címén, mindenkit tönkre tett. Jött a trianoni béke, észak, kelet, dél, nyugat elvesztése. Mindez rövid 3—4 év alatt 1 Ámde csodálatos, hogy ugyanakkor, mikor a kétségbeejtő csapások egy­mást érik, ugyanakkor a Gondviselés a vigasztaló emlékezések egész soro­zatát tárja fel előttünk. Amikor a jelennek szinte minden napja hoz valami elszomorítót, ugyanakkor a múltból szinte minden napra előlép egy Isten leikétől küldött férfiú, vagy esemény, amely mintha azt mondaná: nem mindörökké feddődik az Úr s nem tartja meg őrökké az ő haragját, csak épen addig, amig a bűneiteket jobban szeretitek az élő Isten életetadó akaratánál. A Teremtő áldást hoz rátok, de az áldást emberi hitetlen akarat átokká teheti. Ahány nagy csapás az utolsó években lesújott, ugyanannyi boldog emlék, jubileum megelevenedett előt­tünk ezekben az években. A refor­máció nagy évfordulója, a wormsi vallástétel nagy emléke, Bethlen Gá­bor szabadságszerzö fejedelem s a nikolsburgi béke évszázados beszédje mind-mind vigasztaló, erősítő törté­neteket állítanak elénk, mintha mon­danák : el ne csüggedj, légy erős, veled vagyon megszabadító Istened. Most is jubileumi évben járunk. Ez évnek vége. a jövő év eleje Petőfi tüneményes alakját állítja minden magyar tekintete elé. Petőfi pedig maga jelenti a reményt, a küzdést és a diadalt Ebbe a nagy jubileumi sorozatba kapcsolódott bele szeptember 24 én a sárszentlőrinci gyülekezet is. E ta­vaszon könnyeket hullatva 60 hősi halottjának emelt feketébe öltözve emlékoszlopot, most a legnagyobb hősi halott emlékének szentelt emlék­ünnepet örvendezéssel. Annak emlékére, hogy Petőfi Sán­dorunk az 1830/31 1832/33-ik iskolai éveket mint a sárszentlőrinci evan­gélikus algimnázium kis diákja Sár- szentlőrincen töltötte s hogy gyermek-

Next

/
Thumbnails
Contents