Harangszó, 1922
1922-10-08 / 41. szám
XIII. évfolyam. 1922 október 8. 41."szám. Alapította: KAPI BÉLA 1910-ben. Laptulajdonos: a DoDántüll Lntüer-Szöveiséfl. Köziratok Lovászpatonárs (Veszprémmegye), előfizetést díjak, reklamációk a HARANGSZÓ kiadóhiva tálának Bzentgotthárdra (Vasvármegye) küldendők. Előfizetést olfogad minden evang. lelkész és tanító. Meg Jelenik minden vasárnap. Szerkesztő-kiadóhivatal: SZENTGOTTHÄRD, Vasvármegye. A HABAXtíSZO előfizető*! ára: félévre 120 korona, negyedévre 60 korona. Lnther-SzŐTetégl tagoknak 10°/o-os kedvezmény. Amerikába küldve előfizetési ára egész évre 1 dollár. Egyes szám ára 8 korona. SZERKESZTIK: SZALAY MIHÁLY. NÉMETH KAROLY, CZIPOTT GÉZA. A „Harangszó* terjesztésére befolyt adományokból szórványban lakó híveinknek ingyenpéldányokat küldünk. Az egyke. Nemzetünk kedvezőtlen szaporodásának a nagyn^rtékü kivándorláson és nagyfokú halandóságon kívül legfőbb és legveszedelmesebb oka: a születések csökkenése. Egyre kevesebb a gyermekáldás, ellenben szaporodik az egy, vagy legföljebb kétgyermekes családok szórna. Ez annál végzetesebb baj, mert míg a kivándorlók egy része visszatér s a halálesetek száma a műveltség, a' külső jóllét és egészségügyi intézmények terjedésével fokozatosan apad: a meg nem születettek soha vissza nem térnek s számuk épen azóta növekszik, mióta a műveltség és jóllét általánosabbá vált hazánkban. Az egyke és kettőké mellett, mint ennek a nemzetpusztító útnak utolsó stációja, egyre gyakoribb jelenség a semmike, amely az út végén családok és nemzetek fülébe megdöbbentően kiáltja: Nincs tovább! Amott még csak gyöngén érezhető a halálszag, itt már ez lesz uralkodóvá s egészen elfojtja az élet lehelletét. Könnyű belátni, milyen nemzet- pusztító betegség az egyke, de még a kettőke is. Ahol két szülő után csak két gyermek marad, ott megállt a szaporodás útja s ha a gyermekek gyöngébbek szüleiknél, már visszafelé is fordult, amint hogy megállás nincs az életben, csak fejlődés, vagy hanyatlás. Aki megáll, csak hiszi, hogy áll, valósággal hanyatlani kezd Ahol meg két szülő helyett már a világra is csak egy gyermek jöhet, ott legjobb esetben is a régi létszámnak fele elveszett. Ezért olyan kedvezőtlen hazánk népességének szaporodása. Ezért vaunak községek és gyülekezetek, ahol a -létszám harminc- negyven év óta nem növekvést, hanem csökkenést mutat. Figyelje csak meg akárki az olyan községeket, ahol az egy és kétgyermekrendszer divatozik, belátja, hogy a világháború közel sem tett akkora kárt a lakosság számában, mint azok az anyák, akik 30—40 év óta folytatták a nemzelpusztitást, mikor csak egy, legföljebb két gyermeket tartottak áldásnak, többet nem engedtek megszületni. Baranyában, Somogybán akadnak községek, hogy lélekszámúk a 40 év előtttiek háromnegyedére, sőt a 80 —100 év előttinek felére csökkent. A magyar lakosság közt legjobban elterjedt az egyke Baranyában, So- -^rnogyban, Tolnában, Veszprémben, Hontban, Nógrádban és Gómörben. De terjed ma már úgyszólván mindenütt. A szászok és svábok régóta híresek az egykéről, de igen elterjedt ez a b&j az oláhok közt is. Szalay Mihály. Egyházunk pénzügyei. Ezekkel is foglalkoznunk kell. A pénzügyeinkkel. Különösképen most. Azért, mert amikor adunk, rendesen megborzadunk a nagy összegektől ; és nem szívesen gondolunk arra, hogy adományunknak milyen csekély a vásárló ereje. Itt van például a Harangszó. Egy negyed évi előfize tési ára két liter tej. Békében tehát körülbelül 14 — 28 fillér. Avagy itt van a Gyámintézet. Templomokat és iskolákat építtető gyülekezeteket segélyez. Ha öt koronát adok, akkor egy téglának az árát sem adtam. Hozzájárul még egy baj. Sokféle intézményünket állami támogatásból tartottuk fenn De most az állam kezd velünk mostohán bánni. Lehet, hogy kénytelenségből. De a vége mégis csak az, hogy vagy az intéz ményeink sorvadnak el, vagy pedig a magunk vállára kell nagyobb terhet vennünk. Jól megfontolva a dolgot, nem igen lehet más választásunk, mint az, hogy ha nyögve is, vállaljuk a nagyobb terheket. És én elsősorban nem egyházi adóra gondolok. Az önkéntes adakozást kell fejleszteni. Mert ezen a téren igen hátra vagyunk s kellő módszerrel nagy eredményeket érhetnénk el. Most csak négy szempontot ajánlok ügyeimébe azoknak, akiket illet. Először is az adakozás ne történjen vaktába. Az adakozónak tudnia kell, hogy mire ad és mi történik azzal a pénzzel, amit ad. Nem ajánlhatom tehát eléggé, hogy azok, akik adományokat gyűjtenek, számoljanak el a nyilvánosság előtt arról, hogy mennyit gyűjtöttek és mit csináltak azzal a pénzzel. Ne csak propagandára fordítsunk ve3ződséget és költséget, hanem a számadásra is, mert ez is a hű sáfársághoz tartozik s e nélkül úgy érzi magát az adakozó, mintha feneketlen hordóba hordana vizet. Másodszor az adakozás ne legyen ötletszerű. Ne hébe- korba adjunk, amikor éppen eszünkbe jut, hanem adakozzunk rendszeresen. Minden héten, vagy minden hónapban, vagy bevételünknek bizonyos részét adjuk oda. így az adakozás szokásunkká válik, s rosszul érezzük magunkat, ha az adományunk elmarad. Minden napi tapasztalat mutatja, hogy a legrosszabb adakozók azok között találhatók, akiknek kevés a kiadásuk: a gyermektelenek. Persze tisztelet a kivételeknek. A keresztyén ember tartsa kötelességének, hogy az anyaszent- egyház céljaira rendszeresen adakozzék, tudva azt, hogy az egyházi adójából nem futja mindenre, amire a Krisztus egyházának szüksége van. Harmadszor az adakozás legyen
