Harangszó, 1922

1922-09-17 / 38. szám

292

HARANQSZO.

1922. szeptember 17.

alispán Wittnyédynek volt bizalmas embere, ki az evangélikusok pana- szos leveleit vitte Palffy Pál nádorhoz. (Balogh Qy. Vasm. csal. 70. és 83.).

Második felesége túlélte Qodyt s nem valami jó anyagi viszonyok közt maradhatott, mert az 1662. évi számadás szerint Gody Imréné és Ensel János is adósak voltak az egyház- kerületnek Kőszegen iskolai célra kamatozó pénzével. Gody özvegye 1679. Kőszegen tett végrendeletet s ebben említi, hogy vejét, Ensel Jánost, az elűzött meszleni lelkészt, már kielégítette. Gody Imre családjáról többet nem tudunk.

A buzgó pap és esperes igen korán hunyt el 1661. végén vagy 1662. elején. Még nem volt 50 éves. Régi szokás szerint a szeretett kiváló lelkészt bizonyára a kőszegi magyar templom sirboltjába temették.

Korán kidőlt, küzdelmes élete volt. A bécsi Pazmaneum biztos falai között vagy a győri káptalan kanonoki stallumában bizonyára nyugadtabb napokat és hosszabb időt élt volna. Légrádról a zágrábi püspök, Csep- regről Nádasdy űzte el és Bozsokról is valószínűleg Batthyány. Áttérése után, amint kezeírásával fogadta, letette címeit, gazdagságát és a pápisták dogmáit s szívvel, lélekkel az igaz Ágostai Hitvallást vallotta. Lankadatlan buzgalommal szolgált és pedig előkelő helyeken: Légrádon, Csepre- gen, Kőszegen. Soha meg nem gyanúsították. Teljes mértékben bírta egyházi és vi’ági vezéreink bizalmát. Az esperesi állással is megtiszteltek. Családi élete is példás lehetett. Hiszen leányát a kőszegi igazgató vette feleségül.

Egyházunk jelesebb papjai közé kell őt sorolnunk, ki a pálya kezdetén nagy kísértések között választotta a szerény prédikátori állást. Méltó, hogy neve emlékezetben maradjon.

Mit tehetek a HARáNGSZÓ-ért?

Előfizetek rá!

Mások előtt is ismertetem és ajánlom!

Tehetségem szerint támogatom, hogy szegény, elszórt hitrokonaimhoz is eljuthasson s bennük is erősíthesse a hitet és evangélikus öntudatot!

Adakozzunk a Harangszó terjesztésére

Sárszentlőrincz.

1722—1922.

Réhszáz esztendő su^anl el Felelted Telna-^zentlerincz áldott földje te. Megöregedtél és észre se netted,

Mert örökifjú a jók élete.

Őseid, a jók, fíoen áldezának A nagy Istennek s a magyar hazának; kiknek eltárán kettes tűz lebeg:

Azek a jók, azek a beldegek.

A két szent tűz, mely eltáreden égett: Istenfélelem és ^enszerelem;

E két tüzet a népnek üdne négett Sü papjaid ápelták szüntelen.

Eelkem eleit itt lengtek szellemárnyak: Szeneczei, Bárány, alapoető,

Perlaki s Nagy püspökök elüljárnak § Balassa, ez a lelkes magoete.

Ennek ka itt látett napniláget:

Az Eurépabirü ernestanár.

Balassa papnak nyemdekába hágott Badics, kit színem szép emlékbe zár. Mit szeljak én, kit Isten nagy kegyelme Ide állított annyi énen át?

És hirdethettem szent bittel belebe A krisztust és Enangéliemát.

Egy édes érzés lelkem úgy átjárja — A szent gyülekezetben itt nagyok, Imádság szárnya, ének áriája Az égre szállt s meghat kicsinyt s nagyel. Míg én az Istent fála közt imádom, Eerincz népét átöleli e kar:

Ifjat és aggét a sírig így áldom: Maradj istenfélő és hü magyar!

Sántha Károly.

Az Úr oltalmában.

Történeti elbeszélés.

Irta: Kapi Béla.

Kilencedik fejezet. 32. folyt.

A kommissió elnöke utat tör magának. Odalép a prédikátor elé s kemény hangon szól:

— Ezen istentiszteleti komédiáért és imádságának egyházgvalázó káromlásáért még keményen megfizethet kegyelmed. De még mindezt felejtetheti, ha békességesen általadja né- künk a templomkulcsát.

— A templomkulcs nincsen nálam i

feleli a prédikátor. És ha nálam lenne, akkor sem adnám oda.

A kommissió elnöke aggódva tekint a mindig közelebb tóduló, haragtól izzó embertömegre, azért csak csendesen, elfojtott hangon szól:

— Parancsolja meg kegyelmed a templomban lévőknek, hogy a tem- plomajtót azonnal nyissák ki s a kulcsot azonnal adják át 1...

Rafanides magasra emeli kezében a bibliát s messze hangzó szóval kiált:

— Csak testemen keresztül juthatnak ebbe a templomba!

— Utoljára mondom prédikátor uram, ne szegüljön ellen, hanem adja át a templomkulcsot és távozzék ebből a községből, mig szabadon mehet, nem pedig bilincsekbe verve!

A prédikátor nem válaszol, csak fejét rázza.

A kommissió elnökének tekintetére néhány fegyveres puskatussal utat nyit magának. Az egyik Rafanides vállára teszi kezét, a másik pedig feléje fordítja fegyverét.

— Ki mer ellenszegülni a törvénynek? — kiáltja a kommissió egyik tagja.

— Ha nem oszlanak, úgy lövetek I... kiált a fegyveres katonák vezetője s a tömeg szélén álló katonák sorára mutat.

Egyszerre lövés dördül el. A prédikátor előtt álló katona pedig puskatussal mellbevágja Rafanidest. A prédikátor meginog, keze kiejti a kapcsos bibliát, azután fejéhez kap s halálra vált arccal összeroskad.

Kimondhatatlan zür-zavar támad. Öklök emelkednek fenyegetőzve a magasba, husángok kerülnek elő a kabátok alól. Mindenki előre tör, mindenki a prédikátor nevét kiáltja. A katonák hasztalan akarják fegyverüket felemelni, az emberek reájuk vetik magukat s a következő pillanatban vagy lefegyverzik, vagy megfutamítják őket.

A templomban lévők megkondítják a harangot. Amint belésikolt az érc- nyelv a sötétedő éjszakába, nem temetésre, hanem pusztító veszély elleni védekezésre hívja össze az embereket.

Egyszerre csak ijedt kiáltás szakad ki az emberek kebléből:

— Ég a kastély I

A kastély olyan, mintha tűztenger- ben állana. Pedig nem a kastély ég, hanem a mögötte lévő majorház, meg a szorosan rakott asztagok.

Minden rend felbomlik. A kommissió tagjai a fegyveres katonák ész nélkül menekülnek. Az emberek egy-