Harangszó, 1922
1922-08-13 / 33. szám
XIII. évfolyam. 1922. augusztus 13. 33. szám. Alapította: KAP1 BÉLA 1910-ben. Laptulajdonos: a Donílntüll Lntlier-Szövelseo. ‘Kéziratok I.ovászpatonára (Veszprémmegye), előllzo test díjak, reklamációk a HARANGSZÓ kiadóhiva- tálának Bzentgotthárdra (Vasvármegye) küldendők. Előfizetést elfogad minden evang. lelkész és tanító. Megjelenik minden vasárnap. HARANGSZÓ SZERKESZTIK: SZALAY MIHÁLY, NÉMETH KÁROLY, CZIPOTT GÉZA. Szerkesztő-kiadóhivatal: SZENTGOTTHÁRD, Vasvármegye. A HABANflSZO elnf)/.et<M ára: félévre 120 korona, negyedévre GO korona. I.uther-SzŐTetégl tagoknak 10°/o-os kedvezmény. Amerikába küldve előfizetési ára egész évre 1 dollár. Egyes szám ára G korona. A „Harangszó* terjesztésére befolyt adományokból szórványban lakó híveinknek ingyenpéldányokat küldünk. Az öngyilkosság utján. Szerencsétlen nemzetünk a nép- vándorlás hullámaitól keleti rokonai közül kiszakíttatva s idegen nyugati fajok közé dobatva ezer esztendő óta osztozik a magános fa sorsában. Sokan találtak védelmet árnyékában, sokan ették gyümölcsét; de őt nem védte, nem ápolta, még csak nem is kímélte senki. Tépte, gyilkolta emberek keze, viharok ereje, villámok haragja. Sokszor véresre szaggatta belső tusákkal maga magát is. De minden sebet kibírt, minden veszteséget kipótolt, megritkult koronája újra meg- sürüsódött es gyümölcsözőit, mert gyökere és törzse ép maradt és tele volt életerővel. A tatárjárás kihalttá tett egész országrészeket, de hamar kiheverte s Máyás uralkodása alatt már négy-öt millióra rúgott a lakosság száma s ennek 80 százaléka magyar volt. Nagy szám ez, mert akkor Európában alig egy-két államnak volt ennyi népessége s vele együtt Magyarországéhoz mérhető hatalma. A törökvilág ismét pusztává tette az országot, úgyhogy a XVI. században hazánk lakossága leolvadt 1 millió 800 ezer emberre, de mé£ ezt is kibírta és kipótolta, valamint a testvérgyilkos kuruc labanc világot s a bécsi udvar németesítö törekvéseit is. Az ujjáébredés idején méltán elmondhatta a »Szózat« költője: »És annyi balszerencse közt, Oly sok viszály után, Megfogyva bár, de törve nem, Él nemzet e hazán«. Az újabb időben azonban aggasztó jelek azt mutatják, hogy a nemzet fájának gyökerére és törzsére emésztő féreg esett, belső korhadás fogyasztja életerejét s a lassú öngyilkosság utójára lépett. Pedig most kellene a gyö kérnek és törzsnek életerőtől pezsegnie, mikor a háború viharai s a béke ádáz fejszecsapásai annyira megtépték és megcsonkították. Nem szólunk most a pártviszályokról. sem a nemzeti érzés eltom- pulásáról, amelyek közül az első állandó kísérőnk volt, a második pedig száz évvel ezelőtt ejtette aggodalomba nemzetünk jobbjait, hanem nagyjaink egyik legnagyobb veszedelmével, a népesség szaporodásának csökkenésére akarjuk felhívni olvasóink figyelmét. A nemzet jobbjai méltó aggodalommal nézik ezt az újabb bajt s fölfölemelik ellene szavukat, de elvakult nemzedékünk nem akarja meghallani, hanem megátalkodott t komolysággal ereszkedik a lejtőn lefelé a lassú, de biztos pusztulásba. A francia nemzetről már régebben tudjuk, hogy nem szaporodik, hanem amint mondani szokták »dögrovásra került.« A háborús éveket nem vehetjük számításba, mert akkor rendkívül nagy volt mindenütt a halálozás, kevés a születés, pl. nálunk 1918-ban a háborús veszteségen kívül csak itthon 182 ezerrel több volt a haláleset, mint a születés. Hanem a franciáknál már 1911-ben 34 ezer 869 volt az egy esztendei veszteség. 1912- ben gyermektelen házasság volt náluk 1 millió 804 ezer 710, egygyermekes 2 millió 966 ezer 171, három gyermekes pedig csak 1 millió 643 ezer 415. Míg a német nép 1900-tól 1910-ig 8 és ‘/2 millióval, a fracia ugyanaz alatt az idő alatt csak félmillióval, tehát tizenhétszer kevesebbel szaporodott. S nem hiába fél a francia a némettől s nem hiába törekszik mindenáron arra, hogy mert érzi, hogy fejlődő erejével elfogja tiporni az ö korhadt, belső életerőben megfogyatkozott beteg nemzetét. Pélhet- is, ha csak a német is bele nem esik a francia nyavalyába s nem lép a lassú ön- gyilkosság útjára. Az egykor dicső francia nemzet, a világ szellemi vezére, a szabadság zászlótartója, úgy látszik menthetetlenül öregszik, férgesedik s kevés és satnya gyümölcsöt tud magából kitermelni. Virágzik, örül, élvez, de virágzása másodvirágzás, amely után nem szednek gyümölcsöt. Jaj annak a népnek, amelynek fáján megfogynak a termőágak, ellenben megsokasodnak a meddők, vagy csak egy szemet termők. A természetes szaporodás legbiztosabb jele egy-egy nemzet íajfeun tartó, friss erejének. A fejlődő és fölfelé törekvő nemzetek erős szaporodásnak a bennük rejlő erő, a faji öntudat és hazaszeretet serkenti őket, hogy népüket számban is naggyá tegyék, mert nagy nép csak sok emberből alakulhat s nagy emberek is csak nagy tömegből válhatnak ki kellő számmal. Ha összehasonlítjuk Európa népeit, azt látjuk, hogy 1850-től 1900-ig szaporodott az orosz 82%-kal, az angol 81%-kal, a német 59°/0-kaI, az osztrák 49°/o kai, a magyar csak 46%-kal, az olasz, spanyol, francia pedig még ennél is kevesebbel, tehát legszaporábbak a szláv, azután a germán, legszaporátlanabbak a román fajú népek s mi a germán és román közt állunk, de inkább a románok felé hajiunk. 1891—1900 között 10 ezer emberre több születés, mint halálozás jutott a következő sorrendben: Szerbiában 148°/o, Németországban 139%, Oroszországban 136®/0. Magyarországban 107%, Spanyolországban 53°/o, Franciaországban csak 6%. Ha nem a lélekszámot, hanem — ami sokkal helyesebb — a törvényes házasságok számát vesszük figyelem-
