Harangszó, 1922

1922-07-23 / 30. szám

244 HARANGSZO. 1*22. július 23 után szúrós tekintete keményen meg­nyugszik a beszéld alakján — Engedelmet instálok I... Fáradt agyam emlékei között ahogy lassan keresgélek, most jövök rá arra, hogy nem Magyar István volt az illető neve, hanem Horváth Tamásnak hív­ták szegény boldogultat. Nem i%So- mogypusztán történt ez az eset, mert hiszen akkor Tolnavármegyén át utaztam, hanem valamelyik Tolna­vármegyei földbirtokos cselédje lehe tett az illető. A kommissiő tagjai zavartan te­kintenek össze A patvarista nyaka közé huzza a fejét. De a kommissiő elnöke mérges hangon rival a prédi­kátorra : — Figyelmeztetem prédikátor urat, hogy tanúsítson több tiszteletet a kommissióval szemben s ne veszé­lyeztesse tárgyalásunkat hamis adatok bemondásával. Rafanides prédikátor feláll székéből s alakja kimagaslik az emberek közül. — Az érdemes komissió azonnal meggyőződhetik arról, hogy vájjon a vádiratok között fekvő vádpont, avagy pedig az én vallomásom felel-e meg a valóságnak. Kérem tehát a komis siót, bocsássa szószerinti felolvasásra azon vádpontot, mely szerint én Somogypusztán állítólag Magyar Ist­ván béresgazdát a törvény tilalma ellenére az utolsó úrvacsorában ré­szesítettem. Különösnek találom azon­ban, hogy az eddig meg nem talált vádirat épen az én általam tévesen bemondott nevek szerint szerkesztő- dött és találődott meg és éppen akkor, midőn én téves adataim megemlíté­sével a patvarista ur emlékezőtehet­ségét felfrissítettem. A kommissió tagjainak arcára kiül a megrökönyödés. Az elnök azonban szigorúan legyint a kezével: — Megmondottam már, hogy ezen vádpont tárgyalását felfüggesztem, így tehát a vádlott prédikátornak e ponthoz szólási joga nincsen. — Azzal vádoltatik továbbá Ra- fanides Sámuel prédikátor, — folytatja a kommissió elnöke, hogy dacára a helytartótanács szigorú rendelkezésé­nek, a grammatikánál magasabb is­kolát tart fenn Szolgaházán s az abba járásra a tanuló növendékeket kény­szeríti. — Magasabb iskola rincsen, — feleli a prédikátor, — hanem csak egyesek járnak az oskolamester elé bővebb ismeretek szerzése céljából. Az asztal végén ülő borostás arcú kommissiótag megszólal s rikácsoló hangján rászól a prédikátorra: — Ismeri-e prédikátor uram a magas helytartótanács ama rendel­kezését, mellyel az eklézsiának sem lelkészlak építéshez, sem annak javí­tásához joga nincsen, hanem csakis királyi engedéllyel ? Mivel menti pré­dikátor ur ama eljárását, miszerint esztendőkkel ezelőtt is a gyülekezet parochiáját tetemes költséggel meg- javittatta, arra új tetőt huzatott és oly súlyos terhekkel rótta meg a gyülekezet tagjait, hogy azok az állam­mal szemben fennálló adófizetési kö­telezettségüknek alig-alig hogy eleget tudtak tenni? — Tatarozás történt az tény és igaz, szól a prédikátor De ezt a hívek önön elhatározásukból cselekedték s annak terhét önként vállalták. A gyü­lekezet népe, jóllehet szegény, mégis soha exekutor e faluba lábát be nem tévé, legalább is nem a szegény hívek házába... Csendes, fojtott mosoly száll végig az asztal mellett ülők arcán. Koriáti uram pedig dühös tekintettel méri végig a prédikátort, azután mellére horgasztja íejét. — A szent római kathoükus anya- szentegyháznak is vagyon sérelme prédikátor uram miatt, szólal meg a kommissió elnöke mellet ülő katho- likus papi ember. A vádpontok szerint kegyelmed, prédikátor uram elitélő bírálatban részesítette a római katho- likus anyaszentegyház szolgáit és ezzel nemcsak tiszteletreméltó p8pi rendünket, hanem egyszersmind anya- szeníegyházunk tekintélyét is érzéke nyen csorbitá. Rafanides gordolkcdva tekint ma­ga elé. — Nem tudom, de lehetséges. Egy bizonyos, hogy nem a tekintélyesem bítás, hanem inkább a tekintélyemeiés vágyódása adhatta a szót nyelvemre, ha bármikor is bírálattal illettem a római katboiikus anyaszentegyház szolgáinak életét és működését. Nem­csak önöknek, fó(Í3ztelendő uram, hanem nekünk is gyengítésünkre és veszedelmünkre vagyon, ha a római katholikus anyaszentegyház elhivott istenszolgái nem úgy élnek és nem úgy cselekesznek, amint azt tólük a Krisztus kívánja. Ha tehát bármikor is, talán akaratom ellenére ellenükben korbácsoló szót emeltem, úgy bizo­nyára csak jót szándékoztam azzal. Vájjon Cserép Lőrinc fehérvári és Antónius nyitrai püspök nem irtak-e ostorozó könyvet a katholikus egyház és a papok romlásáról. Ha őket nem állították itélőszék ele eme cselekvé­sükért, vájjon miért róják fel bűnül akkor azt énnékem, holott saját munkatársaim között is ostorozó kéz­zel járok szerteszét, hogy megöljem az Ür szolgáiban az emberi gyarló­ságot és megerősítsem ama Krisztus hoz va'ó hasonlatosságot, mely nélkül a megváltó Krisztust szolgálni egyik egyházban sem lehetséges. — Nem tekintem ugyan kielégítő nek prédikátor uram eme válaszát, feleli elgondolkodva a kommissió elnöke mellett ülő aszkéta arcú papi ember. — mivelhogy amire jogot és kötelezést nyert a saját egyházunk főpapja, azt semmiképpen sem köve­telheti önmaga számára egy szakadár felekezetnek prédikátora, mégis nem kívánok többet ezen vádpontról szó lani. De egv másik vádpontban azon vád emeltetik kegyelmed ellen, hogy káro mólja egyedül üdvözítő anyaszent- egyházat, kigúnyolja Istentől meg­szentelt s az anyaszentegyház által elrendelt szertartásainkat. Ezen vád­irat szerint prédikátor uram netn átallotta azt mondani, hogy szent Nepomuk János nyelve nem az övé, hanem egy kutyáé, valamint azt is, hogy a megváltott Krisztus megtörött testét őriző papok az ostyát kutya­tejjel sütik. Rafanides tiltakozólag emeli fel kezét. — Ez a vád nem védelmet, csak visszautasítást kiván. Magamat kicsi­nyelném le és gondolkodásom, pré­dikátori működésem komolyságát ten­ném vitássá, ha ezen vád ellen nem tiltakoznám ezen rövid mondattal: Én ezeket nem mondottam 1 Meggyő­ződésem szembeállíthat engem a római katholikus anyaszentegyházzal, más lehet a dogmatikai felfogásom, más az etbikai követelésem, más az élet- eszményem és minderről hajlandó vagyok bárkivel is tudományos dis­putába bocsátkozni, de éretlen utca- gyermekek hitvány sárdobálására soha ne n vállalkoztam és ezután sem vállalkozom. Ha harcolni kell, a har­cot a meggyőződés és igazság fegy­vereivel fogom végigvívni, nem pedig a kissebbités és gúnyolódás fegyve­reivel. A katholikus pap csodálkozva vo- nogatja vállait. — De hát azt csak nem tagadja kegyelmed, hogy saját prédikátori hivatalát egyenrangú iák tartja a ró­mai katholikus papok hivatalával és hogy minden erejével arra törekszik, hogy saját egyháza, ha mindjárt a római katholikus egyház sérelmeivel is, megerősödjék és felvirágozzék ? Rafanides tekintete mint valam

Next

/
Thumbnails
Contents