Harangszó, 1922
1922-07-23 / 30. szám
1922 július 23 HARANGSZO. 245 égő fáklya fúródik bele a kommissió tagjainak arcába. Végigtekint rajtuk egyenként, azután újból a katholikus papon nyugtatja meg tekintetét. — Becsülést érdemelnék e, ha mindez nem így volna?... A\it érne hivatásomban szolgálatom, ha azt nem úgy tekinteném, mint aki Istentől nyerte a maga szolgálatát? És mit érne egész életem és meggyőződésem, ha nem hatná át lelkemet egyházam tanításainak igazságába vetett rendíthetetlen hitem?... Ha nem élne bennem azon reménység, hogy a jó Isten keze egykor kivezet a megpróbáltatás nehéz pusztaságából, ahol is napi táplálékot egyedül az ő szent igéjének mannája ad s udítést egyedül az ő kegyelmének sziklából fakasztott forrása nyújt és megmutatja evan géliomi egyházunknak egykoron az ő szabadulása földjét. A katholikus pap felhúzta vállát, azután néhány csendes szót súgott a kommissió elnökének. (Folytatjuk.) Karcolatok a hétről. Salgótarjánban bevonulását tartotta egy honvédzászlóalj. A főtéren kisebb ünnepséget rendeztek. A katonazenekar a Szózatot játszotta Egy Bleyer nevezetű egyén a Szózatot föltett kalappal, cigarettázva hallgatta... Budapesten az u. n. ifjúmunkások, akikre a kommunista-izgatás az utóbbi időben legjobban ráfeküdt és pedig nem eredménytelenül, »föl, föl, ti rabjai a földnek* kezdetű kommunista indulót énekelték s egyben kommunista tüntetést rendeztek. A vörös veszedelem tehát távolról sem annyira idejét múlt és jelentőségét vesztett dolog, mint azt egyesek föltüntetni szeretik és legkevésbé sem nevezhető »kiégett szemétdombnak*, hogy vele számolni többé nem kellene. Ezt az igazságot azonban úgylátszik nem írja alá valami Pezen- hoffar Antal nevű ur, mert ő nem a bolsevizmusban látja a dolgok rákfenéjét, hanem a protestantizmusban, mely a legközvetlenebb okozója a neimet pusztulásának. Reméljük, Pezenhoffer ur könyvét csakhamar bonc! és alá veszik a tudomány igaz művelői, az arra hivatott protestáns elmék és megkapja a méltó feleletet. A bor hatása. Egy arabs mese a bor hatását a következően rajzolja: Mikor az Ur Isten megteremtette a növényeket és az állatokat, arra szánta el magát, hogy minden teremtményének valami sajátos hatást ád. Különösen a növényekre volt gondja. Az egyikbe öntött orvosságot, a másikba mérget, a harmadikat meg táplálékul rendelte. Már mindegyik növénynek meg volt a maga jó vagy rossz tulajdonsága, csak még a szőlő maradt hátra. Ép azon gondolkozott az Ur, hogy milyen tulajdonságot adjon ennek a növénynek, amikor arra lépkedett egy oroszlán. Fogta az oroszlánt, megölte és vérét a szőlőtőkére öntötte. így tett egy majommal is és végül egy disznóval, azoknak a vérét is a szőlőtőkére öntötte. Innét van, hogy ha az ember egy kis bort iszik, olyan erős lesz mint az oroszlán; ha többet iszik a kelleténél, olyan nevetségessé válik mint a majom és ha túlsókat önt a garatra, olyan lesz mint a disznó. Miért rabolta ki a szovjet a templomokat? Rövid néhány héttel ezelőtt a szovjet uralma alatt álló területekről érkező jelentések véres lázadásokról adtak hirt, amelyekben a vöiös-katonaság százszámra gyilkolta le a fegyvertelen, a vörös paradicsom boldogságaiban részesített parasztságot. E felkelésnek az volt az oka, hogy a különben oly béketürő, szelíd orosz nép nem tudta elnézni, mtnt rabolják ki egymásután templomaikat, kolostoraikat, mint fosztják meg ékességeiktől az imádattal körülvett szent szobrokat, képeket, oltárokat, mint mocskolják be azoknak az épületeknek padlóját, amelyen ők arcra borulva imádkoztak. A szovjet-biztosok szemüket forgatva állították, hogy a templomi kincseket az éhenpusztuiók ezreinek megmentésére akarják fordítani. Ez az állítás is csak annyira bizonyult igaznak, mint amennyire beváltak a „szovjet urak“ eddigi állításai. Hágából jelentik: Litvinow jelentést tett a rendőrségen, hogy egyik bőröndje vagy útközben, vagy Hágában elveszett. A bőröndben drágakövek voltak, melyeknek eladásából akarták az oroszok szállodai számláját kiegyenlíteni. A megmaradt ékszereket Amsterdamban fogják eladni. Tehát szállodai számlák fedezésére kellett kirabolni a templomokat! Az éhezők rendre esnek áldozatul a szovjet-paradicsom borzalmainak, aza'att a világmegváltók játszva fizetik ki a szállodák, a bankettek, a pezsgők számláit, — ép úgy, mint Genovában tették. A jelent fordítsuk minden erőnkből hasznunkra; a múltat ne istenítsük; a jövőtől se ne féljünk, se ne reméljünk tőle sokat Schalk Ernő. Olvassuk a bibliát! Dávid tapasztalatai II. Júl. 24. II. Sámuel 1 . í—ie. Dávid nem örül kapzsi mód Saul halálának, mini ahogy gazdag örökösök szoktak A királyi korona már ráveti sugarát, de ő nem ezen ujjong, hanem azon, hogy neki nem kellett bosszút vennie; Isten sokkal jobban elvégezte azt. Hatalmas tapasztalatként jegecesedik fel, hogy ö rendezi a dolgokat. Hogy Ó szent és félelmetes, aki nem enged embereket illetéktelenül beleavatkozni a dolgok folyásába. Azért vigyáz most és nem fogadja el a ráváró koronát. Megöleli azt, aki illetéktelenül akarja fejébe csúsztatni. Isten ma is sokszor igen keserű tapasztalatokkal tanít, hogy ne fogadjuk el emberek kezéből, bármily gyanútlanul kínálják is fel, amit még csak Tőle kaphatunk. Júl 25. II. Sámuel 6. í—aa. Bizonyos dolgokban már nagyon megtapasztalta Dávid, hogy Isten felhatalmazása nélkül ne cselekedjék. De egy irányban még nem szabadult meg a maga nagy főrendezői szerepétől. Még pedig közvetlen az Isten dolgaira vonatkozólag. Elfelejti kikérni akaratát az Ö szent ládája elszállítását illetőleg Egész természetesnek találja, hogy ezzel Istennek csak örömöt okoz, s annál jobban megrendül, mikor a láda le akar esni az új szekérről s a hozzákapó Uzza szörnyet hal. Dávid előtt aztán megvilágosodott, hogy Istentől való szent függésben szabad csak itt is az utat megjárni Hány érintője van még ma is Isten szent dolgainak, akik főrendező szerepet akarnak vinni, de a Tőle való szent függés állandó tudata nélkül 1 Júl. 26. II. Sámuel 7.1—2». Mennyi hatalmas dolgot ért el már Dávid, ám egyben Neki is meg kellett tapasztalnia, hogy valamit nem enged meg számára Isten. Építhetett magának Jeruzsálemben pompás királyi palotát, de nem építhette meg az Urnák templomát Pedig, de szerette volna 1 Nem hiúságból, — hisz ép azt szégyelte drága palotája mellett, hogy Isten ládája poros ponyva alatt álljon. Tehetsége, alkalma lett volna rá bőven, de nem erőszakoskodik, nem okoskodik. Csak gyűjt reá s énekeket ir, mik harsoghatnak majd hatalmas kárpitjai alatt. Mikép hordozod te azt, amit nagyon szeretnél, de Isten már megértette veled, hogy meg nem kaphatod. Júl. 27. 51. Zsoltár. Annyi ragyogó győzelem s lálekpróbáló megtisztulás után hogyan érhette Dávidot ekkora elbukás? Úgy, hogy még maradt az életének egy bizonyos területe, amelyen eddig még nem vezettette magát Istentől. Óh mennyi szenny ömlik fel nyomában s hogy elborítja ezt az egész embert. Mégis nem az a csodálatos. A csodálatos az, ahogy ez a bűnét felismerő király, ez az annyi drága Isten tapasztalástól felékesített lélek, porra zúzza a szívét.' Hogy meglátja, nemcsak azt az egyet, hanem keresztül át és fenékig a maga bűnös szívét. Azóta sincsenek sokan, akik jobban megkeseredtek az ő nagy bűntudatuk alatt. — Á111 aztán nem kevésbbé csodálatos az is, ahogy isten szívéről való régi győzelmes tapasztalatainak koronája- kipen kicsendül belőle a kegyelem-tudat. Mint egykor a Góliáth feletti szent győzelemre, számít az új, tiszta, megmosott, fehér szivet-adó Urra. Jul. 28. II. Sámuel 24.1—10. Dávid már
