Harangszó, 1922
1922-06-18 / 25. szám
D 1 $22. június 18 P minden becsületes gyermek? Azért, mert az emlékezet nem hagyja felednie a jó szülők lankadatlan gondoskodá sát, önfeláldozásra kész szeretetét, mellyel azok érette fáradoztak, készek voltak tűrni, nélkülözni, csakhogy az ő fiuk, leányuk ne éhezzék, ne fázzék. Híven oltalmazták minden fenyegető bajtól és jó neveléssel egyengették boldogulásának útját. Az emlékezet folyton ébren tartja a kebelben a hálát a szülők, tanítók, jóltevők iránt. I De a sors változandó, az élet mezején nemcsak virágok fakadnak, tövis is terem ott. A békesség napja elelborul, a verőfényt zivatar váltja fel, mely pusztulást hágy maga után hátra. Mikor ily változásokról szól az emlékezet, akkor szomorú utitárs, könyeket rezget a szemekben. Elmondja, mily nehéz megpróbáltatásoÍ kon ment át, mennyi csapás érte, mint tördelte le reményét a balsorsi Hányszor csalódott embertársaiban I Az ösvényen, amelyen az élet delére, vagy az öregkorra jutott, mily sokszor kesergett veszteség, gyász felett I Szerető szívekre gondol, kik egykor megosztották örömét, bánatát és most őket kereső lelke a temetőben egy- egy sirhalom felett révedez. A múlt szenvedéseit felidézve, igaz az emlékezet fájdalmunkat is meg újítja, azonban egyúttal tanúságot is nyújt. így inti a csüggedező halandót: »Nemcsak neked harc az élet, amint tapasztalod a küzdelemből, bajokból kijut az osztályrész másoknak is. Mennyien vannak, akik még többszö- járták meg a gyötrelmek Qolgotháját, még többet vesztettek, sorsuk még szomorúbb, mint a tied és mégis megnyugosznak a Mindenható végzésén, hódolattal imádják lélekben és igazságban a mennyei Atyát. Menj el, te is eképen cselekedjél. Bízzál, a seregeknek Ura, ki reád keresztet mért, erőt is ád annak elhordozására. 0, ha lesújt, fel is emelhet, megsebesít, de meg is gyógyíthat. Tartsd meg hitedet és hited megtart tégedet.« Az emlékezet végül kérlelhetlen ellensége is lehet az embernek akkor, ha Isten ellen lázadva megtiporja az erkölcsi törvényt s mások békességét, életét dúlva tör gonoszul önző vágyainak kielégítésére. A bűnhöz fűződő emlékezet szakadatlan zaklatja, mint kérlelhetlen biró fenyegi kárhozattal a gonosz indulat által vétekre ragadt embert. A görög hitrege titokzatos, rettegett lényekről az Érmesekről beszélt, a rómaiak Fúriáknak nevezték őket. Ezek az alvilágban laktak, de ha HARANQSZO valaki nagy bűnt követett el, akkor feljöttek s mint a boszu istennői üldözőbe vették a gonosztevőt. Alakjuk visszariasztó volt. Hajfürtjeik között kígyók sziszegtek, kezükben sebző korbács suhogott, szemükben a boszu félelmes tüze villogott. A szerencsétlen bűnösnek nyugalmat soha nem engedtek, reá nézve pokollá tették az életet. Menekvést tőlük csak akkor talált, ha vétkéért eléggé meg- bünhödve halála után az alvilágban a Léthe folyamából ihatott. Ennek ugyanis azon varázsereje volt, hogy aki belőle ivott: elfeledte mindazt, ami vele addig történt. Ma már a hit ily kívül álló rémalakokban megszűnt. Az ember saját keblében hordozza — ha bűnt követ el — az üldöző ellenséget. Ez a gonosz cselekedetek emléke által megháborított lelkiismeret mardosása. Az elkövetett bűnre emlékeztetéssel a lelkiismeret lesz büntető hatalommá, mely a bűnösnek szemeiről elűzi az álmot, szívéből a békességet. Lelkében a késő bánat pokoltüzeit gyújtogatva érezteti vele, hogy »Rettenetes dolog az élő Istennek kezébe esni«. Léthe folyó, — mely az emlékezésnek s ezzel a bűnös gyötrelmének véget vetne — nincs, de biztosabb menedéket nyújt a megtérőnek a jó őrangyal: a hit, midőn Istennek, az örök szeretetnek irgalmához vezet s biztat, hogy a Mindenható előtt a lélek törödelme kedves áldozat, ö a hozá igaz bűn- bánattal esdeklőnek megbocsát. A Krisztusnak a bűn, halál hatalmát megtörő, megváltó szeretetében mutatja az üdvözítő kegyelem megnyilatkozását. E kegyelemhez a megtérés utján juthat el a bűnös. Az emlékezetnek a lelket megnyugtatni és gyötörni tudó hatalma arra int mindenkit, hogy őrizze híven a jó lelkiismeretet, számításában, tetteiben erre hallgasson, mert ez Isten szava az emberben. Tegye azt, amit ez parancsol, kerülje azt, amit ez tilt. Ha istenfélelem és emberszeretet vezérlik: akkor az emlékezet jó barátja marad, vigasztalja még ha szenvedésekről beszél is azon hittel, hogy azoknak, kik az Istent félik, javukra szolgálnak mindenek. Ha egykor a véghatárhoz érve visszagondol a múltra: az emlékezet e boldogító reményt kelti szívében: »Én a nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, hitemet megtartottam ; végezetre eltétetett nekem az igazság koronája, melyet megád az Ur mindazoknak, akik várva várják az Ö megjelenését.« 203 ftz Úr gondot visel . . . — Az Ur gendet oisel: ha Of piszéd, Imáded! bpa minden boldogságod — csali 0 téleoáred. Ipa megoer az élei — ezernyi oeréssel, És elhagy a tarái — soft gyűlölködéssel, Szemsrú lelkedet - ha bánat terhe nyomja, Színed az életet — már, már ha megúnja: Tekints fel az égre, nézz a csillagokba, Yígaszt derít reád, szeretet sugara, fti Istenben bízik — az sohase nész el. — Az Ur gondot nisei! Hudy Ilona. Az Úr oltalmában. Történeti elbeszélés. Irta: Kapi Béla. Hetedik fejezet. 22. folyt. Mikor visszatér, az idegen már nincs a szobában. Előtte pedig ismét a gőgös Korláti áll. — Mivel lehetek szolgálatára Prédikátor Uramnak?... kérdezi gőgösen. — Az eklézsia ügyében instanciá- zom Nagyságodnál. — Megmondtam már, hogy ezen szerencsétlen eklézsia életideje immár betelt és végsorsa eldőlt. Nincsen hatalmamban rajta segíteni 1 __ Rafan ides Korláti tekintetét keresi, de az mereven nézi a szoba bolthajtását. Van lelkemnek bizodalma, hogy Nagyságod rendelkezik ehhez elegendő hatalommal, feltéve természetesen, hogy akarata is lészen hozzá. És én kérem is Nagyságodat mindenre, mit szíve szentnek hisz és ismer: ne engedje elveszni nyomorultul anyaszent- egyházunk eme drága erősségét!... Korláti arcát eltorzítja az indulat. Szemöldökeit felhúzza, homlokát re- dőbe vonja s szájaszólét gúnyosan leereszti. — Ha tényleg olyan nagy hatalommal bírnék, mint minőt Prédikátor Uram tulajdonít nekem, úgy bizonyára eddigelé is nagyobb respektussal vette volna körül személyemet. Én azonban eddig inkább semmibevevést tapasztaltam Prédikátor uram részéről. Kegyelmed szembehelyezkedett velem. Elhatározásával gigúnyolta akaratomat, elbizakodott birálgatásá- val megtapodta tekintélyemet. S íme, most mégis az én karom után nyúl és tőlem vár oltalmat, segítséget?... Rafanides egy pillanatra elkapja
