Harangszó, 1922
1922-06-18 / 25. szám
202 HARANGSZÖ. 1922. június 18 irodalmi osztályának is, a Petőfi Társaság pedig, most készül tagjai sorába választani. Tanári érdemeit hálás tanítványai méltatták talán leg- jőlesóbben, akik jubileumakor, 1899- ben olyan ünneplésben részesítették, amilyen kevés professzornak jutott ki. A pesti Royal szállóban tartott ünnepélyen akkora közönség gyűlt egybe, hogy fele sem fért be s a künn rekedt tömeg miatt még a villamosoknak is meg kellett állni. Ez most a révedező tekintetű agg költő élete-emlékeinek egyik legszebbike. Ma már nem ünnepük — különben sem kereste soha — félreállt, utat engedett a törtetőknek. Annyira elvonult, hogy a lakását is alig lehet megtalálni. Szép helyen lakik, a Rózsadombon ; egykor Gül Baba is itt ápolta a rózsákat s szőtte-fonta a meséket. Innnét nem messze van a temető, ahol az agg költő hűséges életepárja pihen a tavasz óta. Csak a temetőbe sétálgat el néha fáradt járással és a templomba. Otthon meg a csöndes munkának és az emlékeinek él. Szépek, színesek lehetnek ezek az emlékek, mint a teleholdas este, mint a fehér téli táj, melyen nem nyargal keresztül a szél, nem emel torlaszt a vihar, a csillagok szelíd fénye zavartalan világíthat reá, akár az ember élete alkonyára az emlék... ^ Torkos László a mienk: keresztyéneké és magyaroké. A soproni TÁRCA. Emlékkönyvbe. A szín parancséi, az ész tanácséi ad. Választani nefyéz. Talán sersán jaoíl, Ri azl hallgatja meg, Amit di&tál az ész. De büntetése nagy a parancsszegé'neR, Mert a szín nem feled, Ranges Racagás Rezl, zenészé mellett is ó csali egyre temet. Temet. Temetgeti a meghalt álmeRat, AmiR oisszajárnaR, kísérteni ébren s nyugalmát zaoarni Csendes éjszaRánaR. Szabó Qábor. líceumból indult el arra a szép életre, melyet megjárt, dicsőséget szerezve nemcsak önmagának, hanem az iskolának is. — Egyetemes érettségi ünnepélyre készül most — hallom — a soproni főiskola. . . Talán nem is kell többet mondanom, mindenki sejti, mire gondolok?... A jó alka lomra, mely a mi Torkos Lászlónk intim, meleg ünneplésére kínálkozik az ősi alma mater részéről Hiszem, nem feledkeznek meg róla a soproni diákok, ha majd a Diákkuti vármegye zászlója alatt kivonulnak a Deákkut- hoz, melynek szelíd csobogása, tiszta forrása Torkos László szívbesikamló költészetére emlékeztet... Harangavatáskor. Harangok minden kondulása, Szíveknek minden mozdulása Legyen összhang, harmónia, Istent, hazát áldó imái — Ki most százéve született, S él halhatatlan életet: Petőfi szól: Istent imádd, 5 szegény hazánkért mondj imát I Sántha Károly. Gyűjtsünk előfizetőket és adakozzunk a „HARANGSZÓ“ fenntartására. Apró mesék. — Egy leány naplójából. — Az ősszel voltam utolján a kertünkben. Körülöttem galambok röp- döstek, kenyérmorzsát hintettem ne kik. A fák leveleiktől búcsúztak, én a rózsafáimtól. Azóta messze jártam. Most nyár van, újra itthon vagyok. Első utam a kertbe vitt s alig hogy beléptem, röpültek felém a galambok. Különös: ők nem feledtek el 1 Pedig ősztől tavaszig mennyi mindent elfelednek az emberek I... Itt vagyok a kertben és kenyér- morzsát hintek a galamboknak. . . # Kertünknek van egy orgonákkal szegett kis zúga, ez volt mindig a kedves helyem. Nyáron át gyakran itt fogyasztottam el az ebédet, vacsorát. Egyszer meglátogatott a szomszédék foxija, neki adtam az életmaradékot. Az emlékezet az egyén életében. Irta: Gyurátz Ferenc. Az emlékezet az egyén életében fontos jelentőségű tényező. Ez ismereteinknek őrizője, tapasztalásaink tárháza. Ez tartja a földi vándort összeköttetésben utjának már bevég- zett részével. Az ókor hagyománya szerint Egyp- tómban egy magas kőszobor volt, a hires Memnon szobor, mely mikor a kelő nap első sugara reá esett: messzeható, éles hangot adott. Ily Memnon szoborhoz hasonló az ember múltja, Ha az emlékezet napsugara érinti: ez is megszólal és sokat tud mondani a reá hallgatónak. Pelidéz olyat, ami kedves, örvendeztető, de olyat is, ami fáj, ami sóhajt sí aggat fel a szívből. Kedves, jóbarát az emlékezet, mikor a halandó előtt fellebbenti a múltnak fátyolát s beszél a szülői szeretet varázsával környezett boldog gyermekkorról, az ifjúkor lelkesedéséről, a nemes célja útjában állott akadályok legyőzéséről, teljesült reményekről. Isten és embertársai iránt tartozó kötelességeinek hű betöltéséről. Ugyanakkor egyszersmind buzdít az istentélelem és a szeretet törvényének tovább is hű követésére. Miért tiszteli, szereti szülőit, törekszik nekik örömöt szerezni, meleg ragaszkodással felderíteni éltük alkonyát is, miért áldja őket még haló földjükben is * * Ez régen volt. Közben sokáig nem láttam viszont a kerti kis zúgot. Most visszatértem betegen. Nem látogat meg senki — csak a szomszédék foxija. Itt ül előttem s én megosztom vele az ebédet, vacsorát... * Viharzott. A kert virágai sírtak, panaszkodtak. A rózsafák kötelékei eloldódtak s széltől tépetten hajladoztak, inogtak. Egy ki is törött, földre hullt; virágos-lombos koronáján keresztül folyt a szennyes áradat. Az emberi élet folytonos vihar. A viharban egyetlen támaszunk a hit, a vallás. Enélkül olyan az ember, mint a rózsafa, melynek eloldódott a köteléke: hajtja a vihar kénye- kedve szerint a pusztulásba. Ami a rózsafának a kötelék, bénának a mankó, az az embernek a hit. Vallás nélkül nem teljes az élet, nem igazi az öröm, nem nyújt tiszta gyönyört a szerelem és elviselhetetlen a szenvedés, a fájdalom. Viharzott. A kis kertben úgy panaszkodtak, sírtak a rózsafák, (p. t.)
