Harangszó, 1922
1922-04-30 / 18. szám
1922. április 30 HARANOSZO. 147 ünnepeket a protestánsok is kötelesek megtartani s a körmenetekben részt venni. Kötelezővé teszi végül a dekretális esküt, amely szerint a protestáns hivatalnokok tartoznak a boldogságos szűzre és a szentekre esküt tenni. Még a felvilágosult 11. Józsefnek 1781- ben kiadott híres türelmi rendeletre is azt mondja, hogy a vegyes házasságokból született gyermekek, ha az atya katholikus, mind katholikusok; viszont ha az atya protestáns, akkor csak a fiúgyermekek követhetik apjuk protestáns vallását Továbbá ha a protestáns férj áttér a katholikus vallásra, minden gyermeke katholikussá lesz; de ha a katholikus feleség tét át a prot. vallásra, akkor csak a leánygyermekek követhetik anyjukat A protestáns zsinatok tártását pedig egy katholikus biztos van hivatva ellenőrizni. Mi több, a II. Lipót-féle 1791-iki 26. törvénycikk is több rendbeli megszorítást tartalmaz a protestánsokra nézve. így az egyik pont a prot. vallásra térést az által akarja megnehezíteni, hogy a katholikus vallásról való áttérést esetről esetre be kell É lenteni a királynak. Az evangélikusok almáciában, Horvát- és Szlavonországban sem birtokjogot, sem közhivatalra való képességet ezentúl sem nyernek. A vegyesházasságokra s az azokból született gyermekekre vonatkozólag pedig megújítja a türelmi rendeletnek ide vágó rendelkezéseit. I. Ferenc alatt is azzal a panasszal fordulnak a zaklatott protestánsok az 1796-iki pozsonyi országgyűlés elé, hogy a protestáns egyházba való áttérést az által nehezítik meg, hogy az áttérni akarókat hat heti oktatásnak vetik alá, egyrészt hogy az áttérni akarók kedvét e huzavonával elvegyék, másrészt hogy ez idő alatt a kath. plébános szándékáról lebeszélhesse, ígéretével és fenyegetésével visszatarthassa az áttérni akarót. Panaszkodnak továbbá a felett, hogy országos hivatalokba protestánsokat nem nevezhetnek ki s a céhekbe a protestánsokat nem veszik fel. V. Ferdinánd idejében is még sok a panasz a reverzálisok miatt, mely szerint a vegyesházasságokat a kath. pap addig nem áldja meg, míg a házasságra lépő felek meg nem ígérik, hogy születendő ösz- szes gyermekeik katholikusok lesznek. A pesti róm. kath. lelkész is megtagadta ez alapon 1841-ben az evangélikus Kossuth Lajostól és róm. kath. menyasszonyától a szokásos egyházi áldást. Csodálatos, hogy Haller István, aki pedig vallás- és közoktatásügyi miniszter is voli, mindezeket nem tudja! Hogy arra a németországi kérdéses esetre való hivatkozással a katholikusok elnyomatásáról beszél. (Vígé köv.) Az Úr oltalmában. Történeti elbeszélés. Irta: Kapi Béla. Hatodik fejezet, n. folyt. Az alacsony diákszobában egymással szemben fii Hunnius és Márton. Alig aludtak néhány órát. A sokszemű nyitott ablakon át beinteget a gyümölcsfák lombos ága. A kora verófény belopódzik az egyszerű diákszobába s fényes csikókat rajzol a falakra, ók pedig csendesen beszélgetnek. Hunnius szavaiban megelevenedik Szolgaháza. A dombtetőn kimagasodva áll mint egy hatalmas emberkéz felfelé nyúló figyelmeztető ujja, a fehér tornyos templom. Alatta zöldelő fák és virágzó bokrok kózfil kivilágit a parochia. Ahogy Hunnius ajkáról csendes egyformasággal folyik a szó, Márton szinte maga előtt látja az ő drága otthonát. Ott megy a kert virágszegte útján az édesatyja hatalmas alakja s mintha hallaná az anyja szavát, amint a tornác lépcsőjéről kiált a kert felé. Mártont minden érdekli. A község kicsiny, arról nincs sok beszélnivaló. A parochia még kisebb és mégis arról annyi a kérdezni- való. Azután sorra kerül Korláti ónagysága mind az egész családjával egyben. És mikor anyagi romlásának és fokozatos lecsuszamlásának hírét hallja, mélységes szánalom és ijedelem sugárzik szeméből. Még inkább megriad, mikor a szolgaházai eklézsia veszedelmét mondja el Hunnius s Korláti gyanított szerepéről tesz említést Az anyagi romlást és az erkölcsi züllést régen előre látta, de az utóbbi a lelke mélyéig megrendíti. Már régen másról beszélgetnek s még mindfg vissza-visszatér a Korláti családhoz. Pejét rázza: nem, nem lehet. Azután megint jönnek a kérdések. Hát Ilona mivel foglalkozik? Látogatják-e még a betegeket? ösz- szegyűjtögetik-e a gyermekeket? Hát az édesapja egészsége milyen ? ösz- szejönnek-e Korlátiékkal ? Vagy legalább a leányok találkoznak-e gyakorta? Látta e Korláti Zsófiát? Milyennek találta ? Most is olyan halo- vány az arca ? Amint a felelet elhangzik, elborul Márton diák arca. Talán felhő suhant a nap elé s annak árnyéka vetődött Márton diák fejére. Istenem, pedig milyen nagy kincs ez a törékeny kis leány. Nemes lélek és meleg szív. Talán az egész család sorsa az ó gyenge kezében van. A Korláti Gáspárt kérdezi ? Jó, jó fiú, tele van nemes szándékkal és fellobbanó indulattal. De lelkében még mindig forrong valami. Lehet nagyon értékes, de lehet egészen értéktelen ember. Minden attól függ, hogyan bírja lelki tusakodását. Némelykor önző, csak magára s mulatozásaira gondol. Máskor az utolsó ruhadarabját is odaadná s a szivét a tenyéren viszi a szegény elé. Néha a pénz gőgje beszél belőle, máskor meg megértő jóbarát, ki a szegény diákot igaz szeretettel öleli keblére. Nem lehetetlen, hogy édesatyja anyagi romlásáról és egyebekről is tudhat valamit. Hónapok óta sokat komorkodik. Sötét arccal jár- kel, keresi a magányt, összeszorftott fogakkal mered maga elé s nem hallja a hozzáintézett szót. Még inkább elszomorodik Márton, midőn a magyarországi evangélikus anyaszentegyház s a magyar haza állapotáról beszél neki Hunnius. Köze ökölbeszorul, majd imádságra kacsolódik. Szemei villámokat szórnak, majd könnytől harmatosak. Hát nincsen e nép számára kegyelem? Hát nem tanulta meg a históriai vérrel és szenvedéssel megváltott igazságait? A nagy osztozásnál mindent kapott-: kánaáni földet, erdőtrengetó hegyeket. Mérhetetlen gazdagságot, erős, egészséges testet, ép lelket, bátor és nemes szivet. Csupán csak Salamon király példáját felejtette: bölcs és értelmes szívet nem kér az Istentől. Ezért pusztult Ezért tépi, marja önmagát. Ezért pártoskodikl Ezért üldözi Isten nevében fegyverrel a késben a más templomban imádkozókat I Hát senkije sincsen ennek az elárvult nemzetnek, ki romlása útjába vesse magát s tele erővel odakiáltsa néki: önönhalálod felé rohansz, balgatagi Hunnius azután elmondja Rafani- des prédikátor fáradozását. Mennyit dolgozik és mennyit próbálkozik ezen ügy szolgálatában. Idejét, életerejét áldozza. Jólétét, szabadságát veti kockára. És mégis mindeneket megcselekszik. Egy kis önérzetes dicsekvés is belécsendttl szavába, midőn elmondja, hogy ót is beleavatta munkája tervébe, sót munkát is bizott reá. Előveszi a magával hozott panasziratot. Az ország evangélikusainak siralmas állapotát, szabadságuk romlását, jövendőjük bizonytalanságát tartja a külföld elé. Az itteni egyházi vezetőség útján el kell juttatni ezt az frást a porosz király őfelsége kezeihez. Ennek elvégezését a prédikátor fiától, Mártontól várja. Azt izeni neki: óvatosan cselekedjék, nehogy saját magát és otthoni családját romlásba döntse. Nehéz idővel veri az Isten keze a magyarországi evangélikusokat. Könnyén feldúlják a parochiákat, bujdosóvá teszik a prédikátorék családjait, avagy megnyitnak egy-egy börtönajtót s ki tudja, mikor nyitják szabadulásra ? 1 Késő délelőtt Korláti Gáspár áll meg a diákszoba küszöbén. A nappali világításban jobban szembetűnik alakja: szélesválu, tömzsi formájú, arca egy kissé nyomott, de homloka szép
