Harangszó, 1922
1922-04-09 / 15. szám
124 határozottság és bánat ömlenek el. — Azon keresd, aki elvette. Mi nem vettük el! — Hát majd kikeresem kegyelmetekből a becsületemet, ha saját magoktól nem adják 1... A lelkűket is kitaposom!... kiáltja vérbenforgó szemekkel s néhány lépést tesz az asztal felé. — Simon János, — szól nyugodtan Rafanides, — elmondom az esetedet. Hallgasd meg nyugodtan s azután ítélj. Duhaj legény élet után asz- szonyt vittél a házhoz. De félesztendő múlva már a régi korcsmázó voltál s két esztendő múlva kiverted a házból feleségedet. Elherdáltad apai jussodat, sírba juttattad gyereked anyját. Templomot csak kívülről láttál, Istent szívedben tán sohse éreztél. Asszonyod halála után kényszerűségből magadhoz vetted a lányodat, de szerető apja sohase voltál. Qyengéd szó helyett bottal nevelted, jó példa helyett rosszat mutattál neki. Deresre kerültél lopásért, kalodába bicskázásért. Most meg egyik késő éjtszaka a kis Treszkád, — tizenhat esztendős szegény apátián leányka, — kétségbeesve zörgeti ablakunk. Előled, az apja elől menekül, mert pénzért akartad eladni fiatal, ártatlan testét. Te, az édesapja, te akartál hóhér lenni!... Mondd most már meg, Simon János, ki vette el a te becsületedet?... A kérdezett arca vonaglik, egyik százéves sűrűje fedi emléküket. És alszik a nemzet is, mely elfeledte a három rozmaringos tőről való zeneművészt, mindmáig utol nem ért szerzőit és muzsikusait a lengzengzete- sebb dalnak: a magyar nótának... Ha feltámadna a lelkűk?!... A hegyekben még vannak zúzma- rás hajú, berzsenypiros arcú öregek, akiknek a hegy, a szőlő-világa az, ami a kiveszett pákásznak a nád, a mocsár-világa volt. Ök maguk sem tudják biztosan, mikor születtek; nem újság nekik, hogy újra deresre húzzák a gazembert; kapszlipuskával lövik most is a nyulat holdvilágtalan éjjelen, ugrásból; mulattak »jarkélókkal* a nekeresdi csárdában és ismerték Piros istókot s a többi duhajt, akik börtönökben, vagy éppen statárialiter a veszprémi Látódombon végezték életüket A hegyi-pákász hajtotthátu hajlékja messziről alig látszik nagyobbnak, mint egy jókora szarvasbogár, amelyik a nap melege elől a fák sűrűjébe, a szőlők közé húzódik hüssölni. Rajta a vastag tölgyfaajtó egyetlen bogáröklével rongyos dolmányát szaggatja, másikkal meg a husángot szorongatja. Egy-egy lépést előrebillen, de nem megy előre, mintha láthatatlan kéz visszatartaná. De az utolsó szavakra előrerohan s tajtékzó gyűlölettel kiáltja : — Te vetted el, gyalázatos, mikor a lányomat elvetted !. . . Rafanides nyugodtan feláll s kinyújtott kézzel rámutat Simon Jánosra. — Te magad vetted el becsületedet, mikor lányoddal együtt annak utolsó darabját eldobtad magadtól! — A lányomat add vissza!... hörgi az a prédikátor felé. Rafanides arcát elönti a harag tüze. — Gyalázatos 1 — kiáltja feléje, — nem a lányod kell neked, hanem a hitvány pénz, amit a lányodért kaptál volna!... A lányodat nem kapod vissza, a becsületed pedig magadon keresd!... Ami ezután következett, néhány pillanat alatt történt. Simon János előre ugrik s a következő szempillantásban Rafanides prédikátor felé lezuhanik a görcsös husáng. Biztosan szétlocsantja fejét, ha Szunyogh András balkarjával fel nem fogja a rettenetes ütést Akkorra már ketten lefogják az Őrjöngő Simon Jánost. Rafanides arca halovány, , de azért nyugodtan lép eléje s vállára teszi kezét. HARANQSZÖ szemként nézeget, amelyet semmiféle mülakatos nem tud kinyitni, csak maga a gazda, aki ha benyomja, akkorát csikordul, hogy még a szomszédok is meghallják és tudják, hogy : — Most ment be az öreg egyet bólogatni. — Az idő zománcától barna, a füsttől kormos mestergerendák alatt, a szűrrel leterített szénaágyon nyugodalmas az álom, nem zavarja, ha vénségében nagyot pattannak a száz- esztendős prés gerenda-idegei, és az se, ha egy-egy pajkos egérke végigszalad az alvó arcán, simogatásnak tűnik ez fel: annál szebb az álom. Csak akkor neszeinek fel vizslamódra ezek a fürge öregek, ha éjszakáknak idején megkopogtatják a pinceajtót. Ilyenkor sem kérdezik: ki az. mit akar? hanem szó nélkül eresztenek be boldogot, boldogtalant. Tudják ők azt már nagyon jól, hogy vagy egy pohár borra szomjazott meg valaki ismerős korhely, aki meginná a felhőt, reája a Fertőt, vagy egy pincéző atyafi keresi a hazafelé vivő utat, de se- hogyse akad rá. Az ismerőst vagy ismeretlent két szóval fogadja a hegyi— Jól tudod, Simon János, hogy általam sokszor lehajolt hozzád a szeretet. Most is javadért és szerétéiből cselekedtem. És ha egykor az Ür szent szíoe előtt megjelensz, hogy számot adj mindazokról, melyeket cselekedtél, vagy elmulasztottál, áldani fogsz engem, mert hogy megmentettem kezedből a lányod lelkét! Annak a lelkét, akiről te tartozál számot adni az Úrnak !... Az emberek meg-megállva, lassanként hazaballagnak. Rafanides is elindul. A sok bölcselkedés s a nagy izgalom úgy látszik használt Szunyogh Andrásnak, mert nyílegyenesen, biztos léptekkel megy a prédikátor mellett, de szó ajkukat el nem hagyja. (Folytatjuk.) 1922. április 9. E..9.AEÄ Karcolatok a hétről. Lapunk legutóbbi számában a »Heti króniká»-ban megemlékeztünk Cserncch János hercegprímásnak a Szent István társulat ezidei közgyűlésén mondott beszédjéről »az egységes keresztény front fenntartásának szükségességéről*. Magyarország hercegprímásának erre a beszédére dr. Raffay Sándor ev. püspök a Keresztény Nemzeti Ligapécsi alakuló ülésén monpákász : — Tessék, igyék ! — A bor mellé egy kis szalonna is kerül (annál jobb, ha megavasodott a gerenda alatt) és a sercegő faggyúgyertya derengő világánál megered a szó az asszonyról, aki »áldott, jó teremtés* lett, mióta kiköltözött a temetőbe; a gyerekekről, akik csak szüretkor látogatják meg az apjukat, amikor mindegyik hoz egy egy hordócskát: — Töltse meg apámuram! — Beszédközben elfogy a szalonna, kiürül a kancsó, csonkig ég a gyertya, ott- künnt virradni kezd és a gazda elkíséri a távozó vendéget a »gyepűn kívül«, ahonnét már nem lehet eltévedni, mert odalátszik az utat mutató templomtorony. Az öreg hegyi pákász pedig végigballag hátratett kezekkel a szőlőjén, hol burjánzik kihuznivaló gaz, nem liajol-e egyik rendből a másikba széttépett szőlő galy, látszik-e rozsdafoltos levél, mely arra figyelmeztet, hogy jó lesz permetezni s mikor mindent rendben talál, megy be a hajlékba és szenderedik álomra a szénaágyon. Arról álmodik : jó termés lesz az idén, akár 189J-ban...
