Harangszó, 1922
1922-01-08 / 2. szám
1922. január 8. HARANQSZÓ. 13 nyáj, konclesők a hatalmasok, méltatlanok a pásztorok. Isten kegyelme menekvést nyújthat, de ahoz is szükséges az emberek akarata. Hitvány szalma-báboknak nem ad az Úr szabadulást. Ha a prédikátorok rendetlenségben és világi mulatozásban ékeskednek s kiejtik kezükből népünk vezetését, sőt beszennyezik anyaszent- egyházunk tisztaságát, akkor csak pusztulás várhat reánk. Törvény minket nem védelmez, hanem inkább öl és fojtogat. E megnyomorodott hazában nincsen egyenlőség, hazugsággá vált a szabadság, mert nem azt kérdezik, magyar vhgy-e, hanem, hogy melyik egyházhoz tartozol... A tisztelendőné asszony keze megint megérinti a prédikátor kezét: — Kímélje magát, jó uram!... — Igazad van!... mondja szelíd hangon s megszorítja hitvese kezét. Azután néhány közömbös kérdést intéz. Hunniushoz, meg Prokophoz. — Bölcsen határozott az édesapátok és ti is, hogy kimentek az universitásra. Haliéba mentek? Bölcsen határoztatok. Ha Isten is úgy akarja, ott találjátok fiunkat, Rafanides Mártont. Az anyaszentegyháznak nevelem s arra kérem Istenemet, hogy testét, lelkét és minden erejét adja szent Sionunk javára. Ha találkoztok, megöleljétek... Halle!... Hallel... A Thomásius, Franke universitása 1 Breithaupt, Anton kathedrája 1. . . Csak menjetek I Két kézbe két fáklya kell. A tudományé, hogy világítson, a másik meg, hogy kiégesse nemzetünknek, ennek a bibliai Jóbnak testéből az undokság fekélyeit... István unja a komoly szót, lábujjhegyen Prokop mellé surran, hogy egy és más kíváncsiságán könnyítsen. De az anyja egy tekintete elegendő, ismét visszahúzódik régi helyére. — Azután összetartás!... — folytatja a lelkész s mélyen fekvő szemeiben csodálatos tüzek lobognak. Mindig az egymás-marás pusztítja nemzetünket. Ez a veszedelem fenyegeti egyházunkat is. Hát Rózsahegyen miért disputáinak efféle, afféle theo- lógiai irányzatról ? Nincsen egyéb gyötrelmünk és elóbbrevaló bajunk? Nem elegendő-e, hogy az egyetlen evangéliom alapján állunk s hitvallási irataink szerint tanítunk és élünk?... Később egy kissé megenyhül a beszélgetés. Rafanides Prokopot kérdezgeti ki családi viszonyai felől s ellátja jó tanácsokkal. Szegény fiú, ki eddig teljesen háttérbe szorult, most boldogan felelget a lelkész kérdéseire. A papné és Ilona leányzó hallgatnak. Még az István gyerek is mozdulatlanul ül az asztalvégen. Az egész szobában és minden jelenvalókon lenyűgöző erővel elömlik a prédikátor hatalmas egyénisége. Az egyszerű estebéd után Rafanides Sámuel leül az ablak melletti karosszékbe s néhány perc alatt elhelyezkedik az egész család. A tisztelendőné asszony párnás-széket kap. István az apjához simul. Ilona az apja másik oldalán egy kis zsámolyra ül s fejét apja vállára hajtja. A két diák is elhelyezkedik. — Isten kegyelméből eltelt egy nap — szól kis idő múlva Rafanides prédikátor uram, — gondoljunk hát az Úr kegyelmére. Mai életünkben szeretetet mutattunk-e iránta, avagy rút hálátlansággal éktelenítettük el szivünket? Pedig mennyi irgalmasságot vettünk nagy kegyelemből 1 Egészségünk, békességünk megmaradt. Volt betévő kenyerünk, elvégezhettük munkánkat s estve együtt áldjuk a nagy Isten nevét. Kis hallgatás után megsimítja fia göndör fejét. — Hát te mit műveltél egész nap, István ? A fiú folyékonyan, majd el-elgon- dolkodva felel: — Délelőtt a mester előtt voltam, leckémet megtanultam, diktumomat jól tudtam. Délelőtt... délelőtt anyámnak gyomláltam a kis kertben, evés után tanultam, azután kisétáltam Ilonával az ördög árok mellé. Este... — Szófogadó, engedelmes voltál ? kérdezi a lelkész, s mialatt keze a gyerek fejét simogatja, tekintetét kér- dőleg függeszti felesége arcára. A csöndes válasz után erősen magához szorítja a fiú fejét: — Jól van, édes Istvánom! Milyen jól is fogsz aludni 1 Tudod-e, hogy a jő gyermek feje alá láthatatlan csodapárnát tesz az Isten? Ha köre fekteted fejedet, akkor is édesen alszol, mert Isten kezét érzed fejed alatt. Angyalai közül is elküld egyet, hogy édes álmot csókoljon szemedre. Ha jó vagy, Istvánom !... — Hát te, Ilona, megtaláltad-e a mai nap gondját?.. . ' — Megkerestem, édesapám. — Óh te huncut selmám, hát nem kifürkészted már ezt is. Hát persze hogy nem megtalálni, hanem megkeresni kell a mindennap gondját 1 Ha csak az elénk esőt vállaljuk, bizony tétlenkedünk, de ha előre megkeressük, akkor mindig van kötelességünk. — Anyámnak a kertben segítettem, — édesapám, szól Ilona csendesen. Azután fontunk s anyámmal együtt olvastunk a históriát könyvből s Faludy prímáiból. Az apai kéz szelíden simogatja a kis lány hamvas arcát. — A tiszta lelkekkel társalgás a lélek gyönyörűsége, az Istennel társalgás pedig a lélek szépsége és egészsége Az első által mlvelődünk, de Isten gyermekeivé csak a második által lehetünk. Faludy prímáiból is lehet gazdagodásod. Jezsuita páter volt, mégis szívesen elmondom : > Fortuna szekerén okosan 8lj, Úgy forgasd tengelyét, hogy ki ne dűlj 1... * Vagy imádságos érzés ébred bennem, mik ^r Krisztus feszületénél így ésekel: Szállj szívedbe, sirasd meg Bűneidet, gondold meg: Hogy az Isten fia volt, Aki érted is megholt! Derék ember volt. Nemzetünk erkölcsi jobbulásáért és emelkedéséért dolgozott. — Hát, édes hitvesem, te is békességben áldod e nap estvéjét ? Értünk való törödeimek után... Mondjad csak, Korláti uram önagysága semmiféle isenetet sem küldött ssá- momra?.. . Aggódom miatta, mivelhogy azóta értesülést kellett vennie a vármegye szándokai felől... No de közben elfelejtem megkérdezni, hogy a gyermekek nem okoztak-e engedetlenséggel keserűséget?... — Most pedig gondoljunk távol levő szeretteinkre. Ne múljék el e gondolat nélkül egy nap sem. Az Úr kegyelme őrizze idegenbe járó fiunkat s adjon néki erőt elvállalt kötelességei teljesítésére. Azután — folytatja a diákok felé fordulva, gondolok a ti kedveseitekre is. A szent Isten tartson paizst pihenésük fölött s tegye áldássá a ti idejöveteleteket. Apák barátsága újuljon fel a fiák lelkében s váljék ez is anyaszentegyházunk és hazánk javára. Hunnius megköszönte az áldáskívánságot s szinte az Úr kegyelmébe ajánlotta a papi hajlékot. A beszélgetés megint általánossá vált. Refanidesné az urához lép s csendesen megsimítja homlokát. — Édes jó uram, itt a pihennitérés ideje. Tudja kegyelmed, jó uram, hogy még érzi múltkori nyavalyáját s szemeit is fürdetni kell csodáshatásu gyógy- füvekkel. Ilona és István gyenge mályvalevelet szedtek. Megfőztük, leszűrtük... — Hát akkor zárjuk le lelkünk adójával eme napot s énekeljünk dicséretet.
