Harangszó, 1921

1921-03-06 / 10. szám

XII. évfolyam. 1921 március 6 10. szám. f«i*iós siarkssztő éi blad«: SZ A LAY MIHÁLY. T ára.zar ka.ztd: NÉMETH KÁROLY. Kéziratok Lcvószpatunóra (Vaazprémmugya), »160- istésl dijak, reklamációk a HARANU8ZÓ klaüóhlva- lalának 3/entgotthárdra (Viisvórmsgys) küldsndők BiaflieU.t elfogad minden avarig lelkész é. tan'tó­Megjelenik mlndan va»ár nap. EVANGÉLIKUS NÉPLAP. Alapította: Kapi Béla 1910-ben. Szerkeszti és a kiadásért falaid*: CZIPOTT QÉZA •zentqotthArd (Va.v ArmegY».) A „rtarangszó“ elóflzetésl ára egész évre: Luther­Szövetségl tagoknak clm- szalagos (tü dőssel 88 K, csoportos küldéssel 80 K, a nem Luther-Szövetségl tagoknak cfmszaiagos kül­déssel 84 K, csoportos kül­déssel 88 K. A „Harangszó" terjesz­tésére befolyt adományok­ból szórványban lakó t:' . veinknek Ingyenpéldányo kát küldünk. A „DUNÁNTÚLI LUTHER-SZÖVETSÉG“ HIVATALOS LAPJA. Kéj — kényelem. Irta: Fábián Imre. Kéj, mondva csinált szó, nemzeti életünk tölgyében rágódó olyan szú, mely mint titkos féreg emészt minket. Erről még csak azt se mondhatjuk, hogy magyar föld terméke volna, a magyar lélek régi gyermeke. Szavunk se volt nagyon sokáig erre a csúnya valamire, nemhogy népünk ismerte volna. A honszerző Árpád nemzete lehetett volna-e kéjenc, vagy Mátyás dolgozó népe; a bibliás Bethlen, vagy az imádkozó Rákóczi népe élhetett volna-e kéjelgésbŐl ? Nem ! Páris pa­lotáiban kéjelegtek az emberek s hoz­zánk onnét hozták a borzalmas aján­dékot. De hogy az ajándék valami kedves lett nálunk, az kitűnik abból, amit a szomorú háború után tapasz­taltunk. Minden nép között talán a mienk jött vissza legnagyobb mérték­ben megrakva, befertőzve a kéjelgés bűneivel, amelyekről pedig azt mondja az Űr: megbüntetem az apák vétkeit a fiakon és unokákon harmad és ne­gyed iziglen. Ha eddig csak a váro­soké, most már a faluké is lett a baj. Pedig ezáltal népünk családi élete alapjaiban van megtámadva, nemzeti életünk fájából annak egyik legerő­sebb életet adó gyökerébe is beleka­pott a lassan, de biztosan őrlő féreg. Nagynevű, nagymultú főúri családa- inkat ez tette tönkre, ha népünk so­rából idejében ki nem irthatjuk, előre láthatjuk milyen jövő vár egész nem­zetünkre. A mohácsi vész tönkretette édes hazánkat, az utána következő pártviszály darabokra szaggatta Árpád birodalmát. A mohácsi ítélet azonban halálossá nem lett nemzetünkre, mert a reformáció nyomán az evangéliom- ból táplálkozó tiszta, ^feplótlen csa- * ládi élet új erőforrásává lett a nem­zetnek, amely bőven adta az erőpót­lást. Mi lesz azonban velünk, ha a megerősödésnek ez a forrása elapad, vagy pedig az élet egészséges vize helyett a betegség nyomorúságát hoz­za már a bölcső révén a négy folyam és hármas bérc országába. Népünk életében a kéjelgés elharapózása ev­vel fenyeget minket. Franciaország már beszélhetne a világnak, mint a kéjencek főfészke, nagyon sokat. Most még ugyan mint győztes került ki a népek nagy csatájából. Most is javarészt mások nyerték meg helyette a titáni küzdelemét és a győztes örömpoharában ott érzi a vesztes halálutjára indtuó' mérgét, ezért pa­naszkodik, ezért fél Németországtól. A francia nép életében a kéj szúja lassan, de számtani pontossággal működik. Ne kívánjunk örököseik lenni! Attila a nagy hun király fakupá­ból ivott, ha vendégeinek aranny serleg állt is rendelkezésükre. Eleink medvebőrön háltak s hideget meleget egyformán tűrtek, mint a régi kró­nikások mondják. Kardjuk kemény markolata, kemény fekvőhelyük a bizonyság rá, hogy nem voltak ké­nyelem-keresők, hogy a kényelem szúja nem tudott beleharapni életfá­jukba Avval vádolták őket nyugati szomszédjaik, hogy. nyereg alatt pu­hított, nyers húson] éltek. Egy azon­ban bizonyos és épedig az, hogy akkor még nem is volt magyar jelszó: »enni, inni jól tudok«..., nem volt magyar jelszó, hogy »keresd a dolog könnyebb végét«, mert »haj ráérünk arra még«. Ha őseink nyugatra jár­tak, ha ifjaink nyugati iskolákat ke­restek fel épen nem azért tették, hogy ilyen igazságokat tanuljanak meg. A szomorú valóság azonban mégis az, hogy mindezeket is megtanulták és hazahozták. Főúraink voltak itt a tanítómesterek, de sajnos egész né­pünk a tanítvány. Az ország fővárosa volt a legkitűnőbb tanítvány. Ruhá­zatban, lakásban, munkában itt Európa közepén keleti-nyugati ké­nyelem ütött tanyát. Feledve lett: »munkásság az életsója, a romlástól mely megójja. Csak az, aki nem hevert, várhat áldást és sikert« — kfc »aki nem dolgozik, ne is egyék«. A r munkásságot nézték a kényelem megrontójának s így az élet meg- rontójának is. Róma népe egykor »panem et circenses« (kenyeret és mulatságot) kért, mint a kényelmes élet netovábbját. A mi ifjúságunk is ilyen célt tözött maga elé. így jutot­tunk cd a, ahol ma vagyunk, így emésztette fel a kényelem szúja régi erőinket. A kényelem a bűnők me­legágya, így sülyedtünk bele a bű­nők undok fertőjébe s lettünk »rút sybaritaváz-«zá. — Van-e evangélikus alsó papság? Az Evangélikusok Lapja folyó évi 6-ik számában dr. Krivoss Árpád, bizonnyal sokak gondolatvilágának megfelelően, kifejezésre jutatta, ami a világiaknak fáj. Igen helyes dolog ébresztgetni a szunnyadókat, mert valóban a- társadalmi, valamint az egyházi élet terén is sokan vannak a hivatalosak, de kevesen a válasz­tottak. Azonban meg vagyok arról győződve, hogy ez a cikk álmukból az álmodozókat felébreszteni, látá­suktól a látókat megfosztani nem fogja. Szívesen és élettapasztalataim­ból merített szeretetkészséggel fog­lalkoznék bővebben a cikkel, de itt csak az »alsó papság« jelentőségé­hez kívánok szőlani rövidesen. A szabadságban azért, mellyel minket a Krisztus megszabadított, álljatok meg és ne kötelezzétek meg

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents