Harangszó, 1921

1921-02-06 / 6. szám

44.

HARANGSZÖ.

1921. február 6.

Szigliget várában időző urának, Magyarország akkori nádorispánjának: »Szívesen fonnék én is ott, a Zala bora mellett...« Aminthogy szívesen fontak minden idők magyar asszonyai leányai. Csak az utolsó félszázad és ebből is a legutóbbi harminc esztendő volt az az idő, amikor teljesen a falvakra, onnét meg a padlásokra kerültek a rokkák és velük együtt divatját kezdte múlni mindaz, ami magyaros, nemzeti és fehérvirágos. Azóta indult is nr-g a Magyar nemzet azon a lejtőn, amelyen idáig jutott...

De a magyar falvak földjéből nem veszett azért ki teljesen a tulipánt gumó, a rozmaring, a muskátli gyökér ; a falvakon még táncolnak csárdást, énekelnek magyar nótát, őrizgetnek féltékenyen megsárgult Kos- suth-bankókat, és büszkén mutogatnak fringiákat, amikkel az apák a hazát védték... A rokkákért is csak egy lépést kellett tenni és máris hallani melódikus duruzsolásukat...

Vajha a városok asszonyai, leányai is meghallanák a rokka halkan muzsikáló, meséket mondó szavát és befogadnák otthonaikba ? 1 Formás alakjával igen szépen megférne a zongora és a többi bútordarab között, és amellett, hogy ó-zománcu tisztaság, kedves, magyaros hangulat költözne be vele a családi élet estéibe, hasznot is hajtana: a kiürült almáriumok megtelnének patyolat fehérneművel... p. i.

.Téli estén.

Leszállóit a csendes téli este A hófödte, mélyen alvó tájra; Kigyuladt a csillagoknak ezre S bágyadt fénnyel rezg a hold sugára.

Mélán nézem szobám ablakából A lombvesztett, pusztán álló fákat,

S gondolkozva hazám bús sorsáról,

A szívemben mély fájdalom támad.

Mert, miként az őszi szél letépte Lombjait a bokroknak és fáknak,

S levelüket elsodorva szerte, Letaroltan, elhagyottan állnak:

Ez a sorsod, szegény hazám éppen! Megtépdesett téged is az ármány... Egyedül állsz a rádborult éjben,

S búslakodol elhagyottan, árván.

Határidat megcsonkítva orvul,

Hű fiaid elszakíták tőled . . .

Szívem, lelkem úgy remeg a gondtúl Édes hazám, oh ! mi lesz tevéled ?...

De nem szabad kislelkünek lenni:

Van még Biró a csillagos égben 1 Emberekben ha nincs remény semmi: 0 lesz velünk a viharban, vészben 1

Törhetlen hit lángja lobogjon fel,

S lelkesítsen minden honfi keblet; Hogy reánk még ragyogó hajnal kel, Hogy e nemzet soha el nem veszhet!

S mint tavaszkor újra zöldül minden, Úgy viruljon magyarok hazája ! . . . Népek atyja, oh jóságos Isten 1 Küldd egedből áldásod reája!

Csajbók Lidiké.

Veszteségünk.

Nem volt a Földnek még egy olyan országa, amely úgy bővelkednék természeti szépségekben és terményekben, mint hazánk. Európának legtermékenyebb és leg- áldottabb országa: Magyarország, mert földjének 95%-a termő és csak 5%-a terméketlen terület. És hogy tényleg mi mindenünk volt nekünk a boldogabb időkben, azt csak azóta tudjuk, amióta megszállták az o'rszág nagy részét.

A megszállás előtt volt 13 millió hektár szántóföldünk s ma van 7 és fél millió hektár. A cseh államhoz csatolt a béke- szerződés 55 792 km3, Romániához 102.000 km2, Jugoszláviához 69.890 kmt és Ausztriához 4510 km2-nyi területet ebből a szép földrajzi egységet képező országból, melynek természetes határain túlra nem terjedt ki ugyan tartósan határa, de viszont a természetes határokon belül sem birt idegen hatalom tartósan gyökeret verni.

Míg a büszke Anglia azzal kérkedik, hogy ellenséges katona 700 év óta nem tette lábát földjére, addig mi azt állapíthatjuk meg, hogy Magyarország térképe 600 év óta alig változott. Mert a hatalmas Kárpátok gerincein végig vonuló vízválasztó egyúttal nemzetválasztó s országválasztó határvonallá is lett.

Azóta érezzük, hogy mink volt, amióta nem tudunk egyes- vidékek terményeihez hozzájutni. Nincsen fütő- és vjlágitó-anya- gunk. Fenyves rengetegeinkhez, melyek a Tisza forrásától a Kazánig terjednek, nem nyúlhatunk a hatalmas bükk- és gyertyán- faerdeinkhez, melyek Hunyad- és Krassó- Szörénymegyéktör Ungig húzódnak, el vagyunk zárva. Elvették a legtöbb búzát termő és a legnagyobb lóállománnyal biró megyénket, Torontáli. El a legtöbb kukoricát és zabot termő másik megyénket Bács Bodrogot és el azt a vidéket, melyen van a lótenyésztés súlypontja: a Maros-Tisza szöget.

Vasércbányászatunk, mely 50 milliót jövedelmezett s melynek fészke Gömör-, Hunyad- és Krassó-SzÖrénymegyékben van, szintén idegen kézre került. A keleten levő gazdag sótelepeinken, melyek az államnak évente 32 milliót jövedelmeztek, idegenek az urak. A bő földgázforrásainkat, melyek fontossága oly nagy, mint a petróleumé, mások értékesítik. Aranybányáinknak 10 millió K-t kitevő jövedelme másé, 26 cukorgyárból alig a fele maradt meg. A vörösvágási opálbányánk a cseheké. Mindezek nélkül nem élhetünk s ha élni akarunk, úgy mindent vissza is kell szereznünk.

Csite Károly „Piros alma“

című háromfelvonásos népszínművében előforduló dalok melódiái elkészültek. Szerzőjük Heintz Fülöp, körmendi evang. tanító s kiváló fiatal zeneszerző. Műkedvelők levélbeli megkeresésre Csite Károlynál Körmenden kaphatják meg.

A betlehemi gyermek.

— A Krisztus-legendákból. —

Lagerlöf Z. után: Kiss Samu. 6

Az ünnep kezdetén a kis gyermekek félénkek és bátortalanok voltak s csöndesen húzódtak meg anyjuk mellett. De lassanként megélénkültek s birtokukba vették a sok jót, amit Heródes kínált nekik. Vafóságos tündérország volt, amit a király kis vendégei számára teremtett. Amint a karzatot bejárták, méhkasokra bukkantak, melyeknek mézéből nyalakod- hattak anélkül, hogy egyetlen haragos méh is megakadályozta volna őket abban. Fákat találtak, melyek gyümölccsel rakott ágaikat szelíden hajtották le hozzájuk. Az egyik sarokban bűvész volt, aki egyszeribe televarázsolta zsebeiket játékszerrel. A karzat másik sarkában állatszeliditő egy pár tigrist mutatott nekik, amelyek oly szelídek voltak, hogy lovagolhattak a hátukon.

De ez a paradicsom összes gyönyöreivel sem bírta úgy lekötni a kicsinyek érdeklődését, mint a katonák hosszú sora, akik a karzat egyik oldalán mozdulatlanul állottak. Lebilincselték tekintetüket a fényes sisakok, a szigorú, büszke arcok, a gazdag díszítésű hüvelybe rejtett rövid kardok

Míg egymás között játszottak és bohóskodtak, folyton csak a katonákra gondoltak Még távol voltak tőlük, de hozzájuk kívánkoztak, hogy lássák, vájjon élnek-e s tudnak-e morogni.

A játék és az ünnepi kedv percről percre emelkedett, de a katonák még mindig mozdulatlanul állottak. Megfoghatatlan volt a kicsinyekre nézve, hogy a szőllőfürtök és annyi nyalánkság között mint állhatnak ott anélkül, hogy kezeiket kinyújtanák és értük nyúlnának.

Végre az egyik gyermek nem tudta tovább leküzdeni kíváncsiságát. Gyors menekülésre készen, óvatosan közeledett az egyik vérteshez s mivel az még mindig mozdulatlan maradt, mindig közelebb merészkedett. Végtére annyira volt már csak hozzá, hogy megérinthette szandáljának a szíjjazatát és a lábszár védőjét.

Erre, mintha ezzel valami hallatlan bűntett történt volna, valamennyi vasember egyszerre megmozdult. Leírhatatlan dühvei rohantak a gyermekekre s ragadták meg őket. Néhá- nyukat hajitólöveg módjára meglóbál-