Harangszó, 1921
1921-12-11 / 50. szám
HARANQSZÓ. 403. csendült ki. Nem tetszélőkre, hanem valóban élő, munkálkodó, erős hitü vezetőkre és egyháztagokra van szüksége egyházunknak. Hitet ébresztő, mély vallásos meggyőződésből fakadó beszéde nagy hatást tett a jelenlevőkre. A lelkészi kar nevében Madár Rezső sandi lelkész, az egyházközségi felügyelők nevében G) őrffy János, a tanítói kar nevében Hajas Gyula, a gyülekezeti gondnokok nevében Mayer Károly üdvözölte az új elnökséget. Egyházmegyei egyházi jegyzővé Horváth Lajos gyékénvesi lelkész, törvényszéki bírónak Németh Pál tb. esperes; a véleményező bizottságba Kiss József surdi lelkész, a népiskolai bizottságba Balogh István por- rogszentkirályi lelkész választatott meg. A rendkívüli egyházmegyei közgyűlés Mester- házy Sándor esperes imájával és a Himnusszal ért véget. 1921. december 11. ____________ Á dventi csendes elmélkedés. Betakarítottam szerencsésen kertem és szántóföldem termését, amellyel a mennyei Atya tavaszi s nyári munkámat megáldotta. Csűröm, kamarám minden zugát becses készletek foglalják el, hogy amikor a természet kincsesházát fagyos lakat zárja, a bekövetkező zord idő alatt magainnak, kedves háznépemnek és barmaimnak táplálékul szolgáljanak. Elkészültem a* őszi vetéssel is, hogy majd a tavaszi napsugár — ha megérem — már kikelve s meggyökeresedve találja a kenyéradó vetést. Nyugodt lélekkel és bizalommal eltelten nézek a sivár évszak elé. Harangkondulás rezgő hangja hat képeiről. Mikor még barátságos villasorok nem ékesítették a borágtól .zöldelő hegyoldalokat, sem karcsú gőzhajó nem szelte a Balaton vizének fodros habjait, sem bazaltbányák dübörgő zuzói nem ontották a páratlan utfedő kavicsot (de a Badacsony oldalát sem faragták le még akkor, amivel bűnt követtek el a haszonleső emberek a Balaton vidék harmonikus tájképe ellen), sem vasút nem kanyargód a nádasok szélén, sem idegen nem igen járta a vidéket, legfeljebb egy-egy vézna szuplikáns diák kóborolt itt s véste be nevét a hegykupo- kon álló egykori sasfészkek omladozó köveibe. Haj; — más élet volt itt még ezelőtt csak két emberöltővel is I Hej, ha a mohos sírhantok öreg lakói felkelhetnének s egy kicsit körülnézhetnének, elámulnának a csodálattól , a mai változáson. Talán rá sem ismernének az egykori jól ismert helyekre, be békés hajlékom csendes levegőjébe. Vasárnap reggelre virradtam. A hívek Jézus fogadására készülnek. Házam népe is serényen foglalatoskodott a múlt napokban körülöttem, hogy hajlékunkat kifogástalan tisztaság és csín ékesítse. De amint megjelenik lelki szemeim előtt Uram Jézusom fenséges alakja egyszerű dicsőségben és ki- fogyhatlan szeretetet sugárzó orcájával, érzem, igen élénken érzem, hogy a kezeknek ez a szorgoskodása mindennemű tisztálalanság eltávolítására a ház körül mennyire nem elég méltóan fogadni a kedves vendéget. Jeruzsálem népe ruháját teregeté az ő lábai elé s zöld ággal, virággal hinté be útját. Áldozattal fogadták őt a hívek ezrei. Gondolkodom, töprengek, mit tudnék én áldozni méltó áldozatul ő néki, aki eljövendő, hogy a lelki pusztaságba boldogság virágait ültesse 1 De minél gyötrelmesebben gondolkodom, annál elevenebben tűnik elém nagy szükölködésem méltó áldozatokban, annál nagyobb szívszorongással érzem, hogy milyen szegény vagyok. Gyűjték kincseket, gyüjték garmadákat, de ez idegfárasztó munka mellett elfeledek gondoskodni oly kincsek gyűjtéséről, amelyek mindenkor és különösen éppen ebben a pillanatban édes pihenés után sóvárgó lelkemnek el nem múló gyönyörűségére szolgálnának. Fülembe csendült a szenvedők jajkiáltása ; de nem volt időm a segítségre, mivel a vagyonszerzés gondja lefoglalta életem minden pillanatát. hol örömmel, búval vegyes napjaikat leélték. A vén diófa helyén, melynek árnyékában, a kőpadon pipázva merengett egykor a nemzetes úr, most csinos nyárilak áll s belőle vígadozó úri nép kacaja hangzik ki. A szomszédnak sziklabérces csalitbokrai helyén, hol esíénkint a fülemi'e kedves dala csattogott, szép sorjában állanak a dús termésű szölőrendek. A sógornak, a komának egykori tanyája is új képet öltött, olyan formán, mint mik ír a kócos, piszkos gyereket kimosdatják s új ruhácskába öltöztetik. Más élet és más emberek voltak itt hajdanában s a feledés fövénye lassankint eltakarja az elszállt idők nyomait. Kihalt, eltűnt, elszáradt, mint a százados odva3 fa, az egykor a nemzet gerincét képező tekintetes, nemes: nemzetes és vitézid osztálya a régi magyar nemzeti és társadalmi rendnek s vele együtt a tipikus tábla- birák rendje is. Hiszen ma is, e percben is, amíg a barangszó Isten házába hív, a nyereségvágy csábító arccal rám mosolyogva biztat, hogy ne mulasszam el az alkalmat, mely épen most csinos összeg bezsákmányolására kínálkozik. Mély szomorúság gyászfátyola leng körölöttem, amerre tekintek elárvult hazám földén; de az én szívem meg- kérgesedett a vagyonszerzés gondjai alatt és érzékeim milliók fájdalma iránt eltompultak. Most, amikor a lélek gazdagságából hozott áldozattal kellene odasorakoznom a dicséretzengő sokaság közé, fejemet lehajtva érzem, hogy igen szegény vagyok. Nem is hihetem, nem remélhetem, hogy az Úr Jézus megtiszteli házamat, holott tudnom kell, hogy nála nélkül semmit nem cselekedhetem. Kongnak a harangok és hangjaik hullámai az Úr intését idézik föl emlékezetembe : >megoltalmazzátok magatokat, hogy valamikor meg ne nehezedjenek a ti szíveitek tobzódásnak, részegségnek és e világi szor- galmatosságoknak miatta és nagy hirtelen reátok jöjjön az a nap*. Leborulva esedezem hozzád mennyei Atyám, távoztasd lelkemtől a világi szorgalmasságokat és vezérelj el oltárodhoz, hogy ott megszabadulva a földiek bilincseitől, szabadon munkál- kodhassam előtted kedves gazdagság gyűjtésében. Amidőn a te áldásodnak különféle szemeivel megterített asztalomnál helyet foglalok, megemlékezzem a te kicsinyeidről, a szükségben szenvedőkről, kínos aggodalmak közt sinylcdőkről, az élet iszonyú terhe Milyen is volt az ? Hogyan élt ? Milyen eszmék, célok hevítették ? Ósdi módon gazdálkodott, pipaszó mellett kedélyesen mulatozott, javainak egy része a kéményfüsttel szállt a semmibe, fütykösök, fokosok és ólmos botok argumentumaival politizált. Egyebet alig tett. Elmerengve a múlton, álmodozott a jövőről. Nagy dolgok nem sarkalták, merészebb vállalkozások hidegen hagyták, a próbálkozáson túl -alig ment valamiben tovább s az újítók tervei felett kacajjal tért napirendre. De az élhetetlenség vádja azért nem mindig igazságos, amit két kézzel szórunk ama kornak embereire. Vagy hát a mai nemzedéknek nincsenek-e fogyatkozásai s amazénál szörnyűbb bűnei? Erkölcs, tisztesség, önérzet s becsület dolgában nem a züllés lejtőién halad-e lefelé a mai társadalom? Volt bizony akkor a nyers külső alatt ártatlan naív kedély, a ködmenszag
